VIGASZTALÁSUNK a SZENVEDÉSBEN❣️

"💞Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim, a te vigasztalásaid megvidámították az én lelkemet. " (Zsolt 94, 19)

A mérleg egyik serpenyőjében vannak a szenvedések és a gondok, de a másik serpenyőben ott vannak a vigasztalások. Lehet, hogy az első igen leterheltnek látszik, mégis a második kerül túlsúlyba és fellendíti azt a serpenyőt, amelyben a szenvedések vannak.

"Amint bőven kijutott nekünk Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által" (2 Kor 1, 5)

Tehát végül is a vigasztalás kerül túlsúlyba. 

Isten nem rak reánk több terhet, mint amire feltétlenül szükség van. 

Nem szíve szerint sújt minket, de nem kímélhet meg minket azoktól, mert a szenvedések által kipróbál és megtisztít minket és érettekké tesz. 

Sok keresztyén megtapasztalta már, hogy bár Isten időnként a szenvedések tüzében hagy minket, ez nem változtát az ő szeretetén, mert mindennel a javunkat akarja szolgálni. 

További vigasztalásunk az, amivel a jövő biztat minket, ha türelmesen kitartunk.

A szenvedések könnyűek és rövid ideig tartók az örökkévaló dicsőséghez képest. 

Az üdvösség gazdagon kárpótolja majd a szenvedőket és Isten minden könnyet letöröl majd. 

A legnagyobb vigasztalás azonban mégis annak a bizonyossága, hogy Jézus szeret és Isten a mi Atyánk. Ez emel fel igazán, amikor bátorságunk eltűnőben van. 

Ez üdít fel a megpróbáltatások tüzében. Ez óv meg attól, hogy elsüllyedjünk a hullámok között. 

Gyakran éppen az a külső nyomorúságok, nehézségek célja, hogy a lélek ezt a nagy vigasztalást megtalálja.

Van egy másik - üdvösséges - szomorúság, amelyet akkor érzünk, mikor vétkeinkkel és mulasztásainkkal kerülünk szembe. 

Ez az Isten szerint való szomorúság egyengeti az igazi vigasztalásnak, a bűnbocsánat felett érzett vigasztalásnak az útját. Ez kárpótol minden szenvedésért. 

"Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája te vagy, ó Isten"

(Zsolt 73, 26).

De ehhez a vigasztaláshoz csak Isten Igéjén keresztül juthatunk.
A Biblia a vigasztalás nagy könyve.
A bibliai szent írók legtöbbször nagy nyomás súlya alatt és nehézségek idején kapták a kijelentést.
A világ könnyelmű és élvezeteket hajhászó gyermekei unalmas könyvnek tartják, amely tele van sötét fenyegetésekkel.

A kereszthordozók azonban a vigasztalás tiszta forrására bukkannak benne. 

Ismerkedjünk meg jól az írott Igével s akkor nem lesz majd hiányunk vigasztalásban a nehézségek idején.

AZ ISTENTŐL PARANCSOLT FÉLELEM❣️

"💞Attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." 

(Máté 10, 28)

A világ könnyelmű gyermekei tréfát űznek a kárhozatból; az istenfélelem eltűnőben van az emberek között.
Ennek egyik elszomorító jele az, hogy a kárhozat sokak előtt nem létezőnek tűnik fel, másoknak pedig egyenesen nevetség tárgya. Isten gyermekei azonban tudják, hogy van kárhozat és van pokol. 

Hisznek Isten Fia szavának, aki a láthatatlan világból jött el közénk és pontos betekintése van a menny és pokol dolgaiba. Milyen élesen és nyomatékosan állítja elénk Jézus a kárhozat borzalmait (Márk 9, 43-48)!

Isten gyermekei tudják, hogy van pokol, mert aki egyszer komoly bűnbánaton ment át, az szinte maga is alászállt a poklokra. Felismerte az Istentől való elhagyatottság irtózatos voltát és remeg attól, hogy örök elvettetés lehet része.
Az Isten szentségétől való félelem nehezedett rá, meglátta azt a szörnyű szakadékot, amely a bűnöst Istentől elválasztja. Ezért tudja, hogy van pokol. - Akit azonban a Megváltó kegyelme megragadott, éppen olyan jól tudja azt is, hogy van mennyország. Tudja abból a békességből, amit a bűnbocsánat adott szívébe és abból a bizonyosságból: Isten engem is szeret, gyermeke vagyok.

Isten gyermekének a szívében minden üdvbizonyosságon túl is kell az az üdvös és hasznos félelem maradjon, amelyről Jézus azt mondja: "Attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában."
Jézus ezt a megdöbbentő Igét éppen a tanítványoknak mondta el. Tehát nem szabad magunkat hamis bizonyosságba ringatni. Nem árt, ha néha elfogja lelkünket az aggodalom: vajon valóban célba érek-e?
Ez annál inkább a Megváltó karjaiba kerget minket.
Különösen akkor gondoljunk nyomatékosan az elbukás szörnyű következményeire, amikor a bűn izgat és csábítgat minket.

Ha Isten gyermekei ismét a gonosz birtokába kerülnek, kárhozatuk kétszeresen súlyos.
Még Pál apostol szívében is feltámadt időnként az a szorongó érzés, hogy vajon nem kerül-e majd elvettetésre.
Mennyivel inkább kell nekünk helyet adnunk e gondolatnak, hogy azután annál jobban óvakodjunk a bűntől.

- Az Isten előtti félelem azonban jó és hatékony ellenszere az emberektől való félelemnek is.
Ha mi Isten előtt remegünk, akkor nem remegünk az emberek előtt.

ISTEN GYERMEKEINEK RETTENTHETETLENSÉGE❣️

 "💞Ne aggodalmaskodjatok életetek felől!... ti kicsinyhitűek... keressétek az Isten országát! "(Lukács 12, 22. 28. 31)

A gondok olyanok, mint a rossz szellemek és rémképek. 

Különösen éjszaka jelentkeznek és elveszik nyugalmunkat s álmunkat. 

Az állandó belső nyugtalanság lassanként megviseli az idegeket is. 

- "Ne aggodalmaskodjatok!" - mondja a Megváltó tanítványainak. 

De hogyan lehet a gondoktól és aggodalmaktól megszabadulni? 

Az ember el akarja űzni a szorongató gondolatokat, de azok ismét jelentkeznek. 

A Megváltó azt is móndja az aggodalmaskodó embereknek: "Ti kicsinyhitűek!" 

És ez az aggodalmaskodásnak a forrása. Hitetlenség és kishitűség.  

A hit Istennel számol és számít Istenre. 

Az aggodalmaskodók csak a látható tényezőkkel számolnak. 

Nem elég az, ha az ember hiszi, hogy van Isten. 

Az élő hit Istennel mint valósággal számol, de akiknek a hitük holt, ott Isten csak az értelmük számára létezik, mindennapi életükben és döntéseikben nem veszik figyelembe. 

Az ilyenek előtt a Biblia csodálatos és nagy ígéretei csak nyomtatott betűk. 

Amikor azután valami nyomorúság éri őket, elveszítik fejüket és úgy összezavarodnak, mintha nem lenne Isten és nem lenne segítség.

Az aggodalmaskodás és a gond meghátrál a hit elől és egy jobb, magasabbrendű gond lép helyükbe: Isten országa keresésének a gondja. 

Arra legyen tehát gondunk, hogy Isten gyermekei és országának polgárai legyünk és maradjunk.

A földi gondokkal semmiféle célt nem érünk el, azok csak gyengítenek minket. 

Ha az örök üdvösség gondja foglalkoztat bennünket, akkor egészen biztosan el is nyerjük azt.

- Amikor az Urat befogadjuk és otthonossá válunk az ő országában, akkor a látható dolgok messzebbre kerülnek tőlünk, idegenné válnak számunkra.
Azokat a javakat tekintjük tulajdonunknak, amikben isten Jézus Krisztus által részesít minket.
Így leszünk Isten szemében rendkívül drágák mint az ő kiválasztottai és szerettei, akikre a legkisebb dologban is gondja van.

Ő már a legnagyobbat nekünk adta: önmagát, s így a kisebbeket is megadja nekünk és keresztülvezet minket ezen a földi életen. Addig tart itt minket, amíg azt bölcsessége jónak találja.

Az emberek rendszerint fordított irányból közelítik meg a kérdést. 

Inkább csak a mellékes dolgok miatt aggodalmaskodnak és a legfőbb dolgokkal nem törődnek. 

Keressük tehát először Isten országát és akkor: a többi dolgok ráadásul adatnak nektek gyermekeinek szent gondtalansága.

AZ ISTEN NÉPÉHEZ VALÓ TARTOZÁS BOLDOGSÁGA❣️

"💞Boldog vagy Izrael! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa és aki a te dicsőségednek fegyvere." (5 Mózes 33, 29)

Nem csak Jahve páratlan, de Izrael is, mint ennek az Istennek a népe.
A fenti Ige Mózes utolsó szavait tartalmazza.
Milyen csodálatos, hogy ő, aki oly sok kellemetlenséget tapasztalt ettől a néptől és aki a negyvenesztendős pusztai vándorlás ideje alatt alaposan megismerte hátrányos oldalait is, most mégis e nép magasztalásában tör ki. Az isteni elválasztás fényében nézi őket, ezért nem is e nép erényeit és nemes érzéseit dicséri. Ebben a tekintetben nem sok dicsérni való akadt. 

Ez a nép zúgolódásaival és megismétlődő engedetlenségeivel sokszor megszomorította őt s türelmét kemény próbára tette. Amit Mózes Izrael népében úgy felmagasztal, az a meg nem érdemelt isteni kegyelem. Isten az ő szabadítója, pajzsa, dicsőségének fegyvere. 

Mindez még fokozottabban érvényes Isten újszövetségi népére. 

Rájuk is érvényes: mindnyájan vétkeztek. Ami bennük magasztalni való, az az Úr Jézus üdvözítő kegyelme és győzelmes ereje.

Aki Isten népéhez tartozik, az nincs megkímélve kellemetlenségektől, támadásoktól és tusakodásoktól. Ellenkezőleg, olyan, mintha ellenséges sereg venné körül.

 "Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, szántók szántottak hátamon" - így kiált a zsoltáríró népe nevében (Zsolt 129, 2-3).

Isten gyermekeinek az Újszövetség szerint is előbb sok nyomorúságon kell keresztülmenniök.
De Megváltójuk erős, ezért nem lehet őket felszámolni.

"Mindenütt nyomorgatnak minket, de el nem nyomhatnak; kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk; üldöznek, de Isten nem hagy el; tipornak, de el nem veszünk; mindenkor halálra adatunk Jézusért..." (2 Kor 4, 8-11).

S ha egyszer el is alusznak, dicsőséges új életre támadnak majd fel.
- Isten gyermekeit tehát nem kell sajnálni. Minden tusakodás és szorongás csak arra szolgál, hogy Urunk győzelmes ereje nyilvánvalóvá legyen. Mindabban, amit olyan nehéznek találunk, mégis diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett.

Aki állandóan csak a saját sorsa felett kesereg, egészen bizonyos, hogy még nem Isten gyermeke.
Félre tehát minden jajgatással, panasszal!
Méltatlan magatartás ez olyan emberek részéről, akiknek ilyen hatalmas segítőjük van.
"Az Úr az én segítségem, nem félek. Ember mit árthat nekem?"

EZ IS ISTEN GYERMEKEINEK KIVÁLTSÁGA❣️

,,💞Majd feltekintett az égre...,, (Márk 7, 34)

Ismételten ezt olvashatjuk Jézussal kapcsolatban. Mindent az Atyától várt s mindent ajándékképpen felülrõl vett. Így tekintett fel akkor is, amikor 5000 éhes ember táborozott körülötte és csak öt kenyér és két kis hal állt rendelkezésére. 

Mégsem e készlet kicsinységét nézte, hanem Atyjának gazdagságával számolt. 

Lázár sírjánál ugyancsak feltekintett. Nem a halál reménytelenségét látta, hanem Atyjának életadó dicsõségét. Így tekintett fel akkor is az égre, amikor a süketnéma állt elõtte. 

Tekintetét nem az emberi nyomorúság kötötte le, hanem Isten felülmúlhatatlan ereje.

Jó annak, aki felfelé tud tekinteni. Isten gyermekeinek lehet és szabad ezt tenniök.

 „Szemeim mindenkor az Úrra néznek" - mondja Dávid (Zsolt 25, 15). 

Neki is megvolt ez a hitbeli látása. Itt lent sokszor csak bajt, szenvedést, nehézségeket és akadályokat Iát az ember, és aki nem tud felfelé tekinteni, az kedvetlenül, komoran és szomorúan nézi mindezt. 

De „akik õrá néznek, azok felvidulnak" (Zsolt 34, 6).

Amikor Anna, Sámuel édesanyja, kitárta szívét Isten elõtt, még a tekintetét is elfordította életének megalázó, elszomorító és nyomasztó körülményeirõl és nem látszott többé szomorúnak. 

A gondteli tekintet eltûnik, ha az ember valóban fel tud nézni arra, aki minden nehézségnek véget vet és segíteni tud. Gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor az ember még a kezeit sem tudja összekulcsolni s nem telik tõle még egy egyszerû imádság sem. 

Így történt Nehemiással is, amikor Artaxerxes király elõtt állt s az megkérdezte tõle, hogy miért olyan szomorú. Nehemiás szívét bánat marta szeretett Jeruzsáleme miatt. 

Akkor még romokban hevert a város. 

De félt mindezt elmondani a királynak, hiszen annak kegyeibõl nyerte el a fõpohárnoki tisztséget. 

Attól kellett tartania, hogy a király esetleg rossz néven veszi tõle Jeruzsálemhez való ragaszkodását, amikor olyan ragyogó állással ruházta fel. 

De végül mégis nyíltan elõállt bajával és a király megkérdezte tõle, hogy mit kíván. 

Nehemiás legszívesebben hosszabb szabadságot kért volna, hogy azalatt Jeruzsálembe utazzék. 

De belül tépelõdött: szabad-e ezt kérnem? Nem esem-e ki a király kegyeibõl?

 „Ekkor könyörögtem a menny Istenéhez." 

Csendes, de sürgetõ tekintetet vetett felfelé s íme, minden nagyszerûen elintézõdött. 

Boldog ember az, aki fel tud tekinteni.

ISTEN GYERMEKEINEK PAPI TISZTSÉGE❣️

"💞Ti pedig királyi papság vagytok. " (1 Péter 2, 9)

A mi lelkületünk természettől fogva földi, önző, ragadozó. 

A papi érzület azt jelenti, hogy Isten előtt állok, az ő ügye foglalkoztat engem s mások felé nyitott a szívem.
A szentségtelen ember a föld porában turkál és ragaszkodik földi zsákmányához, nem adja meg Istennek azt, ami őt megilleti, hanem meglopja az ő dicsőségét. 

Ellopja az időt, erőt és javakat, amiket Isten dolgaira kellene fordítania s mindazt a saját birtokába veszi.
- Isten gyermekét nem uralhatja az ítélkezés szelleme.
A papi lelkület nem tör pálcát mások fölött, hanem inkább segítségükre siet. 

Nem forgathatjuk a törvényt bunkóként sem, azaz nem állíthatunk fel mások felé szigorú követelményeket és nem rakhatunk rájuk nehéz, elviselhetetlen terheket.

A papi lelkületű keresztyének nem rabszolgahajcsárok, ellenkezőleg: atyai, anyai érzület hatja át őket.
Mint papok, csupán Isten vezetése alatt állnak s nem érdekli őket emberek ítélete. 

Nem temetkeznek bele e világ dolgaiba, hanem felettük állnak, nem valami büszke világmegvetéssel, hanem Isten előtt való mélységes alázattal.

Aki csak Istennek szolgál, maga is király, még akkor is, ha külsőleg függőségben van vagy alacsony beosztásban dolgozik. Ez az újszövetségi papság alkotja Isten királyságát. 

Tagjai a menny királyságának, tehát nem csupán földi emberek. Királyi módon tudnak adni; nagyvonalúak, nem kicsinyesek, nem kapzsik. 

Királyi nagylelkűséggel tudnak megbocsátani és nem vesznek mindjárt mindent rossz néven és nem érzékenykednek. Nem ragaszkodnak saját jogaikhoz sem, hanem királyi szabadsággal tudnak lemondani és másoknak helyet adni. Nem ragaszkodnak szűkkeblűen saját véleményükhöz. 

Ennek a királyi papságnak a célja:
"Lelki áldozatokkal áldozni, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által" (1 Pét 2, 5).
"Ezért mindenkor őáltala vigyük Isten elé a dicséretnek áldozatát" (Zsid 13, 15).

A világban "így végzem az Isten evangéliumának szent szolgálatát" (Róm 15, 16).
Ez a szolgálat nem csupán az Istentől kapott üzenet hűséges továbbításából áll, hanem magában foglalja azt a készséget is, hogy testvéreinkért ha kell, életünket letegyük s önmagunkat odaadjuk ezért az elveszett világért. 

Mivel Isten gyermekeit ez a királyi lelkület hatja át, ezért egyszer részük lesz a világ fölötti uralomban is: "Uralkodni fognak a földön" (Jel 5, 10).

ÜDVBIZONYOSSÁGUNK GYÜMÖLCSE❣️

"💞Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket. "

(1 János 3, 14)

Keresztyén bizonyosságunk nem a magatartásunkon nyugszik, azonban életünk világos jel, amiből mi magunk és mások is felismerhetik, hogy Isten gyermekei vagyunk. 

Gyümölcséről ismerik meg a fát. 

Az Istenből való új élet az ő magasztalásában és a szeretetben lesz nyilvánvalóvá. 

Másképpen gondolkozunk, másképpen érzünk, akaratunk, törekvésünk egészen más, mint annak előtte.
Az újonnan született ember nem lázad többé Isten ellen, hanem gyermeki engedelmességben él Atyja iránt. Kiváltképpen a szeretetben mutatkozik meg az, ha valaki Isten gyermeke.
A szeretet Isten legmélyebb lényege s nekünk is az az életelem, amelyben mozognunk kell. 

Ha szívből jól érzed magad Isten gyermekeinek a társaságában, akkor bizonyos lehetsz, hogy te is egy vagy közülük. A világ gyermekei rossz érzésekkel vannak a hívő emberek között, ami néha kifejezett ellenszenvvé fokozódhat. Azonban a szeretet nemcsak vonzalom a rokonlelkek felé, hanem annak tettekben is meg kell nyilvánulnia. Az a feladatunk, hogy olyanokat is szeressünk, akik inkább megszomorítanak minket vagy kifejezetten taszítótag hatnak ránk.

Ha valaki gyűlölködő és gyűlöletének szabad folyást enged, az nem Isten gyermeke. 

Lehet, hogy valamikor élete volt Istenben, de azt elveszítette, mivel szívét elzárta a másik ember előtt és sötét hajlamoknak adott helyet.
De mindaz, aki Istentől született, többé nem tudja átadni magát a bűnnek s ha az elő is tör belőle, fájdalmat okoz neki; belső énjétől idegen már. Meg akar tőle szabadulni és teljes szívéből helyesen akar cselekedni. Isten gyermekeinek ezek a kétségtelen és bizonyos ismertetőjelei. Így tudják szívüket is lecsendesíteni, amikor az vádolni próbálja őket.

Elmondhatják: Uram, te tudod, hogy szívem mélyéből szeretlek és semmi mást nem akarok, mint amiben te gyönyörködöl. Bizony még akkor is gyermeked vagyok, amikor saját szívem kérdésessé akarja azt tenni előttem. (1 Ján 3, 19-20)

De azért a hamis üdvbizonyosságtól óvakodjunk!
Ez rendszerint valami múltbeli élményen alapul csupán (keresztség, megtérés vagy valamiféle kegyelmi megtapasztalás). Nekünk itt és most kell Isten gyermekeinek letagadhatatlan ismertetőjeleit magunkon hordozni (1 Ján 2, 10).