ISTEN GYERMEKE a HIT EMBERE!

"Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni." (Zsoltár 118, 8.)

Isten gyermekei bizalommal vannak Istenhez.
Mindent felülről várnak s tudják, az Atyától csak jó és tökéletes ajándék jön.
A meg nem tért emberben viszont mély bizalmatlanság rejtőzik Isten iránt. 

Ha van is benne valamiféle bizalom, azt hamar elveti magától, ha reménységeivel, vágyaival vagy könyörgéseivel ellentétben történik valami. Isten gyermekei nem kételkednek abban, hogy Isten jót gondol felőlük még akkor is, ha pillanatnyilag ennek ellentétét érzik. 

Reménykednek ott is, ahol kevés a reménység és tudják egész bizonyosan, hogy amit Isten megígért, azt meg is cselekszi. 

A hit nem arra támaszkodik, amit Iát.

"Mi nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra" - mondja az apostol. 

Azt is mondhatnánk, hogy a hívő embernek az öt érzékén túl van még egy hatodik érzéke is: 

képes meglátni a láthatatlant, ami örökké megmarad.
"Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük azt, aki igaz" (1 Ján 5, 20).

Milyen szegény is az olyan ember, aki bizalmát a láthatókba helyezi, amelyek mulandók. 

Emberekben bíznak, akik semmik és ha nem Isten gyermekei, nem is érdemlik meg a teljes bizalmat. 

Mert "minden ember hazug" (Zsolt 116, 11).

Nem igazolják azt a bizalmat, amit az emberek beléjük helyeznek, nem tartják meg és gyakran nem is tudják megtartani azt, amit ígérnek. Pénzbe, anyagi javakba vetik bizalmukat, pedig ezek olyan könnyen kifutnak kezeink közül, amint ezt nem egyszer megrendítő módon tapasztalhattuk. 

Máskor egészségükben, testi erejükben bíznak, pedig még az ifjak is, akik erejük teljében vannak, megfáradnak és ellankadnak; de akik az Úrban bíznak, mindig új erőt kapnak. 

A mi külső és belső erőtartalékaink előbb-utóbb kimerülnek. Sokan, akik friss erővel, derűs lélekkel kezdték el pályafutásukat, idővel szárnyszegetté válnak.
Kénytelenek szomorúan búcsút venni magasra törő céljaiktól és kedvetlenül alkusznak meg a kemény valósággal.
A hit emberei azonban újra meg újra szárnyra kelnek, mint a sasok. 

Van egy erőforrásuk, amely soha ki nem merül.
És ha a külső emberük megromol is, van Istenük, aki dicsőségének gazdagsága szerint erőssé teszi őket a belső emberben.ű

Nem aggodalmaskodnak, bátrak s nem félnek még akkor sem, ha ez a világ megremegne és a hegyek a tenger közepébe omlanának. Dáviddal együtt ezt mondják:
"Egyedül te adsz nekem bátorságos lakozást" (Zsolt 4, 9).

SZENT FÉLELEM és GYERMEKI BIZALOM❣️

"💞Vedd fontolóra azért Isten jóságát és keménységét. " (Róma 11, 22)

Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a "mi Istenünk megemésztő tűz" és azt gondoljuk, hogy az csak az Ószövetség Istene. Az újszövetségi Isten csupa jóság, mindenkinek Atyja, aki minden embert egyformán körülvesz szeretetével. Az apostol azonban kifejezetten azt mondja:
"A mi Istenünk megemésztő tűz. Rettenetes az élő Istennek kezébe esni" (Zsid 12, 29; 10, 31).

- Amint Isten a népekhez is közbe-közbe félelmetesen komolyan szól, ugyanúgy megtapasztalja az egyes ember is belső és külső életében Isten ítéletének komolyságát.
Ez sokszor külső szenvedések által történik.

De ha Isten szent haragjának tüzéből szívünkbe hullt egy szikra, akkor ez olyan belső tüzet gyújt, amiről fogalma sincs annak, aki ezt nem tapasztalta meg.
Isten gyermekei semmiképpen sem mentesülnek az ítélet alól. 

Sőt igen gyakran éppen az Isten házán, az Ő népén kezdődik az ítélet. 

"Titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül, azért büntetlek meg titeket minden gonoszságtokért" (Ámos 3, 2).

Azoknak az ítéletes időknek az elején vagyunk, amelyek Isten népére jönnek majd, mielőtt a dicsőséges Krisztus ismét megjelenik. "Az igaz is alig tartatik majd meg"
- mondja Péter és maga Jézus is hangsúlyozza, hogy a kiválasztottaknak részük lesz az utolsó idők nyomorúságaiban. "Az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten Ő." 

Néhány verssel később pedig ezt olvassuk, hogy kegyelmes Úr a te Istened (5 Móz 4, 29-31).

Mind a kettő így igaz. Tűz veszi Istent körül. Ítélet és igazság királyi székének fundamentuma.
De nála van a kegyelem és hűség is. Irgalmasság az Isten tulajdonképpeni lényege.
De csak az tudja igazán, hogy mi az irgalmasság, aki megtapasztalta az ítélet tüzét.
Soha nem szabad megfeledkeznünk Istennek erről a keménységéről, még akkor sem, ha már megtapasztaltuk irgalmasságát is. 

Őrizkedjünk, hogy Isten jóságát magától értetődő dolognak tekintsük. 

Belső életünk akkor marad egészséges, ha mindkettőt, Isten jóságát és keménységét, egyformán és egyidőben fontolóra vesszük.

Figyeljük meg, hogy az apostol mennyivel gyakrabban hangoztatja az istenfélelem gondolatát, mint sok szentimentális keresztyén.
"Félelemben járjátok földi vándorlásotok idejét."
Ha ilyen szent félelem van a szívünkben, mindig csodálatosabbnak találjuk majd a kegyelmet.

AZ ÚJJÁSZÜLETETT HÍVŐ ISTENFÉLELME❣️

,,💞Félelemmel járjátok földi vándorlásotok idejét." (1 Péter 1, 17)

Vannak keresztyének, akik azt gondolják, hogy az istenfélelem valami ószövetségi kegyes fogalom.
Miután a kegyelem teljessége Jézus Krisztusban megjelent, már nem kell beszélnünk istenfélelemről, hanem csak háláról, bizalomról, szeretetről és a hívő ember engedelmességéről. 

Dehát nincs-e gyermeki félelem is, ellentétben a szolgai félelemmel, amely csak a büntetéstől retteg? Mindenesetre Jézus nyomatékkal mutat rá az istenfélelem szükséges voltára (Mt 10, 28).
Pál, a kegyelem apostola arra int, hogy Isten félelmében vigyük véghez megszentelődésünket.

 (2 Kor 7, 1),

Péter viszont a fent idézett felszólítással fordul hozzánk.
Az istenfélelem a megkegyelmezés előfeltétele és egyúttal ennek csodálatos gyümölcse.

 "Könyörülő az Úr az Őt félők iránt" (Zsolt 103, 13). 

Tehát azok nyerhetnek kegyelmet, akik Isten szentsége előtt félelmet éreznek és elhatározzák, hogy felhagynak minden bűnnel, amit Isten gyűlöl és büntet. - Egyidejűleg azonban a kegyelemből istenfélelem is fakad.

 "Tenálad van a bocsánat, hogy féljenek téged" (Zsolt 130, 4).

A kegyelmet nyert ember bátran tekinthet fel Istenre, de ugyanakkor kell, hogy mindig valami szorongás is legyen benne az újabb bűnök miatt.

 "Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket" (Fil 2, 12), írja Pál apostol, s méghozzá nem a meg nem tért embereknek, hanem a kegyelmet nyerteknek.

Pál maga is félt attól, hogy miközben másoknak prédikál, valamiképpen méltatlanná ne legyen.

 (1 Kor 9, 27).

Az ilyenfajta szorongás - hogy végül is el ne játsszuk a kegyelmet és a szentek örökségében való részvételünket - nagyon üdvös, egészséges dolog.
Semmiképpen nem akarjuk az üdvbizonyosság vigasztalását és örömét kisebbíteni.
Gyakran találkozunk olyan keresztyénekkel, akik igen erőteljesen hangoztatják üdvbizonyosságukat, 

de nyomát sem találjuk bennük a lelkiismeretességnek, óvatosságnak és szorongásnak, melyek Isten gyermekeit megilletik.

Az igazi bibliai kegyességet mindig az alázat jellemzi.
Isten őrizzen minket a túlméretezett üdvbizonyosságtól és fölényességtől. 

Lehetséges, hogy egyeseknek az "istenfélelem" szó csengése régimódi, mégis kitartunk amellett, hogy feltétlenül szükséges, hogy a szent Isten előtt a porba roskadjunk és állandóan tudatos legyen bennünk az Ő jelenléte; félelemmel járjunk az Ő szent orcája előtt.

A BUZGÓSÁG és HŰSÉG KÖVETELMÉNYE❣️

"Igyekezzetek a ti elhivatástokat és kiválasztásotokat minél inkább erőssé tenni. "
(2 Péter 1, 10)

Üdvösségünk teljes egészében Isten cselekedetén nyugszik. Mi az Ő műve vagyunk;
Jézus Krisztusban teremtett minket, hangsúlyozza az apostol (Ef 2, 10)

És azokat, akiket előhív a bűn álmából, igazzá is teszi s ezzel egyszersmind meg is dicsőíti őket a belső ember szerint (Róma 8, 30).

Mindent megkaptunk, ami az élethez és az Isten szerint való járáshoz szükséges. 

Mindenünk megvan, mihelyt eljutottunk a mi dicsőséges Megváltónk megismerésére
(2 Pét 1, 3).

Nekünk magunknak ehhez nem kell már semmit sem hozzátennünk; mert teljes üdvösségünk van.
Ezt pedig egyedül Ő munkálta, nekünk nincs részünk benne.
Mindez nem jogosít fel minket a semmittevésre.
Éppen azért, mert az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, amire szükségünk van, igyekeznünk kell, hogy jótetszésére szolgáljunk mindazzal, amit alapjában véve Ő adott nekünk.
Ha azonban már megmunkálta szívünk talaját, ott "szőlőskertet" létesített s ezzel kapcsolatban minden munkát elvégzett, akkor nyilvánvaló hogy a gyümölcsöket is látni akaraja (Ézs 5).

A mi feladatunk az, hogy az isteni elhívást és kiválasztást megerősítsük.
Ez egyrészt igen sok buzgóságot kíván, másrészt Isten az, aki munkálja mind az akarást, 

mind a véghezvitelt (Fil 2, 12-13).

- Ami feladatunk az engedelmes követés. Isten hív, mi nem dughatjuk be a fülünket. 

Felfedi bűneinket és nekünk nem szabad azokat takargatnunk.
Az ember veheti Isten kegyelmét hiába is, akkor ez még súlyosabb ítéletet von maga után. 

A megtérésnek mindig párosulnia kell a helytállással.
Ez azt jelenti, hogy kitartunk a próbák alatt és győzedelmeskedünk azokban.
A kegyelem nem gyengéket, hanem hősöket nevel.
"Te azért, fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben!" (2Tim 2, 1)

A kegyelem által minden erőnk lendületbe kerül. Isten gyermekeinek életében csodálatosan kapcsolódik össze a nyugalom és a tevékenység.
A szív elcsendesül és Isten szeretetében nyugszik. Ugyanakkor azonban feltámad a lángoló buzgóság, hogy dicsőítsük Őt és kegyelmét magasztaljuk. Isten gyermekeinél mindenkor együttjár a nyugalom a tettrekészséggel.

Az apostol fejezi ki ezt a legszebben, amikor azt mondja:
"Ezért fáradozom én is és tusakodom az Ő ereje szerint, amely bennem hatalmasan munkálkodik" (Kol 1, 29)

AZ ISTENI KIVÁLASZTÁS TITKA❣️

"Akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fiának képmására formáltassanak." (Róma 8, 29)

Az emberi szív megújítása teljes egészében Isten műve. 

Annyira az Ő munkája, hogy Isten minden gyermeke az Ő kiválasztásának köszönheti üdvösségét. Ő már eleve ismert és az üdvösségre hívott el minket.
- Nagy titok előtt állunk itt. Nem kétséges, hogy az Ige egészen világosan beszél a hívő emberek üdvösségre való eleve-elrendeléséről. 

A mi értelmünk hajlamos ebből azonnal levonni a következtetést: akkor tehát mindazok, akik kárhozatra jutnak, már eleve arra is voltak rendelve.

Ez azonban nem így van. Az Ige világosan és határozottan azt tanítja: 

"Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön" (1 Tim 2, 4), mert Krisztus mindenkiért meghalt, és az egész világot kiengesztelte Istennel. Mindenki, aki Jézushoz jön, elfogadásra talál. 

Isten senkit sem utasít el, aki Jézus Krisztusra hivatkozik.
Isten örökkévaló kiválasztása teljesen és kizárólag Jézus Krisztushoz kapcsolódik. 

Ezért mondja Pál is, hogy Isten a Krisztusban választott ki minket. Itt nincs semmiféle önkényeskedésről szó. 

Aki ragaszkodik a Megváltóhoz, azt Isten nem utasíthatja el, s nem zárhatja ki a kegyelemből.

 - Az isteni kiválasztás ténye igen mélyen meg kell alázzon minket. Érdemeink ki vannak zárva.
De ugyanekkor az igazság megvigasztal és fel is emel minket.
Az Isten kegyelmi kiválasztásában van valami mélyen megnyugtató: üdvösségem kizárólag Isten kezében van. Kiválasztása kezeskedik arról, hogy mindenen át vezet engem és majd célhoz is juttat. 

De semmi körülmények között sem ringathatjuk magunkat hamis bizonyosságba az isteni kiválasztást illetően. A mi feladatunk az, hogy kiválasztásunkat "erőssé" tegyük (2 Pét 1, 10) az engedelmesség és megszentelődés buzgó gyakorlása által.

Az isteni kiválasztás tehát nem valami nyugvópárna, hanem ösztönzőleg hat a teljesebb buzgóságra. - Isten a kiválasztás révén nagy célt tűzött maga elé.
Azt akarja, hogy az Ő Fiának képmására formáltassunk. Istennek csekélység volt, hogy egy világot létre hívjon. Ehhez elég egy szava is.

Ezzel szemben az ember megújításánál latba kell vetnie minden szeretetét, hosszútűrését és türelmét. Bölcsességének minden eszközt és módot meg kell találnia, hogy a dacos emberi szív ellenállását megtörje. Ő azonban amit elkezdett, véghez is viszi.

VÉG NÉLKÜLI MAGASZTALÁS❣️

"💞Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr dicséreteiről, mind aszerint, amit az Úr velünk cselekedett. " (Ézsaiás 63, 7)

Nincs áldottabb foglalatosság, mint Isten kegyelmes tetteinek a visszaidézése! 

Eközben felismerjük azt az előkészítő irgalmasságot, amellyel Isten megtérésünk útját egyengette. 

Bár még vakok és értelmetlenek voltunk, Isten jóságos keze már formálta életutunkat és készítgette a nagy fordulatot. 

Az igazi szabadság és a belső megbékélés utáni vágyakozás, megkötözöttségünk fájdalmas felismerése, anélkül hogy tudtunk volna róla, közelebb vittek minket a Megváltóhoz. 

Ezután kegyelmének teljes gazdagságával lépett be életünkbe. Életünk legdöntőbb órái ezek.

 A születésünkre emlékeztetnek. Valami új kezdődik és ezeknek az óráknak a hatása kiárad az egész elkövetkező időre, még az örökkévalóságra is. Nem felejtjük el őket soha. 

Senki nem ragadja meg a kegyelmet azonnal a maga teljes gazdagságában. 

Egyesek, akiket különösen megkínzott lelkiismeretüknek a vádaskodása, először talán a kegyelemnek bűnbocsátó jellegét ragadják meg. Mások, akik esetleg hosszú, de sokszor eredményetelen harcban álltak a maguk bűneivel, a kegyelemnek minden akadályt legyőző erejét ismerik fel, amely úrrá lett a magunk tehetetlenségén. Életünk további szakaszaiban a kegyelem újabb megtapasztalásai jönnek elő.

Vajon megragadtuk-e már a kegyelem vigasztaló és mindenre elégséges erejét? 

Nem adtunk-e gyakran teret magunkban az elégedetlenségnek és az aggodalmaskodásnak?
És nem engedtünk-e gyakran a gonosz és utálatos gondolatoknak, ahelyett hogy a kegyelem által legyőztük volna azokat? Mennyi mulasztás terhel minket ezen a téren!
Most látjuk csak igazán, hogy milyen megszégyenítően nagy az a jóság és irgalom, amely minket mindezek ellenére hordoz és nem vet el magától.

Továbbá van nevelő és fegyelmező kegyelem!
Gondoljunk csak a megaláztatásokra, amiket Isten kegyelme küldött ránk azért, hogy még több kegyelem befogadására legyünk képesek. Ő "mértékkel" fenyített meg minket.
Ha Isten úgy bánna velünk, amint azt megérdemelnénk, akkor mindent el kellene, hogy vegyen tőlünk.
Szét kellene zúznia minden tagunkat, hiszen szinte valamennyit bűnre használtuk fel.
Csak az Ő jósága és kegyelme az, hogy még nincs végünk. Könyörületességének nincsen határa.
Mennyi kegyelem, mennyi ok a hálaadásra! -

Olvasd el 1 Pét 5, 10-11 verseit:
10. A minden kegyelemnek Istene pedig, a ki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká,
11. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen!

GYŐZELMI UJJONGÁS❣️

"De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!"
(1 Kor 15, 57)

Igénk összefüggése értelmében először is a halál felett aratott győzelemről van szó. 

Látszat szerint a halál hatalmasabb, mint az élet és látszólag övé az utolsó szó. 

De végül mégsem a halál, hanem az élet diadalmaskodik. Jézus Krisztus feltámadása kezeskedik erről. Az élet erősebbnek bizonyul, mint a halál, mihelyt kapcsolatba kerülünk Jézus Krisztussal. 

A halál kénytelen mindazokat szabadon engedni, akik már Jézus Krisztus által megújult belső életet nyertek. Miért kellene rettegnünk a meghalástól, amikor az csupán átmenet az életre?
Pál a bűnt a halál fullánkjának nevezi. 

Általa lesz igazán veszélyes a halál, mint a skorpió a fullánkjával. 

Amint a bűn elvétetik, a halál nem tud többé megölni. Jézus győzelmet ad a bűn felett is. 

Már magunkkal hozzuk a világra és a hosszú összeszokás révén rettentő hatalommá válik. 

Ereje úgy roppantja össze jó szándékainkat, mint vékony nádszálakat. Gondoljunk csak az iszákosság vagy a tisztátalan élet ijesztő hatalmára! 

Jézus Kriszus által győzelmet arathatunk minden bűn felett, ő győzelmet ad erőszakos énünk felett, még azokban a sötét órákban is, amikor a testi vágyak nagy erővel törnek ránk. 

Diadalra segít a harag és türelmetlenség idején, melyek magukkal akarnak ragadni minket. 

Legyőzi az irigységet, mely szívünket marcangolja. És Ő segít diadalra mind az érzékenykedés, a neheztelés, a kesergés, mind az aggodalmaskodás és kapzsiság felett, melyek hatalmukba kerítenek minket. Még az idegeink, rossz lelki állapotunk felett is győzelemre segít.

A bűnnel függ össze a lelkiismeretben jelentkező önvád is.
Az ilyen lelkiismeret szörnyű hatalom.
Nem lehet olyan könnyen elhallgattatni, újra meg újra jelentkezik.
A vádoló, furdaló lelkiimerettel szemben az ember nem könnyen állja meg a helyét; a lelkiismeret nem hagy neki nyugtot.

Erősebb, mint a büntetéstől, megszégyenítéstől, vagy magától a haláltól való félelem. 

Csak az Úr Jézus Krisztus csendesítheti le igazán azzal, hogy megszabadít minket a bűn terhelő érzésétől. - Isten győzelmet ad nekünk, de ez nem azt jelenti, hogy felmentést nyerünk a harcok alól.
Sőt ellenkezőleg!

De mivel tudjuk, hogy a győzelem a mienk lesz, bátrabban és örömmel tudjuk vállalni a harcot.
A győzelmek megtapasztalásából eredő bizonyosság hálássá és örvendezővé tesz.