AZ ISTENTELENEK ÁLBOLDOGSÁGA❣️

"💞Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőségeinek.,,(Márk 6, 21)

Heródes látszólag boldog ember volt. Mindent megkapott, amit szíve megkívánt. 

Gonosz szenvedélyre lobban saját bátyja felesége iránt. Sötét terve sikerült s az asszony, Heródiás, az övé lett. 

A nagyszabású születésnapi vacsorán Heródes az egész fényes társaság középpontja. 

A jókedv magasra csap. Csak aki a dolgok mélyére lát, veszi észre, hogy a fény és a pompa hazug.
Az Istentől való elszakadottságban soha nincs igazi boldogság. 

Lehetséges, hogy sokszor féktelen öröm fogja el őket, lelkük mélyén azonban sötét árnyak vannak. Isznak a mámorító kehelyből, kacagásuk önfeledt, de az öröm látszata alatt egyre sivárabb a lélek. 

Cifra nyomorúságban élnek.

Minden lépés, amit a világ szerint elképzelt boldogság felé tesznek, egy-egy lépés lefelé a romlás és pusztulás útján.
Bűnös terveik szerencsés kimenetele egyre jobban Isten haragját halmozza fejükre, s ez egyszer szörnyű módon robban majd ki.

"A balgatagok szerencséje elveszti őket" (Péld 1, 32).
A testi vágyak azonban kiölik az emberből mindazt, ami még talán nemes volt benne. 

Durvává és állatiassá teszik. Heródes egy nép felett uralkodott, csak éppen önmaga felett veszítette el az uralmát.

Milyen szánalmasan ingatag az ember Isten nélkül!
- Az ünnepi lakoma fénypontja Heródes életében szomorú fordulópontot jelentett. 

Annak előtte mindig volt valamiféle fogékonyság benne a jóra. 

Félte (tisztelte) Keresztelő Jánost, mert megértett valamit annak tiszta és szent lényéből. 

Heródiás ugyanakkor gyűlölte őt és boldogságának megzavaróját látta benne.

Ebben az asszonyban már régen kialudt minden jóérzés. 

Most azonban Heródes is fordulóponthoz ért.
Azt tette, amiről meg volt győződve, hogy rossz: hozzájárulását adta a szörnyű bűnhöz, Isten szent emberének a kivégzéséhez. Lelkiismeretének figyelmeztető szavát elhallgattatta, mert vendégei előtt nem akart határozatlannak és szószegőnek bizonyulni.

De ezzel a paranccsal megpecsételte saját sorsát is.
Attól kedzve egyre mélyebbre süllyedt, lelkiismerete mindinkább elnémult. 

S amikor egyszer Jézussal személyes találkozásra került a sor, nem fogott fel semmit annak hatalmából. 

Csak a kíváncsiskodás keltette fel érdeklődését a Megváltó iránt, s amikor az nem elégítette ki, gúnyt űz belőle. Ne irigyeljük soha az istentelenek látszólagos boldogságát, inkább sajnáljuk őket!

A KEGYELEM MINDENRE ELÉGSÉGES VOLTA❣️

"💞Elég neked az én kegyelmem! " (2 Kor 12, 9)

Pál apostolnak az a sürgető könyörgése, melyet az Úr Jézushoz intézett, hogy szabadítsa meg őt egy fájdalmas és terhes szenvedéstől, elutasításra talált.
"Elég neked az én kegyelmem" - még akkor is, ha sok kívánság nem teljesül s ha sok, olyan szívesen melengetett remény hajótörést is szenved.
A kegyelem teljes kárpótlást nyújt, mert megnyitja előtted Isten atyai szívét és szabad menetelt biztosít királyi székéhez.
- A kegyelem az eljövendő dicsőséges örökség részesévé is tesz téged; nemcsak összes bűneink megbocsátásának a bizonyosságára nézve ad vigasztalást de arra is ad erőt, hogy legyőzd a bűnt.
- Egész életünket áthatja.
Minden vonatkozásban segítségünkre van. Lehetővé teszi, hogy a családi körben is megálljuk a helyünket s mint szülők, jól igazgassuk házunkat; mint élettársak, Isten akaratának rendeljük alá házaséletünket.
- A kegyelem képessé tesz arra, hogy otthonunkon kívül is megfelelő módon viselkedjünk és úgy bánjunk az utunkba kerülő emberekkel, ahogy az Istennek tetsző.
- A kegyelem ad megfelelő időben helyes szavakat a szánkba vagy erőt a hallgatásra, mielőtt valami helytelen szó hagyná el ajkainkat.
- A kegyelem képesít arra is, hogy földi hivatásunkat Isten akarata szerint töltsük be, feladatainkat jól oldjuk meg.
- A kegyelem ad türelmet a szenvedés elhordozására vagy annak elfogadására, hogy megszokott és kedvelt tevékenységeinket feladjuk.
- És a kegyelem segít minket abban is, hogy a halált legyőzzük. Amikor elérkezik az idő, hogy innen távoznunk kell, nem akaratunk ellenére ragad el a halál, hanem megvigasztalódva búcsúzunk, hogy egészen Krisztussal legyünk.
Kimondhatatlanul gazdaggá tesz a kegyelem, mert vele együtt Jézus is a mienk. 

Ezért ez elválaszthatatlan tőle, csak az ő személyében nyerhető el.
Ha tudom, hogy Jézus az enyém, másra már nincs is szükségem többé.
Senki és semmi nem pótolhatatlan Jézuson kívül, s ő mindenért kárpótol, amit elveszítünk.
Annyival inkább elegendő a kegyelem, mert éppen a gyengeségekben lesz nyilvánvalóvá az ereje.
Ahol még tart a saját emberi erő, ott nem is tud még igazán érvényesülni. 

A teljes tehetetlenség állapotában tapasztaljuk meg igazán, hogy milyen erős Megváltónk van.
- A kegyelem boldog részesei naponta térdre roskadnak Uruk előtt s ezért nem roppannak össze a földi élet terhei alatt.

 

VIGASZTALÁSUNK a SZENVEDÉSBEN❣️

"💞Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim, a te vigasztalásaid megvidámították az én lelkemet. " (Zsolt 94, 19)

A mérleg egyik serpenyőjében vannak a szenvedések és a gondok, de a másik serpenyőben ott vannak a vigasztalások. Lehet, hogy az első igen leterheltnek látszik, mégis a második kerül túlsúlyba és fellendíti azt a serpenyőt, amelyben a szenvedések vannak.

"Amint bőven kijutott nekünk Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által" (2 Kor 1, 5)

Tehát végül is a vigasztalás kerül túlsúlyba. 

Isten nem rak reánk több terhet, mint amire feltétlenül szükség van. 

Nem szíve szerint sújt minket, de nem kímélhet meg minket azoktól, mert a szenvedések által kipróbál és megtisztít minket és érettekké tesz. 

Sok keresztyén megtapasztalta már, hogy bár Isten időnként a szenvedések tüzében hagy minket, ez nem változtát az ő szeretetén, mert mindennel a javunkat akarja szolgálni. 

További vigasztalásunk az, amivel a jövő biztat minket, ha türelmesen kitartunk.

A szenvedések könnyűek és rövid ideig tartók az örökkévaló dicsőséghez képest. 

Az üdvösség gazdagon kárpótolja majd a szenvedőket és Isten minden könnyet letöröl majd. 

A legnagyobb vigasztalás azonban mégis annak a bizonyossága, hogy Jézus szeret és Isten a mi Atyánk. Ez emel fel igazán, amikor bátorságunk eltűnőben van. 

Ez üdít fel a megpróbáltatások tüzében. Ez óv meg attól, hogy elsüllyedjünk a hullámok között. 

Gyakran éppen az a külső nyomorúságok, nehézségek célja, hogy a lélek ezt a nagy vigasztalást megtalálja.

Van egy másik - üdvösséges - szomorúság, amelyet akkor érzünk, mikor vétkeinkkel és mulasztásainkkal kerülünk szembe. 

Ez az Isten szerint való szomorúság egyengeti az igazi vigasztalásnak, a bűnbocsánat felett érzett vigasztalásnak az útját. Ez kárpótol minden szenvedésért. 

"Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája te vagy, ó Isten"

(Zsolt 73, 26).

De ehhez a vigasztaláshoz csak Isten Igéjén keresztül juthatunk.
A Biblia a vigasztalás nagy könyve.
A bibliai szent írók legtöbbször nagy nyomás súlya alatt és nehézségek idején kapták a kijelentést.
A világ könnyelmű és élvezeteket hajhászó gyermekei unalmas könyvnek tartják, amely tele van sötét fenyegetésekkel.

A kereszthordozók azonban a vigasztalás tiszta forrására bukkannak benne. 

Ismerkedjünk meg jól az írott Igével s akkor nem lesz majd hiányunk vigasztalásban a nehézségek idején.

AZ ISTENTŐL PARANCSOLT FÉLELEM❣️

"💞Attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." 

(Máté 10, 28)

A világ könnyelmű gyermekei tréfát űznek a kárhozatból; az istenfélelem eltűnőben van az emberek között.
Ennek egyik elszomorító jele az, hogy a kárhozat sokak előtt nem létezőnek tűnik fel, másoknak pedig egyenesen nevetség tárgya. Isten gyermekei azonban tudják, hogy van kárhozat és van pokol. 

Hisznek Isten Fia szavának, aki a láthatatlan világból jött el közénk és pontos betekintése van a menny és pokol dolgaiba. Milyen élesen és nyomatékosan állítja elénk Jézus a kárhozat borzalmait (Márk 9, 43-48)!

Isten gyermekei tudják, hogy van pokol, mert aki egyszer komoly bűnbánaton ment át, az szinte maga is alászállt a poklokra. Felismerte az Istentől való elhagyatottság irtózatos voltát és remeg attól, hogy örök elvettetés lehet része.
Az Isten szentségétől való félelem nehezedett rá, meglátta azt a szörnyű szakadékot, amely a bűnöst Istentől elválasztja. Ezért tudja, hogy van pokol. - Akit azonban a Megváltó kegyelme megragadott, éppen olyan jól tudja azt is, hogy van mennyország. Tudja abból a békességből, amit a bűnbocsánat adott szívébe és abból a bizonyosságból: Isten engem is szeret, gyermeke vagyok.

Isten gyermekének a szívében minden üdvbizonyosságon túl is kell az az üdvös és hasznos félelem maradjon, amelyről Jézus azt mondja: "Attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában."
Jézus ezt a megdöbbentő Igét éppen a tanítványoknak mondta el. Tehát nem szabad magunkat hamis bizonyosságba ringatni. Nem árt, ha néha elfogja lelkünket az aggodalom: vajon valóban célba érek-e?
Ez annál inkább a Megváltó karjaiba kerget minket.
Különösen akkor gondoljunk nyomatékosan az elbukás szörnyű következményeire, amikor a bűn izgat és csábítgat minket.

Ha Isten gyermekei ismét a gonosz birtokába kerülnek, kárhozatuk kétszeresen súlyos.
Még Pál apostol szívében is feltámadt időnként az a szorongó érzés, hogy vajon nem kerül-e majd elvettetésre.
Mennyivel inkább kell nekünk helyet adnunk e gondolatnak, hogy azután annál jobban óvakodjunk a bűntől.

- Az Isten előtti félelem azonban jó és hatékony ellenszere az emberektől való félelemnek is.
Ha mi Isten előtt remegünk, akkor nem remegünk az emberek előtt.

ISTEN GYERMEKEINEK RETTENTHETETLENSÉGE❣️

 "💞Ne aggodalmaskodjatok életetek felől!... ti kicsinyhitűek... keressétek az Isten országát! "(Lukács 12, 22. 28. 31)

A gondok olyanok, mint a rossz szellemek és rémképek. 

Különösen éjszaka jelentkeznek és elveszik nyugalmunkat s álmunkat. 

Az állandó belső nyugtalanság lassanként megviseli az idegeket is. 

- "Ne aggodalmaskodjatok!" - mondja a Megváltó tanítványainak. 

De hogyan lehet a gondoktól és aggodalmaktól megszabadulni? 

Az ember el akarja űzni a szorongató gondolatokat, de azok ismét jelentkeznek. 

A Megváltó azt is móndja az aggodalmaskodó embereknek: "Ti kicsinyhitűek!" 

És ez az aggodalmaskodásnak a forrása. Hitetlenség és kishitűség.  

A hit Istennel számol és számít Istenre. 

Az aggodalmaskodók csak a látható tényezőkkel számolnak. 

Nem elég az, ha az ember hiszi, hogy van Isten. 

Az élő hit Istennel mint valósággal számol, de akiknek a hitük holt, ott Isten csak az értelmük számára létezik, mindennapi életükben és döntéseikben nem veszik figyelembe. 

Az ilyenek előtt a Biblia csodálatos és nagy ígéretei csak nyomtatott betűk. 

Amikor azután valami nyomorúság éri őket, elveszítik fejüket és úgy összezavarodnak, mintha nem lenne Isten és nem lenne segítség.

Az aggodalmaskodás és a gond meghátrál a hit elől és egy jobb, magasabbrendű gond lép helyükbe: Isten országa keresésének a gondja. 

Arra legyen tehát gondunk, hogy Isten gyermekei és országának polgárai legyünk és maradjunk.

A földi gondokkal semmiféle célt nem érünk el, azok csak gyengítenek minket. 

Ha az örök üdvösség gondja foglalkoztat bennünket, akkor egészen biztosan el is nyerjük azt.

- Amikor az Urat befogadjuk és otthonossá válunk az ő országában, akkor a látható dolgok messzebbre kerülnek tőlünk, idegenné válnak számunkra.
Azokat a javakat tekintjük tulajdonunknak, amikben isten Jézus Krisztus által részesít minket.
Így leszünk Isten szemében rendkívül drágák mint az ő kiválasztottai és szerettei, akikre a legkisebb dologban is gondja van.

Ő már a legnagyobbat nekünk adta: önmagát, s így a kisebbeket is megadja nekünk és keresztülvezet minket ezen a földi életen. Addig tart itt minket, amíg azt bölcsessége jónak találja.

Az emberek rendszerint fordított irányból közelítik meg a kérdést. 

Inkább csak a mellékes dolgok miatt aggodalmaskodnak és a legfőbb dolgokkal nem törődnek. 

Keressük tehát először Isten országát és akkor: a többi dolgok ráadásul adatnak nektek gyermekeinek szent gondtalansága.

AZ ISTEN NÉPÉHEZ VALÓ TARTOZÁS BOLDOGSÁGA❣️

"💞Boldog vagy Izrael! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa és aki a te dicsőségednek fegyvere." (5 Mózes 33, 29)

Nem csak Jahve páratlan, de Izrael is, mint ennek az Istennek a népe.
A fenti Ige Mózes utolsó szavait tartalmazza.
Milyen csodálatos, hogy ő, aki oly sok kellemetlenséget tapasztalt ettől a néptől és aki a negyvenesztendős pusztai vándorlás ideje alatt alaposan megismerte hátrányos oldalait is, most mégis e nép magasztalásában tör ki. Az isteni elválasztás fényében nézi őket, ezért nem is e nép erényeit és nemes érzéseit dicséri. Ebben a tekintetben nem sok dicsérni való akadt. 

Ez a nép zúgolódásaival és megismétlődő engedetlenségeivel sokszor megszomorította őt s türelmét kemény próbára tette. Amit Mózes Izrael népében úgy felmagasztal, az a meg nem érdemelt isteni kegyelem. Isten az ő szabadítója, pajzsa, dicsőségének fegyvere. 

Mindez még fokozottabban érvényes Isten újszövetségi népére. 

Rájuk is érvényes: mindnyájan vétkeztek. Ami bennük magasztalni való, az az Úr Jézus üdvözítő kegyelme és győzelmes ereje.

Aki Isten népéhez tartozik, az nincs megkímélve kellemetlenségektől, támadásoktól és tusakodásoktól. Ellenkezőleg, olyan, mintha ellenséges sereg venné körül.

 "Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, szántók szántottak hátamon" - így kiált a zsoltáríró népe nevében (Zsolt 129, 2-3).

Isten gyermekeinek az Újszövetség szerint is előbb sok nyomorúságon kell keresztülmenniök.
De Megváltójuk erős, ezért nem lehet őket felszámolni.

"Mindenütt nyomorgatnak minket, de el nem nyomhatnak; kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk; üldöznek, de Isten nem hagy el; tipornak, de el nem veszünk; mindenkor halálra adatunk Jézusért..." (2 Kor 4, 8-11).

S ha egyszer el is alusznak, dicsőséges új életre támadnak majd fel.
- Isten gyermekeit tehát nem kell sajnálni. Minden tusakodás és szorongás csak arra szolgál, hogy Urunk győzelmes ereje nyilvánvalóvá legyen. Mindabban, amit olyan nehéznek találunk, mégis diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett.

Aki állandóan csak a saját sorsa felett kesereg, egészen bizonyos, hogy még nem Isten gyermeke.
Félre tehát minden jajgatással, panasszal!
Méltatlan magatartás ez olyan emberek részéről, akiknek ilyen hatalmas segítőjük van.
"Az Úr az én segítségem, nem félek. Ember mit árthat nekem?"

EZ IS ISTEN GYERMEKEINEK KIVÁLTSÁGA❣️

,,💞Majd feltekintett az égre...,, (Márk 7, 34)

Ismételten ezt olvashatjuk Jézussal kapcsolatban. Mindent az Atyától várt s mindent ajándékképpen felülrõl vett. Így tekintett fel akkor is, amikor 5000 éhes ember táborozott körülötte és csak öt kenyér és két kis hal állt rendelkezésére. 

Mégsem e készlet kicsinységét nézte, hanem Atyjának gazdagságával számolt. 

Lázár sírjánál ugyancsak feltekintett. Nem a halál reménytelenségét látta, hanem Atyjának életadó dicsõségét. Így tekintett fel akkor is az égre, amikor a süketnéma állt elõtte. 

Tekintetét nem az emberi nyomorúság kötötte le, hanem Isten felülmúlhatatlan ereje.

Jó annak, aki felfelé tud tekinteni. Isten gyermekeinek lehet és szabad ezt tenniök.

 „Szemeim mindenkor az Úrra néznek" - mondja Dávid (Zsolt 25, 15). 

Neki is megvolt ez a hitbeli látása. Itt lent sokszor csak bajt, szenvedést, nehézségeket és akadályokat Iát az ember, és aki nem tud felfelé tekinteni, az kedvetlenül, komoran és szomorúan nézi mindezt. 

De „akik õrá néznek, azok felvidulnak" (Zsolt 34, 6).

Amikor Anna, Sámuel édesanyja, kitárta szívét Isten elõtt, még a tekintetét is elfordította életének megalázó, elszomorító és nyomasztó körülményeirõl és nem látszott többé szomorúnak. 

A gondteli tekintet eltûnik, ha az ember valóban fel tud nézni arra, aki minden nehézségnek véget vet és segíteni tud. Gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor az ember még a kezeit sem tudja összekulcsolni s nem telik tõle még egy egyszerû imádság sem. 

Így történt Nehemiással is, amikor Artaxerxes király elõtt állt s az megkérdezte tõle, hogy miért olyan szomorú. Nehemiás szívét bánat marta szeretett Jeruzsáleme miatt. 

Akkor még romokban hevert a város. 

De félt mindezt elmondani a királynak, hiszen annak kegyeibõl nyerte el a fõpohárnoki tisztséget. 

Attól kellett tartania, hogy a király esetleg rossz néven veszi tõle Jeruzsálemhez való ragaszkodását, amikor olyan ragyogó állással ruházta fel. 

De végül mégis nyíltan elõállt bajával és a király megkérdezte tõle, hogy mit kíván. 

Nehemiás legszívesebben hosszabb szabadságot kért volna, hogy azalatt Jeruzsálembe utazzék. 

De belül tépelõdött: szabad-e ezt kérnem? Nem esem-e ki a király kegyeibõl?

 „Ekkor könyörögtem a menny Istenéhez." 

Csendes, de sürgetõ tekintetet vetett felfelé s íme, minden nagyszerûen elintézõdött. 

Boldog ember az, aki fel tud tekinteni.