ISTEN GYERMEKEI SZERETIK AZ URAT❣️

"Feletted való jóm nincsen. "(Zsoltár 16, 2)

Az embernek meg kell tapasztalnia, milyen túláradó lesz a szíve, amikor Isten szeretetét a maga teljességében megérezheti. Szeretetének napja előtt minden fény elhalványul. 

Péter igazán őszinte volt, amikor így kiáltott fel: "Uram, hová mehetnénk? Örök életnek beszédei vannak nálad!" És akkor is becsületes volt, amikor azt bizonygatta: "... még a börtönbe és a halálba is elmegyek veled!"
De azután az élethez való ragaszkodás mégis felülmúlta a szeretetet.
Félelemből tagadta meg Jézust, pedig szíve legmélyén Ő volt számára a legdrágább.
Ezért volt utána olyan vigasztalhatatlan és sírt keservesen.

Mindig különbséget kell tennünk a között, ami a lélek legmélyén van és ami esetenként felszínre kerül. A szív alapvető magatartása a döntő, azonban kétségtelenül egyre inkább ténnyé és élő valósággá kell válnia annak, ami legbelsőbb érzésem; ti. annak, hogy számomra valóban Jézus az egyetlen és minden. Ezt szolgálják a különféle próbák, amelyek jönnek: veszteségek és csalódások, csapások és halálos sebek. Akinek nincs teljes és igazi kapcsolata az Úrral, az elbukik. 

Jób nem szakadt el soha egészen Istenétől. Nem tudott volna nélküle létezni, de keserű érzések és letörtség támadt benne, olyan szavakat ejtett, amiért utána porban és hamuban bűnbánatot tartott.

- Ilyen az emberi szív. A kegyelem óráiban bizony sokszor csordultig telve van azzal az érzéssel: "Keresztfán én üdvösségem" - Őt szeretem legjobban. És azután ismét olyan vigasztalan és lesújtott, mintha minden elveszett volna. Vajon miért? Hát nem Ő a mi legfőbb jónk, akihez mérten minden más csak kár és szemét? Helyes ez így? 

Még mindig sokkal jobban ragaszkodsz a múló dolgokhoz és drágább számodra az életed, mint ahogy elképzelted. 

A kegyelem óráiban mindeneknek fölébe kerültél. Ilyenkor az ember túlértékeli önmagát. 

De azután jönnek a sötét órák és az ilyen próbákban tűnik ki, hogy valójában milyen az ember. 

Újra bűnbánaton kell keresztülmenni.

Sok nyomorúságon, megaláztatáson át jutunk el odáig, hogy örömben és fájdalomban, hivatásunkban és emberekkel való kapcsolatunkban Ő lesz a mindenek felett kiemelkedő örömünk kiapadhatatlan forrása, akiben a lélek minden időben gyönyörűséget talál.
Ekkor nem feledkezik meg többé róla az örömben, és a szenvedésben sem szakad el tőle.

ISTEN GYERMEKEI A REMÉNYSÉG EMBEREI❣️

"💞Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az Ő nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre. " (1 Péter 1, 3)

Isten gyermekeit nem elégítik ki a jelenvalók.
Az Úr Jézus az övék és éppen ezért vágyakozva tekintenek a Megváltó visszajövetele elé. 

Tele vannak azzal a vággyal, hogy egyszer közvetlenül és maradéktalanul szemléljék Istent.
Az élő reménység olyan, amely nem hal meg.
Minden földi reménységnek vége abban a pillanatban, amikor az ember meghal. 

És mennyi reménységet kell már életünk folyamán is eltemetnünk! Sokan ennek következtében megkeserednek és életunttá válnak.
De még ha a földi reménységek egy része teljesül is, messze mögötte marad várakozásainknak.
Van azonban egy olyan reménység, amely nem süllyed velünk együtt a sírba. 

Ennek a teljesedése minden korábbi elképzelést és várakozást messze felül múl majd. 

Amilyen bizonyos, hogy Jézus feltámadott és bement a dicsőségbe, éppoly bizonyos az is, hogy vele együtt mi is élünk majd, örököstársai leszünk és osztozunk az Ő örömében.
Ez az öröm kibeszélhetetlen és csodálatos lesz.
Akármennyit beszélünk is róla, nem tudjuk eléggé kifejezni szavakkal.
A mostani öröm még Isten gyermekeinek életében sem mindig maradéktalanul és teljes mértékben tiszta.
Egyszer azonban olyan tiszta, örökkétartó lelki örömöt nyerünk majd, amelynek nem lesz semmiféle keserű utóíze. Azonban ez a reménység egy nagy előfeltételhez kapcsolódik.
Csak azok juthatnak birtokába, akik újjászülettek. Isten gyermekének lenni és a nagy isteni örökségre várni, ez a kettő elválaszthatatlanul összekapcsolódik. -
Még az újjá nem született emberek is reménykednek egy jobb túlvilági életben, bár alapjában véve nem jogosultak arra, hogy ezt a reményt táplálgassák magukban.
Ha valami nehézség merül fel életükben, abban a pillanatban vigasztalanok. 

És amikor a halál közeledik, észrevehető, hogy semmi bizonyosság nincs bennük, ami a halálfélelmet legyőzhetné.
Ezzel szemben Isten gyermekeiben szilárd reménység él, hogy egyszer majd mennyei Atyjuk minden gazdagságának a teljes birtokába kerülnek.

Ez a remény kiemeli őket a földi élet mélységeiből; erősíti a szenvedésekben és örömmel tölti el őket a legnehezebb időkben is. 

Ez nem valami fantázia, hanem szilárd alapja van, mert nekünk élő Megváltónk van!

A SÜLLYEDŐ HIT❣️

"Péter látva az erős szelet, megrémült és süllyedni kezdett.,,(Máté 14, 30)

A természetes nehézkedési erő miatt Péter a mélybe süllyedt volna.
Valami természetfeletti erő azonban ellene dolgozott - így a víz felszínén maradt.
A hit isteni erőket tapasztal meg. Egymással párosulnak.
Ezért mondja az Ige: "a hit az a győzelem, amely legyőzi a világot."

 
Nem csupán győzelmet szerez, hanem maga a győzelem, mert ahhoz a nagy győzteshez kapcsolódik, akiben mi mindenkor diadalmaskodunk. - Akinek hite van, az sok mindent elnyer.
A hit messze eltekint attól, ami közvetlenül a szeme előtt van, egyedül az Úrra tekint.
Amikor Jósafát királyt ellenséges túlerő fenyegette, ezek a hitből fakadó szavak jöttek ajkára:
"Nincsen mibennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön.
Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak tereád néznek a mi szemeink" (2 Krón 20, 12).

Péter sajnos ránézett egy hatalmas hullámra, mely a nagy szélben feléje hömpölygött.
Talán már előzőleg egy kis öntetszelgéssel tekintett magára, hogy olyan valami sikerül neki, ami még eddig soha meg nem történt.
És most a hullám ott volt közötte és Jézus között. Igen megrémült.
Jézus szavában kellett volna bíznia: "Jöjj ide hozzám!"

 
Ez a szó akkor is érvényes, amikor Jézust elfedik a hullámok az ember elől. 

A hit az Igébe kapaszkodik még akkor is, ha nem érzi az Úr jelenlétét. Ez az igazi hit.
Amikor az ég beborul, ha vihar tombol, akkor így szól az ilyen hit: 

"Ha sötétségben ülök is, az Úr az én világosságom!"
"Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, ó Isten, mindörökké!"(Zsolt 73, 26).

Ha Péterben előzőleg volt is valami önhittség, most megszégyenült. 

Világos lett előtte, hogy minden a hiten fordul meg. A hit visz véghez hatalmas dolgokat és nem Péter.
Soha nincs bennünk isteni erő, ez csupán hit által a mienk. 

Önmagunkban mi mindig szegények, nyomorultak és bűnösök maradunk. 

Egyedül az Úr a mi igazságunk, gazdagságunk és erőnk. 

Mihelyt tetszelegve nézzük magunkat, elveszítjük Őt a szemünk elől. 

Ekkor csupa nehézség és veszedelem tornyosul előttünk és mi süllyedünk.
Csak Isten jóságának köszönhetjük, hogy kishitűségünk ellenére sem hagy minket teljesen elsüllyedni.

ISTEN GYERMEKE a HIT EMBERE!

"Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni." (Zsoltár 118, 8.)

Isten gyermekei bizalommal vannak Istenhez.
Mindent felülről várnak s tudják, az Atyától csak jó és tökéletes ajándék jön.
A meg nem tért emberben viszont mély bizalmatlanság rejtőzik Isten iránt. 

Ha van is benne valamiféle bizalom, azt hamar elveti magától, ha reménységeivel, vágyaival vagy könyörgéseivel ellentétben történik valami. Isten gyermekei nem kételkednek abban, hogy Isten jót gondol felőlük még akkor is, ha pillanatnyilag ennek ellentétét érzik. 

Reménykednek ott is, ahol kevés a reménység és tudják egész bizonyosan, hogy amit Isten megígért, azt meg is cselekszi. 

A hit nem arra támaszkodik, amit Iát.

"Mi nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra" - mondja az apostol. 

Azt is mondhatnánk, hogy a hívő embernek az öt érzékén túl van még egy hatodik érzéke is: 

képes meglátni a láthatatlant, ami örökké megmarad.
"Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük azt, aki igaz" (1 Ján 5, 20).

Milyen szegény is az olyan ember, aki bizalmát a láthatókba helyezi, amelyek mulandók. 

Emberekben bíznak, akik semmik és ha nem Isten gyermekei, nem is érdemlik meg a teljes bizalmat. 

Mert "minden ember hazug" (Zsolt 116, 11).

Nem igazolják azt a bizalmat, amit az emberek beléjük helyeznek, nem tartják meg és gyakran nem is tudják megtartani azt, amit ígérnek. Pénzbe, anyagi javakba vetik bizalmukat, pedig ezek olyan könnyen kifutnak kezeink közül, amint ezt nem egyszer megrendítő módon tapasztalhattuk. 

Máskor egészségükben, testi erejükben bíznak, pedig még az ifjak is, akik erejük teljében vannak, megfáradnak és ellankadnak; de akik az Úrban bíznak, mindig új erőt kapnak. 

A mi külső és belső erőtartalékaink előbb-utóbb kimerülnek. Sokan, akik friss erővel, derűs lélekkel kezdték el pályafutásukat, idővel szárnyszegetté válnak.
Kénytelenek szomorúan búcsút venni magasra törő céljaiktól és kedvetlenül alkusznak meg a kemény valósággal.
A hit emberei azonban újra meg újra szárnyra kelnek, mint a sasok. 

Van egy erőforrásuk, amely soha ki nem merül.
És ha a külső emberük megromol is, van Istenük, aki dicsőségének gazdagsága szerint erőssé teszi őket a belső emberben.ű

Nem aggodalmaskodnak, bátrak s nem félnek még akkor sem, ha ez a világ megremegne és a hegyek a tenger közepébe omlanának. Dáviddal együtt ezt mondják:
"Egyedül te adsz nekem bátorságos lakozást" (Zsolt 4, 9).

SZENT FÉLELEM és GYERMEKI BIZALOM❣️

"💞Vedd fontolóra azért Isten jóságát és keménységét. " (Róma 11, 22)

Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a "mi Istenünk megemésztő tűz" és azt gondoljuk, hogy az csak az Ószövetség Istene. Az újszövetségi Isten csupa jóság, mindenkinek Atyja, aki minden embert egyformán körülvesz szeretetével. Az apostol azonban kifejezetten azt mondja:
"A mi Istenünk megemésztő tűz. Rettenetes az élő Istennek kezébe esni" (Zsid 12, 29; 10, 31).

- Amint Isten a népekhez is közbe-közbe félelmetesen komolyan szól, ugyanúgy megtapasztalja az egyes ember is belső és külső életében Isten ítéletének komolyságát.
Ez sokszor külső szenvedések által történik.

De ha Isten szent haragjának tüzéből szívünkbe hullt egy szikra, akkor ez olyan belső tüzet gyújt, amiről fogalma sincs annak, aki ezt nem tapasztalta meg.
Isten gyermekei semmiképpen sem mentesülnek az ítélet alól. 

Sőt igen gyakran éppen az Isten házán, az Ő népén kezdődik az ítélet. 

"Titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül, azért büntetlek meg titeket minden gonoszságtokért" (Ámos 3, 2).

Azoknak az ítéletes időknek az elején vagyunk, amelyek Isten népére jönnek majd, mielőtt a dicsőséges Krisztus ismét megjelenik. "Az igaz is alig tartatik majd meg"
- mondja Péter és maga Jézus is hangsúlyozza, hogy a kiválasztottaknak részük lesz az utolsó idők nyomorúságaiban. "Az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten Ő." 

Néhány verssel később pedig ezt olvassuk, hogy kegyelmes Úr a te Istened (5 Móz 4, 29-31).

Mind a kettő így igaz. Tűz veszi Istent körül. Ítélet és igazság királyi székének fundamentuma.
De nála van a kegyelem és hűség is. Irgalmasság az Isten tulajdonképpeni lényege.
De csak az tudja igazán, hogy mi az irgalmasság, aki megtapasztalta az ítélet tüzét.
Soha nem szabad megfeledkeznünk Istennek erről a keménységéről, még akkor sem, ha már megtapasztaltuk irgalmasságát is. 

Őrizkedjünk, hogy Isten jóságát magától értetődő dolognak tekintsük. 

Belső életünk akkor marad egészséges, ha mindkettőt, Isten jóságát és keménységét, egyformán és egyidőben fontolóra vesszük.

Figyeljük meg, hogy az apostol mennyivel gyakrabban hangoztatja az istenfélelem gondolatát, mint sok szentimentális keresztyén.
"Félelemben járjátok földi vándorlásotok idejét."
Ha ilyen szent félelem van a szívünkben, mindig csodálatosabbnak találjuk majd a kegyelmet.

AZ ÚJJÁSZÜLETETT HÍVŐ ISTENFÉLELME❣️

,,💞Félelemmel járjátok földi vándorlásotok idejét." (1 Péter 1, 17)

Vannak keresztyének, akik azt gondolják, hogy az istenfélelem valami ószövetségi kegyes fogalom.
Miután a kegyelem teljessége Jézus Krisztusban megjelent, már nem kell beszélnünk istenfélelemről, hanem csak háláról, bizalomról, szeretetről és a hívő ember engedelmességéről. 

Dehát nincs-e gyermeki félelem is, ellentétben a szolgai félelemmel, amely csak a büntetéstől retteg? Mindenesetre Jézus nyomatékkal mutat rá az istenfélelem szükséges voltára (Mt 10, 28).
Pál, a kegyelem apostola arra int, hogy Isten félelmében vigyük véghez megszentelődésünket.

 (2 Kor 7, 1),

Péter viszont a fent idézett felszólítással fordul hozzánk.
Az istenfélelem a megkegyelmezés előfeltétele és egyúttal ennek csodálatos gyümölcse.

 "Könyörülő az Úr az Őt félők iránt" (Zsolt 103, 13). 

Tehát azok nyerhetnek kegyelmet, akik Isten szentsége előtt félelmet éreznek és elhatározzák, hogy felhagynak minden bűnnel, amit Isten gyűlöl és büntet. - Egyidejűleg azonban a kegyelemből istenfélelem is fakad.

 "Tenálad van a bocsánat, hogy féljenek téged" (Zsolt 130, 4).

A kegyelmet nyert ember bátran tekinthet fel Istenre, de ugyanakkor kell, hogy mindig valami szorongás is legyen benne az újabb bűnök miatt.

 "Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket" (Fil 2, 12), írja Pál apostol, s méghozzá nem a meg nem tért embereknek, hanem a kegyelmet nyerteknek.

Pál maga is félt attól, hogy miközben másoknak prédikál, valamiképpen méltatlanná ne legyen.

 (1 Kor 9, 27).

Az ilyenfajta szorongás - hogy végül is el ne játsszuk a kegyelmet és a szentek örökségében való részvételünket - nagyon üdvös, egészséges dolog.
Semmiképpen nem akarjuk az üdvbizonyosság vigasztalását és örömét kisebbíteni.
Gyakran találkozunk olyan keresztyénekkel, akik igen erőteljesen hangoztatják üdvbizonyosságukat, 

de nyomát sem találjuk bennük a lelkiismeretességnek, óvatosságnak és szorongásnak, melyek Isten gyermekeit megilletik.

Az igazi bibliai kegyességet mindig az alázat jellemzi.
Isten őrizzen minket a túlméretezett üdvbizonyosságtól és fölényességtől. 

Lehetséges, hogy egyeseknek az "istenfélelem" szó csengése régimódi, mégis kitartunk amellett, hogy feltétlenül szükséges, hogy a szent Isten előtt a porba roskadjunk és állandóan tudatos legyen bennünk az Ő jelenléte; félelemmel járjunk az Ő szent orcája előtt.

A BUZGÓSÁG és HŰSÉG KÖVETELMÉNYE❣️

"Igyekezzetek a ti elhivatástokat és kiválasztásotokat minél inkább erőssé tenni. "
(2 Péter 1, 10)

Üdvösségünk teljes egészében Isten cselekedetén nyugszik. Mi az Ő műve vagyunk;
Jézus Krisztusban teremtett minket, hangsúlyozza az apostol (Ef 2, 10)

És azokat, akiket előhív a bűn álmából, igazzá is teszi s ezzel egyszersmind meg is dicsőíti őket a belső ember szerint (Róma 8, 30).

Mindent megkaptunk, ami az élethez és az Isten szerint való járáshoz szükséges. 

Mindenünk megvan, mihelyt eljutottunk a mi dicsőséges Megváltónk megismerésére
(2 Pét 1, 3).

Nekünk magunknak ehhez nem kell már semmit sem hozzátennünk; mert teljes üdvösségünk van.
Ezt pedig egyedül Ő munkálta, nekünk nincs részünk benne.
Mindez nem jogosít fel minket a semmittevésre.
Éppen azért, mert az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, amire szükségünk van, igyekeznünk kell, hogy jótetszésére szolgáljunk mindazzal, amit alapjában véve Ő adott nekünk.
Ha azonban már megmunkálta szívünk talaját, ott "szőlőskertet" létesített s ezzel kapcsolatban minden munkát elvégzett, akkor nyilvánvaló hogy a gyümölcsöket is látni akaraja (Ézs 5).

A mi feladatunk az, hogy az isteni elhívást és kiválasztást megerősítsük.
Ez egyrészt igen sok buzgóságot kíván, másrészt Isten az, aki munkálja mind az akarást, 

mind a véghezvitelt (Fil 2, 12-13).

- Ami feladatunk az engedelmes követés. Isten hív, mi nem dughatjuk be a fülünket. 

Felfedi bűneinket és nekünk nem szabad azokat takargatnunk.
Az ember veheti Isten kegyelmét hiába is, akkor ez még súlyosabb ítéletet von maga után. 

A megtérésnek mindig párosulnia kell a helytállással.
Ez azt jelenti, hogy kitartunk a próbák alatt és győzedelmeskedünk azokban.
A kegyelem nem gyengéket, hanem hősöket nevel.
"Te azért, fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben!" (2Tim 2, 1)

A kegyelem által minden erőnk lendületbe kerül. Isten gyermekeinek életében csodálatosan kapcsolódik össze a nyugalom és a tevékenység.
A szív elcsendesül és Isten szeretetében nyugszik. Ugyanakkor azonban feltámad a lángoló buzgóság, hogy dicsőítsük Őt és kegyelmét magasztaljuk. Isten gyermekeinél mindenkor együttjár a nyugalom a tettrekészséggel.

Az apostol fejezi ki ezt a legszebben, amikor azt mondja:
"Ezért fáradozom én is és tusakodom az Ő ereje szerint, amely bennem hatalmasan munkálkodik" (Kol 1, 29)