ISTEN GYERMEKEINEK RETTENTHETETLENSÉGE❣️

 "💞Ne aggodalmaskodjatok életetek felől!... ti kicsinyhitűek... keressétek az Isten országát! "(Lukács 12, 22. 28. 31)

A gondok olyanok, mint a rossz szellemek és rémképek. 

Különösen éjszaka jelentkeznek és elveszik nyugalmunkat s álmunkat. 

Az állandó belső nyugtalanság lassanként megviseli az idegeket is. 

- "Ne aggodalmaskodjatok!" - mondja a Megváltó tanítványainak. 

De hogyan lehet a gondoktól és aggodalmaktól megszabadulni? 

Az ember el akarja űzni a szorongató gondolatokat, de azok ismét jelentkeznek. 

A Megváltó azt is móndja az aggodalmaskodó embereknek: "Ti kicsinyhitűek!" 

És ez az aggodalmaskodásnak a forrása. Hitetlenség és kishitűség.  

A hit Istennel számol és számít Istenre. 

Az aggodalmaskodók csak a látható tényezőkkel számolnak. 

Nem elég az, ha az ember hiszi, hogy van Isten. 

Az élő hit Istennel mint valósággal számol, de akiknek a hitük holt, ott Isten csak az értelmük számára létezik, mindennapi életükben és döntéseikben nem veszik figyelembe. 

Az ilyenek előtt a Biblia csodálatos és nagy ígéretei csak nyomtatott betűk. 

Amikor azután valami nyomorúság éri őket, elveszítik fejüket és úgy összezavarodnak, mintha nem lenne Isten és nem lenne segítség.

Az aggodalmaskodás és a gond meghátrál a hit elől és egy jobb, magasabbrendű gond lép helyükbe: Isten országa keresésének a gondja. 

Arra legyen tehát gondunk, hogy Isten gyermekei és országának polgárai legyünk és maradjunk.

A földi gondokkal semmiféle célt nem érünk el, azok csak gyengítenek minket. 

Ha az örök üdvösség gondja foglalkoztat bennünket, akkor egészen biztosan el is nyerjük azt.

- Amikor az Urat befogadjuk és otthonossá válunk az ő országában, akkor a látható dolgok messzebbre kerülnek tőlünk, idegenné válnak számunkra.
Azokat a javakat tekintjük tulajdonunknak, amikben isten Jézus Krisztus által részesít minket.
Így leszünk Isten szemében rendkívül drágák mint az ő kiválasztottai és szerettei, akikre a legkisebb dologban is gondja van.

Ő már a legnagyobbat nekünk adta: önmagát, s így a kisebbeket is megadja nekünk és keresztülvezet minket ezen a földi életen. Addig tart itt minket, amíg azt bölcsessége jónak találja.

Az emberek rendszerint fordított irányból közelítik meg a kérdést. 

Inkább csak a mellékes dolgok miatt aggodalmaskodnak és a legfőbb dolgokkal nem törődnek. 

Keressük tehát először Isten országát és akkor: a többi dolgok ráadásul adatnak nektek gyermekeinek szent gondtalansága.

AZ ISTEN NÉPÉHEZ VALÓ TARTOZÁS BOLDOGSÁGA❣️

"💞Boldog vagy Izrael! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa és aki a te dicsőségednek fegyvere." (5 Mózes 33, 29)

Nem csak Jahve páratlan, de Izrael is, mint ennek az Istennek a népe.
A fenti Ige Mózes utolsó szavait tartalmazza.
Milyen csodálatos, hogy ő, aki oly sok kellemetlenséget tapasztalt ettől a néptől és aki a negyvenesztendős pusztai vándorlás ideje alatt alaposan megismerte hátrányos oldalait is, most mégis e nép magasztalásában tör ki. Az isteni elválasztás fényében nézi őket, ezért nem is e nép erényeit és nemes érzéseit dicséri. Ebben a tekintetben nem sok dicsérni való akadt. 

Ez a nép zúgolódásaival és megismétlődő engedetlenségeivel sokszor megszomorította őt s türelmét kemény próbára tette. Amit Mózes Izrael népében úgy felmagasztal, az a meg nem érdemelt isteni kegyelem. Isten az ő szabadítója, pajzsa, dicsőségének fegyvere. 

Mindez még fokozottabban érvényes Isten újszövetségi népére. 

Rájuk is érvényes: mindnyájan vétkeztek. Ami bennük magasztalni való, az az Úr Jézus üdvözítő kegyelme és győzelmes ereje.

Aki Isten népéhez tartozik, az nincs megkímélve kellemetlenségektől, támadásoktól és tusakodásoktól. Ellenkezőleg, olyan, mintha ellenséges sereg venné körül.

 "Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, szántók szántottak hátamon" - így kiált a zsoltáríró népe nevében (Zsolt 129, 2-3).

Isten gyermekeinek az Újszövetség szerint is előbb sok nyomorúságon kell keresztülmenniök.
De Megváltójuk erős, ezért nem lehet őket felszámolni.

"Mindenütt nyomorgatnak minket, de el nem nyomhatnak; kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk; üldöznek, de Isten nem hagy el; tipornak, de el nem veszünk; mindenkor halálra adatunk Jézusért..." (2 Kor 4, 8-11).

S ha egyszer el is alusznak, dicsőséges új életre támadnak majd fel.
- Isten gyermekeit tehát nem kell sajnálni. Minden tusakodás és szorongás csak arra szolgál, hogy Urunk győzelmes ereje nyilvánvalóvá legyen. Mindabban, amit olyan nehéznek találunk, mégis diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett.

Aki állandóan csak a saját sorsa felett kesereg, egészen bizonyos, hogy még nem Isten gyermeke.
Félre tehát minden jajgatással, panasszal!
Méltatlan magatartás ez olyan emberek részéről, akiknek ilyen hatalmas segítőjük van.
"Az Úr az én segítségem, nem félek. Ember mit árthat nekem?"

EZ IS ISTEN GYERMEKEINEK KIVÁLTSÁGA❣️

,,💞Majd feltekintett az égre...,, (Márk 7, 34)

Ismételten ezt olvashatjuk Jézussal kapcsolatban. Mindent az Atyától várt s mindent ajándékképpen felülrõl vett. Így tekintett fel akkor is, amikor 5000 éhes ember táborozott körülötte és csak öt kenyér és két kis hal állt rendelkezésére. 

Mégsem e készlet kicsinységét nézte, hanem Atyjának gazdagságával számolt. 

Lázár sírjánál ugyancsak feltekintett. Nem a halál reménytelenségét látta, hanem Atyjának életadó dicsõségét. Így tekintett fel akkor is az égre, amikor a süketnéma állt elõtte. 

Tekintetét nem az emberi nyomorúság kötötte le, hanem Isten felülmúlhatatlan ereje.

Jó annak, aki felfelé tud tekinteni. Isten gyermekeinek lehet és szabad ezt tenniök.

 „Szemeim mindenkor az Úrra néznek" - mondja Dávid (Zsolt 25, 15). 

Neki is megvolt ez a hitbeli látása. Itt lent sokszor csak bajt, szenvedést, nehézségeket és akadályokat Iát az ember, és aki nem tud felfelé tekinteni, az kedvetlenül, komoran és szomorúan nézi mindezt. 

De „akik õrá néznek, azok felvidulnak" (Zsolt 34, 6).

Amikor Anna, Sámuel édesanyja, kitárta szívét Isten elõtt, még a tekintetét is elfordította életének megalázó, elszomorító és nyomasztó körülményeirõl és nem látszott többé szomorúnak. 

A gondteli tekintet eltûnik, ha az ember valóban fel tud nézni arra, aki minden nehézségnek véget vet és segíteni tud. Gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor az ember még a kezeit sem tudja összekulcsolni s nem telik tõle még egy egyszerû imádság sem. 

Így történt Nehemiással is, amikor Artaxerxes király elõtt állt s az megkérdezte tõle, hogy miért olyan szomorú. Nehemiás szívét bánat marta szeretett Jeruzsáleme miatt. 

Akkor még romokban hevert a város. 

De félt mindezt elmondani a királynak, hiszen annak kegyeibõl nyerte el a fõpohárnoki tisztséget. 

Attól kellett tartania, hogy a király esetleg rossz néven veszi tõle Jeruzsálemhez való ragaszkodását, amikor olyan ragyogó állással ruházta fel. 

De végül mégis nyíltan elõállt bajával és a király megkérdezte tõle, hogy mit kíván. 

Nehemiás legszívesebben hosszabb szabadságot kért volna, hogy azalatt Jeruzsálembe utazzék. 

De belül tépelõdött: szabad-e ezt kérnem? Nem esem-e ki a király kegyeibõl?

 „Ekkor könyörögtem a menny Istenéhez." 

Csendes, de sürgetõ tekintetet vetett felfelé s íme, minden nagyszerûen elintézõdött. 

Boldog ember az, aki fel tud tekinteni.

ISTEN GYERMEKEINEK PAPI TISZTSÉGE❣️

"💞Ti pedig királyi papság vagytok. " (1 Péter 2, 9)

A mi lelkületünk természettől fogva földi, önző, ragadozó. 

A papi érzület azt jelenti, hogy Isten előtt állok, az ő ügye foglalkoztat engem s mások felé nyitott a szívem.
A szentségtelen ember a föld porában turkál és ragaszkodik földi zsákmányához, nem adja meg Istennek azt, ami őt megilleti, hanem meglopja az ő dicsőségét. 

Ellopja az időt, erőt és javakat, amiket Isten dolgaira kellene fordítania s mindazt a saját birtokába veszi.
- Isten gyermekét nem uralhatja az ítélkezés szelleme.
A papi lelkület nem tör pálcát mások fölött, hanem inkább segítségükre siet. 

Nem forgathatjuk a törvényt bunkóként sem, azaz nem állíthatunk fel mások felé szigorú követelményeket és nem rakhatunk rájuk nehéz, elviselhetetlen terheket.

A papi lelkületű keresztyének nem rabszolgahajcsárok, ellenkezőleg: atyai, anyai érzület hatja át őket.
Mint papok, csupán Isten vezetése alatt állnak s nem érdekli őket emberek ítélete. 

Nem temetkeznek bele e világ dolgaiba, hanem felettük állnak, nem valami büszke világmegvetéssel, hanem Isten előtt való mélységes alázattal.

Aki csak Istennek szolgál, maga is király, még akkor is, ha külsőleg függőségben van vagy alacsony beosztásban dolgozik. Ez az újszövetségi papság alkotja Isten királyságát. 

Tagjai a menny királyságának, tehát nem csupán földi emberek. Királyi módon tudnak adni; nagyvonalúak, nem kicsinyesek, nem kapzsik. 

Királyi nagylelkűséggel tudnak megbocsátani és nem vesznek mindjárt mindent rossz néven és nem érzékenykednek. Nem ragaszkodnak saját jogaikhoz sem, hanem királyi szabadsággal tudnak lemondani és másoknak helyet adni. Nem ragaszkodnak szűkkeblűen saját véleményükhöz. 

Ennek a királyi papságnak a célja:
"Lelki áldozatokkal áldozni, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által" (1 Pét 2, 5).
"Ezért mindenkor őáltala vigyük Isten elé a dicséretnek áldozatát" (Zsid 13, 15).

A világban "így végzem az Isten evangéliumának szent szolgálatát" (Róm 15, 16).
Ez a szolgálat nem csupán az Istentől kapott üzenet hűséges továbbításából áll, hanem magában foglalja azt a készséget is, hogy testvéreinkért ha kell, életünket letegyük s önmagunkat odaadjuk ezért az elveszett világért. 

Mivel Isten gyermekeit ez a királyi lelkület hatja át, ezért egyszer részük lesz a világ fölötti uralomban is: "Uralkodni fognak a földön" (Jel 5, 10).

ÜDVBIZONYOSSÁGUNK GYÜMÖLCSE❣️

"💞Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket. "

(1 János 3, 14)

Keresztyén bizonyosságunk nem a magatartásunkon nyugszik, azonban életünk világos jel, amiből mi magunk és mások is felismerhetik, hogy Isten gyermekei vagyunk. 

Gyümölcséről ismerik meg a fát. 

Az Istenből való új élet az ő magasztalásában és a szeretetben lesz nyilvánvalóvá. 

Másképpen gondolkozunk, másképpen érzünk, akaratunk, törekvésünk egészen más, mint annak előtte.
Az újonnan született ember nem lázad többé Isten ellen, hanem gyermeki engedelmességben él Atyja iránt. Kiváltképpen a szeretetben mutatkozik meg az, ha valaki Isten gyermeke.
A szeretet Isten legmélyebb lényege s nekünk is az az életelem, amelyben mozognunk kell. 

Ha szívből jól érzed magad Isten gyermekeinek a társaságában, akkor bizonyos lehetsz, hogy te is egy vagy közülük. A világ gyermekei rossz érzésekkel vannak a hívő emberek között, ami néha kifejezett ellenszenvvé fokozódhat. Azonban a szeretet nemcsak vonzalom a rokonlelkek felé, hanem annak tettekben is meg kell nyilvánulnia. Az a feladatunk, hogy olyanokat is szeressünk, akik inkább megszomorítanak minket vagy kifejezetten taszítótag hatnak ránk.

Ha valaki gyűlölködő és gyűlöletének szabad folyást enged, az nem Isten gyermeke. 

Lehet, hogy valamikor élete volt Istenben, de azt elveszítette, mivel szívét elzárta a másik ember előtt és sötét hajlamoknak adott helyet.
De mindaz, aki Istentől született, többé nem tudja átadni magát a bűnnek s ha az elő is tör belőle, fájdalmat okoz neki; belső énjétől idegen már. Meg akar tőle szabadulni és teljes szívéből helyesen akar cselekedni. Isten gyermekeinek ezek a kétségtelen és bizonyos ismertetőjelei. Így tudják szívüket is lecsendesíteni, amikor az vádolni próbálja őket.

Elmondhatják: Uram, te tudod, hogy szívem mélyéből szeretlek és semmi mást nem akarok, mint amiben te gyönyörködöl. Bizony még akkor is gyermeked vagyok, amikor saját szívem kérdésessé akarja azt tenni előttem. (1 Ján 3, 19-20)

De azért a hamis üdvbizonyosságtól óvakodjunk!
Ez rendszerint valami múltbeli élményen alapul csupán (keresztség, megtérés vagy valamiféle kegyelmi megtapasztalás). Nekünk itt és most kell Isten gyermekeinek letagadhatatlan ismertetőjeleit magunkon hordozni (1 Ján 2, 10).

A SZENTLÉLEK BIZONYSÁGTÉTELE❣️

"💞Maga a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.,, (Róma 8, 16)

Magában a hitben már bizonyosság van s ezt a Szentlélek még külön megerősíti, aki bennünk így szólal meg: "Abba, Atyánk!" Ez hatalmas bizonyságtétel.
A léleknek ez a bizonyságtétele nem folytonos és nem megszakítás nélküli. 

Mindig vannak különleges pillanatok, amikor istengyermeki voltunknak a bizonyossága egészen lenyűgöző módon jelentkezik bennünk és Isten szeretete mint valami áradat, tör be a szívünkbe. Ilyenkor az embernek felemelő érzései vannak és minden más teremtményt szeretne felszólítani, hogy vele együtt dicsérje és magasztalja Isten kegyelmének csodálatos és nagy voltát. 

Ezek a szívünk talajából feltörő érzések nem csupán érzelmiek, hanem Isten Lelke által munkált szent érzések, amiket Isten gyermeke világosan meg tud különböztetni mindenféle más érzelmi megindultságtól.
Az utóbbiakban nincs erő, de a Lélek által felkeltett érzések felemelik az embert és képessé teszik nagy áldozatokra is. A Léleknek van azonban egy állandó és folyamatos bizonyságtétele és hajtóereje is, amely Isten gyermekeiben állandóan munkálkodik.
Ez a hajtóerő kényszerít arra, hogy a test bűnös hajlamai elé gátat vessünk. Erőt érzünk magunkban, amely Isten iránti engedelmességre ösztönöz. Ha nem is ellenállhatatlan ez az indíttatás - hiszen ki tudunk térni előle -, de a Lélek ösztönzése mégis elég erős arra, hogy a test gonosz indulatait időnként legyőzze.
"A test a Lélek ellen törekedik, a Lélek pedig a test ellen" (Gal 5, 17)

De a Lélek az erősebb, ha engedelmesen átengedjük magunkat neki.
Isten Lelke indít arra is, hogy keressük a többi hívő emberrel való közösséget. Ő teszi az Isten Igéjével való foglalkozásunkat elkerülhetetlenül szükségessé. Isten gyermekei nemcsak kötelességszerűen olvasnak el egy-egy fejezetet a Bibliából; a Lélek az Igét napi táplálékká teszi. Ugyancsak a Lélek kényszerít minket az imádkozásra is. Az Úrral való kapcsolatunk ekkor már nem csupán megszokott ima-alkalmakra és időkre korlátozódik.

Újra meg újra belső kényszert érzünk, hogy az Úrral kapcsolatban maradjunk és kegyelmének jeleit ismételten megköszönjük. Minél inkább engedünk a Lélek ösztönzésének, annál erősebbek leszünk és bizonyosabbak istengyermeki mivoltunkban is.

AZ ÜDVBIZONYOSSÁG KINCSE (I.-II.)❣️

,,💞Meg vagyok gyõzõdve, hogy semmi nem szakíthat el minket az Isten szeretetétõl, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.,, (Róma 8, 38. 39)

Sokan úgy vélik, hogy az ember nem tudhatja teljes bizonyossággal, vajon kegyelmet nyert-e vagy sem.
Ha saját cselekedeteinket fogadjuk el alapul, nyilván soha nem jutunk el teljes bizonyosságra és soha nem kerülünk ki az állandó ingadozás állapotából.
Az ember csak akkor lehet biztos és szilárd a maga üdvössége felõl, ha egyedül és kizárólag Jézus halálának és feltámadásának nagy isteni tetteire támaszkodik.
Erre a megingathatatlan fundamentumra csak az tud ráállni, aki eltökélte, hogy minden felismert bûnével szakít, aki nem ragaszkodik többé a gonoszhoz s nem akarja mindenáron elhallgatni bûneit, melyeket lelkiismerete tár elé.
Csak ha nem akarod belátni tévedéseidet és nem vagy hajlandó bevallani azokat, vagy ha titokban valami gonosz dolgot táplálgatsz magadban, vagy a testvéreiddel szemben megmaradsz a szeretetlenség és gyûlölet állapotában, akkor képzõdik majd egy fal Isten és közötted.
Aki üdvbizonyosságra vágyik, ne vájkáljon többé lelkiismeretében s ne mindig csak a saját magatartását figyelgesse.
Hitben álljon arra a kõsziklára, azokra az ígéretekre, amelyek Krisztusban lettek igenné és ámenné.
Az üdvbizonyosság nem a magunk hûségén vagy a megszentelõdésben való elõhaladásunkon nyugszik, hanem egyedül és kizárólag Istennek a Jézus Krisztusban megmutattot nagy üdvtettein.
Ez azonban nem mindig örvendezõ bizonyosság.
Isten gyermekeiben nincs meg mindig az öröm érzése.
A vidám hangulat gyakran vérmérsékletünkkel vagy jó idegállapotunkkal kapcsolatos.
Testi vagy lelki betegségek erõsen gátolhatják a kegyelmi állapot örömteli átérzését és nyomott hangulatot idézhetnek elõ.
Restség, hanyagság, a testi bûnökkel szemben tanusított engedékenység csüggedtséget, levertséget idéz elõ.
A kegyelmi állapotból ezért még nem esünk ki. Isten nem vet el minket azonnal, különösen ha töredelmet, bûnbánatot tanúsítunk. De az õ tekintete mégsem tud jó tetszéssel megnyugodni rajtunk.
Ez abban nyilvánul meg, hogy örömünk elhomályosul, eltompul. 

Isten kénytelen megfeddni minket s ezt úgy érezzük, mint lelkiismeretünk nyugtalankodását. 

Kegyelme azért megmarad, de többé nem tudunk annak úgy örülni, mint szeretnénk.

************************************
Az üdvbizonyosság kincse (II.)

"💞Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem semmi más... nem szakíthat el minket az Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van. " (Róma 8, 38-39)

Vajon szükséges és lehet-e nekünk is olyan bizonyosságunk, mint Pálnak volt? Feltétlenül!
Sõt kell is hogy magunkban hordozzuk ezt a szilárd bizonyosságot a jelenre és a jövõre érvényes üdvösségünket illetõen. Egyesek túlzásnak és elbizakodottságnak tartják ezt. 

Viszont éppen a refomáció derített fényt erre a tévedésre.
Senki nem juthat üdvbizonyosságra, ha nem törekszik komolyan arra.
Hogyan lehetne valaki bizonyossá a bûnbocsánat elnyerése felõl, ha még soha nem nyugtalanította az a kérdés: „Hogyan nyerhetem el Isten kegyelmét?" 

Csak amikor a lelkiismeret felébred és a lélek elé állítja bûneinek végnélküli sorát, lesz égetõvé a kérdés: „ki biztosíthat engem arról, hogy eljuthatok bûneim teljes bocsánatára?" Csak amikor honvágy támad az atyai ház után a tékozló fiú szívében, jön elõ a szorongó kérdés, vajon könyörületességre találhatok-e Atyámnál.

 
De amikor ilyen kérdések vetõdnek fel, akkor már megnyílt az Úr Jézus Krisztusban való hit útja.
A hit nem azt jelenti, hogy önmagunk cselekedeteire, imádságaira, komolyságára vagy buzgóságára alapozunk, mert az ilyen hitnek nem lenne szilárd alapja.
Hitünk csak a Jézus Krisztus által szerzett megváltásra támaszkodhat. Isten nem azért szeret minket, mert mi szeretetre méltók vagyunk õelõtte.
Õ Jézus Krisztusban fordul felénk. Õ az a szeretett Fiú, akin osztatlanul és maradéktalanul megnyugszik Isten jótetszése.

 
Õ a tökéletes, engedelmes és igaz, s ha mi hitben ráhagyatkozunk erre a Megváltóra, akkor Isten tekintete jótetszéssel nyugodhat meg rajtunk is. Isten szeretete birtokába vesz minket, részünk lesz a bûnbocsánatban, melyet a kereszten hozott áldozat eszközölt ki.
Ezt a szeretetet soha többé el nem ragadhatja tõlünk senki, a halál éppoly kevéssé, mint az élet.
Csak saját bûneink következtében veszíthetjük el azt ismét. 

Bizonyosan tudjuk, hogy Isten mindaddig nem vonja meg tõlünk szeretetét, amíg minden egyes bukás után bûnbánattal visszatérünk hozzá, megragadva ismét a kegyelmet.

 
Az a tudat, hogy Isten szeret minket, kimondhatatlanul gazdaggá tesz és nagy erõt ad.
Különösen nehéz napokban és nagy nyomorúságok súlya alatt ez a bizonyosság segít minket gyõzelemhez: Isten szeret engem, az õ gyermeke és Jézus tulajdona vagyok!