BÁTOR BIZONYSÁGTÉTEL❣️

"💞Azért valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt. " (Máté 10, 32)

A Megváltó iránti hálás szeretet nem hallgathat. Minden megfontolást és aggodalmaskodást le kell hogy győzzön. Az a nagy reménység, mely szívünket betölti, egyszersmind bizonyságtételre indít. 

De Jézusról csak az tud bizonyságot tenni, aki valóban jól ismeri Őt és tudja, hogy mit kapott benne. "Istennek legyen hála az Ő kibeszélhetetlen ajándékáért!" - mondotta egyszer az apostol. 

És ez az ajándék Jézus Krisztus. El sem lehet mondani mindazt, amit benne kaptunk. 

Bármilyen sokat beszélünk is róla és magasztaljuk Őt, ennek soha vége nem lehet. 

"Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, ne szóljuk", mondja Péter.

Más oldalról bátortalanság, félénkség van bennünk, nem merünk előhozakodni ezzel a névvel. 

Bizonyos tekintetben botránkozás tapad hozzá. Egy fiatal diakónus mondta el egyszer, hogy mennyire nehezére esett eleinte a betegeivel Jézusról beszélni. 

Úgy érezte, mintha valami összeszorítaná a torkát. Később leküzdötte ezt az érzést. Isten azt akarja, hogy Jézus nevéről szabadon és örömmel tegyünk bizonyságot. Nem szabad hallgatnunk! 

Nemcsak a szószéken, hanem a műhelyben, az irodában, a vasúton, az országúton - mindenütt meg kell szólaljon ez a bizonyságtétel. 

Lelkészekkel kapcsolatban azt gondolja az ember, hogy nekik mindenképpen erről kell beszélniök, hiszen ez a foglalkozásuk, de amikor egészen váratlanul olyan helyen hangzik el a Jézusról szóló beszéd, ahol nem is gondolnánk, ez mint valami tövis fúródik az ember szívébe, lelkiismeretébe. 

Sokaknak nem is kívánatos, hogy erre a névre emlékeztessék őket. Szeretnék a Jézusról való beszédet a templomok falai közé zárni, hogy azon kívül háborítatlanul élhessék életüket. 

De olykor-olykor mégis akad egy-egy lélek, akit a bizonyságtétel Jézushoz vezet.

Nem mindenki kapott a nyilvános igehirdetésre elhívást, de a Jézusról való bizonyságtételre mindannyian el vagyunk kötelezve, akik már megtapasztaltuk az Ő kegyelmét. 

Hányszor megtörtént már az, hogy jelentéktelen asszonyok, vagy a beszédben kevéssé jártas, egyszerű férfiak lelkeket nyertek meg az Úrnak. És a szavakkal való bizonyságtétel még nyomatékosabb akkor, ha az illető egész élete megegyezik azzal. 

Az ilyen bátor és hangos bizonyságtevőkről egyszer majd maga Jézus tesz bizonyságot.

Mária szeretete az Úr iránt❣️ (VI.)

,,💓Bizony mondom nektek, hogy mindenütt, ahol az egész világon hirdetik az evangéliumot, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetik majd, az õ emlékezetére.,, (Máté 26, 13)

Az igazán jó cselekedetek nem merülnek feledésbe. Isten emlékezetében maradnak, egyszer pedig mindezek napvilágra kerülnek, amikor Isten könyvei megnyittatnak. 

Isten nem feledékeny (Zsid 6, 10). Mindent megjegyez magának, amit tiszta szándékból tesznek. Malakiás prófétánál olvasunk arról, hogy Istennek van egy emlékkönyve, melybe mindazok beíratnak, akik Õt félik és nevérõl emlékeznek. Mindazok a jó cselekedetek, melyeket az Úr dicsõségére tesznek, talán nem kerülnek emberi krónikákba, Istennél azonban fel vannak jegyezve. 

Lehet, hogy amiket itt a földön nagy tettekként ünnepelnek és dicsérnek, azok az örökkévalóságban feledésbe mennek. 

A rejtve, csendben véghezvitt jótetteket azonban Isten nyilvánvalóvá teszi az örökkévalóságban, minden gyermekének nagy örömére. 

Ha valaki körül nagy hûhót csapnak, könnyen lehetséges, hogy ezzel már el is vette jutalmát. 

Kempis Tamás mondotta, hogy „jobb, ha itt ismeretlen maradsz".

Máriának ezt a szeretetszolgálatát már itt sem borítja feledés. 

Lehet, hogy amíg élt, hallgattak róla, de az Úr Jézus gondoskodott arról, hogy késõbb az egész világon ismertté legyen. 

Az Úr iránt való engedelmességbõl az evangélisták hûségesen leírták a megkenetés történetét és így az, ami akkor Bethániában egy egyszerû házban történt, az egész világ tudomására jutott. 

Mindenütt, ahol a Bibliát forgatják és Jézus Krisztust prédikálják, a bethániai megkenetés is újra meg újra szóba kerül.

A szó megszokott értelmében ez nem volt valami hasznot hajtó cselekedet, és mégis végtelenül sok haszon származott belõle. 

Mert mindenütt azt hirdeti, hogy a Jézus iránt való tiszta szeretet az egyetlen dolog, ami Isten jótetszését kiváltja. Az a szeretet, mely ebben a cselekedetben nyilvánvalóvá lett, már több mint 1900 éve illatozik és számtalan szívet hasonló szeretetszolgálatra indít.

A Jézus iránti szeretet a lélek igazi élete. Ahol ez hiányzik, ott csak a halál és gyümölcstelenség uralkodik, az ember pedig megérett a büntetésre.

Mária szeretete az Úr iránt (V.)

,,💞Hiszen jó dolgot cselekedett velem.,,(Máté 26, 10)

Az igazán jó cselekedeteket ez a világ nem sokba veszi. Így történt azzal is, amit Mária tett. 

Csak szeretetlen kritikát és lebecsülést kapott érte.

Egyáltalán mit nevezhetünk jogosan jó cselekedetnek? 

Mindazt, ami a Megváltó iránti szeretetbõl származik, amiben ez a szeretet testet ölt. 

Ami önmagunk szeretésébõl és becsvágyból származik, semmit sem ér, bármennyire ragyogónak látszik is kívülrõl. 

Az Úr iránti szeretet az igazán mérvadó. Isten mérlegén egyszer majd sok minden nagyon kevésnek találtatik, amit a földön sokra tartottak és dicsértek.

Nem azon fordul meg tehát a dolog, hogy külsõképpen valami nagyszerût tegyünk. 

A Jézushoz való viszonyulás a döntõ és az a jó dolog, amit az Úrért teszünk, még akkor is, ha az külsõleg jelentéktelennek látszik. 

Aki szereti a Megváltót, általában nem akar a maga cselekedeteivel tündökölni. Inkább kerüli a nyilvánosságot és szereti az elrejtettséget. 

Ha például egy beteg felé valami szolgálatot teszünk, talán valami nagyon alacsonyrendû szolgálatot, szabad úgy látnunk, hogy ezzel a szolgálattal megkentük Jézus lábait. 

Az üdíti fel Õt, amikor napi foglalatosságainkat és feladatainkat is õreá nézve tesszük. 

Ezekbõl lesznek az igazán jó cselekedetek. 

Ugyanakkor számunkra is hasznossá válik, ha napi munkánkat az Úr Jézus dicsõségére és örömére végezzük. 

Akkor nem zúgolódó rabszolgák módján járunk el és nem érezzük magunkat gépeknek sem. 

Mindazt, amit teszünk, szívesen végezzük, mégha nem is kellemes és kielégítõ a munka. 

Az Úr iránti szeretetben mi magunk és minden tevékenységünk megnemesül.

„Õ ami tõle telt, megtette" (Mk 14, 8). Gyönyörû dicséret Jézus ajkáról! 

Te nem tudsz olyan nagy dolgokat véghezvinni, mint valamikor Pál apostol vagy Luther Márton, de az Úr nem kívánja mindenkitõl ugyanazt. 

Õ csak azt kívánja, hogy tegyük meg azt, amit megtehetünk. 

Te megteszel-e mindent, amit megtehetsz az Úrért? Tedd szívedre a kezedet! 

Valóban nem tudnál többet tenni? 

Nem kell-e beismerned, hogy szereteted és buzgólkodásod nagyon gyakran erõtelen, hogy sokszor a lustaság és kényelemszeretet bénítólag hat rád? 

Minden idõdet és minden erõdet az Úr dicsõségére használod? 

Gondolkozzunk azon, hogy majd egyszer, ha megállunk Isten elõtt, hallhatjuk-e a dicséretet: „ami tõle telt, megtette!"

Mária szeretete az Úr iránt❣️(IV.)

,,💞Jézus így szólt nekik: Miért bántjátok ezt az asszonyt?,, (Máté 26, 10)

Jézusnak ez a megnyilatkozása világossá teszi elõttünk, hogy mennyire túlteszi magát mindenféle emberi érzékenykedésen. Júdás ezt a megkenetést tékozlásnak nevezte. Gonosz és haragos beszéd ez. De Júdásnak Máriára irányított nyila tulajdonképpen Jézust érte. 

Hogyan viszonyul ehhez a Megváltó? 

Úgy, mint minden magatartásában és megnyilatkozásában: páratlan módon és szentül. 

Mindenféle képmutató alázatoskodás, mely a megtiszteltetést látszólag elhárítja magától, idegen volt számára. Neki tetszésére volt ez a tiszteletadás, mert megillette Õt. 

De éppen így távol volt tõle mindenféle érzékenykedés is. 

Az Úr joggal mondhatta volna: „Hogy lenne ez tékozlás? 

Hát nem adtam minden idõmet, erõmet oda nektek és mindezt minden külön jutalmazás nélkül?! 

És most tékozlás lenne az, amikor egy lélek szívbõl jövõ hálaadással valamit nekem szán?" 

- Õ azonban egy szóval sem hivatkozott jótetteire vagy érdemeire.

Az Úr Jézus soha nem tudta a maga személyét kikapcsolni az eseményekbõl, sõt bizonyos értelemben a középpontba állította; mert az Õ személye egyszer s mindenkorra és valamennyiünk számára döntõ. 

A hozzá való viszonyulásunk dönti el itt e földön és az örökkévalóságban is sorsunkat.

Jézus ugyanakkor soha nem volt kedvetlen és keserû. 

Ha személyét megvetették és elutasították Õt - mindig szelíd és higgadt maradt. 

Nem érintette Õt ez a sértés, csak a végén mondta: „... nem leszek mindenkor veletek". 

A tanítványoknak mennyire szívébe hasíthatott az utólagos felismerés, hogy még röviddel a távozása elõtt is ilyen nemtelen magatartással szomorították Õt.

Intõ és helyreigazító szavaink csak akkor érintik meg valakinek a szívét, ha teljesen szabadok vagyunk mindenféle személyes ingerültségtõl. 

Ha el tudunk tekinteni saját személyünktõl és csak a tényekrõl beszélünk, akkor érzi magát a vétkezõ igazán megszégyenültnek. -

Ebben a pillanatban a Megváltót nem a maga személye foglalkoztatta, hanem sokkal inkább Mária. Mintha csak azt mondta volna: ne okozzatok neki nyugtalanságot. 

Melléje áll. Mária pedig hallgat. Nincs szüksége védekezésre. 

Jézus intézi a dolgát. Íme, a mi Megváltónk: „Én szelíd és alázatos szívû vagyok!"

Mária szeretete az Úr iránt❣️ (III.)

,,💞Tanítványai pedig ennek láttára bosszankodtak és ezt mondták: mire való ez a tékozlás?,, (Máté 26, 8 )

Erre a beszédre Júdás biztatta fel õket. A jó szó, de még sokkal inkább a gonosz beszéd olyan, 

mint a vetõmag, mely hihetetlenül megsokasodik az aratásra. Ezért vigyázz a nyelvedre!
Légy lassú a beszédben! Még attól is óvakodj, hogy helyeselj, amikor gonosz hangot ütnek meg.

A kegyességet színlelõ Júdás legbensõbb érzéseit árulta el itt. Hidegen, szinte gyûlölködve áll a Megváltóval szemben.
Az olyan lélek, mint Mária, aki a maga gyöngéd szeretetében mindent odaadott a Megváltónak, 

az ilyen sötét ember számára ellenszenves.
Nyilvánvanlóvá lesz Júdás gyûlölködõ érzése, de ugyanakkor el is rejti azt. 

A szegényekrõl beszél, látszólag nagy jóakarattal, de nem a szegények dolga volt a szívügye

, hanem szívesen vette volna, ha ez a komoly pénzösszeg valami módon az õ zsebébe kerül.
Az Úr Jézus azonban átlát rajta.
Meg is mondja: „A szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek."
A szegények ügye iránt érzett gond csak üres kifogás.
Júdás tékozlásnak minõsítette Mária tettét, pedig a valóságban az a tékozlás, amikor valaki az Úr Jézustól megtagad valamit.

Mi mindent tékozoltunk már el idõben, energiában, anyagiakban! 

Hányszor költekeztünk talán saját erõnkön és anyagi lehetõségeinken is túl, sokszor adósságot is csinálva, csakhogy önzõ vágyainkat kielégítsük. 

Micsoda összegeket nyel el a bûn szolgálata: az iszákosság, dohányzás, a tisztátalan élet, a szórakozás vagy az öltözködés! 

Amit az Úrnak áldozunk, az soha nem tékozlás, viszont amit a bûnnek vagy a hiábavalóságnak áldozunk, visszavonhatatlanul elvész. Amit neki adunk és az Õ szolgálatában használunk el, azt sokszorosan visszakapjuk gyakran már itt, de még inkább az örökkévalóságban.

Lehet-e egyáltalán túlságosan sokat tenni Jézusért?
Mégha „mindenedet oda adod is", õ már régen odaadott mindent érted és életét az utolsó vércseppig feláldozta.
Vajon nem tarthatta volna Jézus is tékozlásnak azt, hogy bûnös emberekért ontja vérét és áldozza életét?
Õ azonban nem így gondolkozott. Neki semmi sem volt sok, semmi sem volt túl nagy, amit oda ne adott volna értünk - bûnösökért.
Mindenét: életét, tisztességét, végül még a ruháját is odaadta.
És ezért a Megváltóért tehetünk mi „túl sokat"?

Mária szeretete az Úr iránt❣️(I. -II.)

"💞Ekkor Mária elővett egy font igazi nárdusból való drága kenetet." (János 12, 3)

Az Isten és Jézus iránt érzett szeretet elválaszthatatlan egymástól, mint ahogy a Fiút nem lehet elválasztani az Atyától. Isten végtelen szeretete abban lett nyilvánvalóvá, hogy áldozatul adta Jézust. 

A mi Jézus iránt való szeretetünk pedig abban az engedelmes áldozatban nyilvánul meg, amit neki hozunk.
Olyan sok zavaros, megosztott élet és hamis kegyesség van! Utánzatok.

Jézus képmutatás nélküli hitet kíván tőlünk, mely nem keres mást, csak Őt és a lelkek megmentését. Valódi szeretetet kíván tőlünk, mely nem vegyül önszeretetünkkel, becsvágyunkkal és az emberek tetszésének keresésével. Ilyen szeretet élt Máriában; olyan tiszta, mint az a kenet, amit hozott. 

Nem becsvágy, nem is fontoskodás indította arra, hogy az Úr lábait megkenje. 

Egyszerű lélek volt és ebben az egyszerűségben nem voltak mellék- vagy hátsó gondolatai.
Csak egy cél volt szeme előtt, és szívének ez az osztatlan odaadása jobban illatozott, mint a mulandó kenet.

Utánzott áru mindig olcsóbb. Ami valódi, az többe kerül. Máriát nem érdekelték a költségek. Júdás, aki igen járatos volt anyagi ügyekben, ennek a kenetnek az árát 300 dénárra becsülte (egy dénár egy napi munkabér volt), tehát ez az összeg Mária számára igen nagy összeget jelentett.
Talán mindenét készpénzzé tette érte. Felvetődhet a kérdés, helyes volt-e, egy tovaillanó kenetre ennyit költeni?

De Mária úgy érezte, hogy Jézus mindent megér.
Lehetséges, hogy régebben sokat költött önmagára, de miután a Megváltó kivonta őt a maga régi világából, többé képtelen volt arra, hogy önmagára ennyit költsön.
Sokan vannak, akik mindenféle jó illatba burkolják magukat, mégis valami belső romlottság rossz levegője árad belőlük. Amikor a Szentlélek Jézus nevével tölt be egy szívet, az olyan mint a kiöntött drága kenet. Az ilyen emberből Jézus illata árad. Többé nem fordít talán annyit a külső dolgokra, de fontos lesz számára, hogy mindent Jézusnak adjon. 

Mária valami egész különös módon akart tisztességet adni az Úrnak és erre a célra csak a legjobbat és legértékesebbet választhatta.
Aki meggondolás nélkül oda tudja tenni a Megváltó lábaihoz a legdrágábbat is, nemcsak örömet szerez vele neki, de a kívülállók előtt tisztességet is. Elgondolkoztatjta őket: valami kell legyen ebben a Jézusban, ha valaki annyi mindent képes odaáldozni érte!

*************************************************

Mária szeretete az Úr iránt (II.)

"Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástrom szelence drága kenet volt és az Ő fejére öntötte, amint az asztalnál ült. És a ház megtelt a kenet illatával. "
(Máté 26, 7; János 12, 3)

Hogyan tehetnénk meg mi is azt, mint Mária, hogy a legjobbat szenteljük az Úr Jézusnak? 

Ha megkérdeznénk önmagunkat, vajon az emberi életen belül mi a legjobb, kétségtelenül azt válaszolnánk, hogy az ifjúság. Tehát a Megváltóé kellene legyen az ifjúság ereje, frissesége, tüze. 

Van valami elszomorító abban, mikor valaki csak öreg napjait szenteli oda a Királynak. 

Persze, Ő az ilyen áldozatot is kegyelmesen fogadja és nem taszítja el magától az öregeket sem. 

De mégis leverő, ha az ember életének csak nyomorúságos kis maradékát adja át az Úrnak. 

Emlékszem egy idős asszonyra, aki 80 éves korában fogadta be az Urat és ismételten azt mondogatta: "Úgy fáj nekem, hogy csak olyan későn találtam hozzá. Vajon még mindig hajlandó elfogadni engem?"

Mindig bizonyos nyomasztó érzés marad, ha valaki életének legszebb idejét visszatartotta önmagának.
Aki azonban ifjúságát adja az Úrnak, annak Ő viszonzásul nem egy esetben friss öregséget ad. Ilyenekre vonatkozik, amit a 92. zsoltárban olvasunk: "Még a vén korban is gyümölcsöznek."

Ha az ember ifjú erőit átadja, abból Ő valami nagyszerűt tud kihozni nevének dicsőségére. 

Keresztyén jellemmé, igazán áthatott lelki emberré nem egy csapásra lesz valaki.
Csak az válhat az Úr kezében sokak áldására jó eszközzé, aki már ifjúságában beiratkozott Jézus iskolájába. Öreg, megtört emberekből nem formálhat harcos sereget.
Háború esetén sem küldenek ki öregeket és nyomorékokat a frontra.

A 110. zsoltár úgy írja le a mennyei Királynak harcos seregét, mint harmatot, mely "a hajnalpír méhéből támad". Azok a lelkek, akik ifjú éveikben adták át magukat a Megváltónak, sok örömöt árasztanak maguk körül.
Mint a drága illat, olyan egy ifjú élet odaszánása az Úrnak. Különösen amikor mindent átadunk és akaratunkat feltétlen engedelmességben kiszolgáltatjuk neki. És ha az övé az akaratunk, akkor anyagi javaink is az övé.

De kényelmünket, egészségünket, sőt életünket is ajánljuk fel az Úrnak.
Így minden napunknak a legjavát, a kora reggeli időt is.
Ha a vele való kapcsolatunk ápolása mindennél fontosabb nekünk, akkor szívesen szakítunk rá időt.
Jó illat lesz ez, ami megörvendezteti Őt.

JÉZUS SZERETETÉT ENGEDELMESSÉG ÁLTAL TARTJUK MEG❣️

"Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket; maradjatok meg ebben az én szeretetemben. " (János 15, 9)

Jézus igen kevés alkalommal bizonygatta irántunk érzett szeretetét. 

Nem szavakkal szeret Ő, hanem tettekkel és valóságban, amint az Atya szerette Őt. 

Tehát Jézus isteni és szent szeretettel szeret. - Isten nem azért szereti az embereket, mert szeretetre méltóak és vonzók; Ő szereti a világot, mely vele szemben hidegen és ellenségesen viselkedik. Teremtményei elfordultak tőle, menekülőben vannak előle és szemben állnak vele. 

Ő szereti a lázadók világát és igyekszik megnyerni azt. Így Jézus szeretete is a bűnösök iránt érzett szeretet. 

Aki önmagát bűnösnek ismeri fel, azt mélyen megszégyeníti és megalázza ez a szeretet és alig tudja felfogni, annyira meg nem érdemelt szeretet ez. 

Amint valamikor a Megváltó számára földi életének napjaiban az Atya szeretete kimondhatatlan gazdagságot és mély örömet jelentett, így Jézus szeretete is vigasztalás, gazdagság és erő Isten minden gyermeke számára.

Ez a szeretet megmarad akkor is, amikor bennünk és körülöttünk minden összeomlik. 

Vigasztalást ad, amikor a test és a lélek szenved. Nyugodttá és csendessé tesz a csalódások között és kárpótlást nyújt a veszteségekért.

És amint az Atya szeretete Jézust mindenért kárpótolta, ami ezen a földön vele tártént, úgy Jézus szeretete is az élet napsugarát jelenti övéi számára a hideg és sötét világban. 

Nem mindig érezzük ezt, de újra és újra megtapasztaljuk.
Jézus nem úgy szeret minket, mint ahogyan mi szeretjük önmagunkat, hanem sokkal tisztábban és jobban.

Az Ő szeretete mindig szent, mindig a mi igazi és örök javunkat tartja szem előtt. 

Az Ő szeretete nevel, tisztit és fegyelmez bennünket. 

Gyakran fájdalmat okoz, de csak azért, hogy abból is örökkévaló jót adjon. Szeretete kitartó és fáradhatatlan, hordoz és naponta megbocsát.

Nem engedelmességünk révén érdemeljük meg ezt a szeretetet, de megőrizzük a magunk számára, ha megtartjuk Jézus parancsolatait. Ő maga megmaradt az Atya szeretetében, mert minden időben azt tette, ami az Atyának tetszésére volt. Mi úgy maradunk meg Jézus szeretetében, ha követjük Őt. 

Ne játsszuk el tehát könnyelműen vagy hanyagságból ezt a szeretetet! 

Az Ő szeretete erőt ad az engedelmességre és az engedelmesség révén megmarad és megsokasodik bennünk az Ő szeretete.