,,💞A bûnösök közül elsõ vagyok én.,,(1 Tim 1, 15)
Elõzõleg Pál ott állott az igazak elsõ sorában. A törvény betû szerinti értelmében feddhetetlen volt.
A farizeusokhoz, ehhez a szigorú zsidó irányzathoz tartozott.
Ugyan ki vádolhatta volna õt valami gonoszsággal? És most íme, a bûnösök közül az elsõ.
Így van ez, amikor világosság támad egy lélekben. Pál is vak volt még Saul korában.
Azt hitte, hogy ismeri Istent és õt szolgálja, közben pedig üldözte az Isten gyülekezetét.
Úgy gondolta, hogy helyes úton van, pedig tévutat járt.
A zsidóságért való fanatikus buzgóság arra hajtotta, hogy üldözze a keresztyéneket.
Hitehagyottakat, eretnekeket látott bennük, akiket írmagostól ki kell irtani.
Irgalmatlan keménységgel járt el velük szemben.
Elhurcolta õket házaikból, elszakította szeretteiktõl, kínozta õket és némelyiket talán még hite megtagadására is sikerült rávennie.
Másokat viszont, akik állhatatosak maradtak, kiszolgáltatott a halálnak.
Mindent a saját erejébõl akart elintézni.
Fogalma sem volt arról, hogy lelki dolgokban az Úré a cselekvés.
Erõszakos, önzõ, szívtelen, ráadásul beképzelt volt ez a Saul megtérése elõtt.
„Egyszerre mintha pikkelyek estek volna le szemérõl" - micsoda elvakult ember voltál!
Hogy megbántottad Istent és ártatlan vért ontottál. Gonosztevõvé és bûnössé vált, mindenki mást megelõzve.
A legtöbb ember nagyon könnyen túlteszi magát bûnein.
Keresztyéneknek tartják magukat, de semmi szeretet nincs bennük Isten és Jézus Krisztus iránt.
Sokra tartják feddhetetlenségüket s közben sok rejtett gonoszt és undokságot hordoznak magukban. Nem Isten tökéletes akaratának szent mértékéhez mérik magukat, hanem másokhoz hasonlítják életüket és úgy látják, hogy nem roszszabbak, sõt jobbak, mint azok.
Ha valaki isteni világosságot nyer, akkor ismeri fel igazán lelke teljes sötétségét.
Megrendül és belátja, hogy szörnyû önáltatás rabja volt.
Elõzõleg talán azt mondta, hogy valamennyien gyarlók vagyunk, de ekkor: „a bûnösök közül elsõ vagyok én".
Amikor az ember Isten parancsainak, de különösen a szeretet nagy parancsának mértéke alá áll, tévedéseinek és mulasztásainak tömegével találja magát szemben. Felismeri, hogy egész életét megmérgezte a bûn.
De amikor valaki Isten Lelkétõl vezettetve erre a felismerésre eljut, már nyílóban van elõtte a kegyelem kapuja.
Pál vallomása a bûnrõl és a kegyelemrõl (II.)
,,💞De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsõsorban bennem mutassa meg az õ teljes hosszútûrését, hogy példaképe legyek azoknak, akik majd hisznek benne az örök életre.,, (1 Tim 1, 16)
Az az isteni irgalom, melyet az apostol megtapasztalt, nemcsak neki vált javára, hanem tanulság és vigasztalás lett mindazoknak, akik õutána hitre jutottak. Pál Jézus nevének gyalázója, gyülekezetének pedig üldözõje volt s az Úr mégis legyõzte õt.„Tudatlanul cselekedtem, hitetlenségben."
Úgy hangzik ez, mint valami mentegetõdzés, pedig ha pontosabban megfigyeljük, nem az.
A hitetlenség ugyanis a Szentírás szerint mindig valami kárhozatos dolog.
Magva az igazsággal szemben való ellenállás. Amit magyar Bibliánk így fordít le, hogy „tudatlanul", az az egész Újszövetség tanúsága szerint olyasmit jelent, hogy valaki nem is akar valamirõl tudni.
Pál tehát nem akarja egykori sötét állapotát szépíteni, mintha valamiképpen kiérdemelte volna Isten könyörületességét. Ezt mi soha nem tudjuk kiérdemelni, legfeljebb eljátszani s ezt is csak akkor, ha valaki, miután hitben állt és megismerte az igazságot, ismét istenkáromlóvá és a hivõk üldözõjévé lesz. - Pálnak bõségesen volt alkalma, hogy megragadja az evangélium igazságát.
Akadtak ugyan a kezére került szegény áldozatok között olyanok is, akik hitüket megtagadták
(Csel 26, 11), de sokan voltak olyanok is, akik állhatatosak maradtak mindhalálig.
Látta és hallotta, mint fejezte be életét István, Jézusnak ez a ragyogó bizonyságtevõje, de behunyta szemét az ott szétáradó fény elõl.
Minden idõkben akadtak emberek, akik harcoltak a keresztyénség ellen, üldözték Isten gyermekeit és elzárkóztak Isten dicsõségének azokból kiáradó ragyogása elõl.
De még az ilyeneket sem szabad feladnunk. Az Úr a legerõsebbet is rabjává teheti.
Õ tudja egyedül, kik elõl zárja el az utat és kit enged magához. -
Pál példája igen nagy vigasztalás lehet azoknak, akik hasonló utakat jártak.
Amikor egy megrögzött bûnös megvilágosodik, lehet, hogy elõször azt gondolja: nálam már késõ, túl gonosz voltam.
Krisztus kifejezett ellenségei, akik másokat is elfordítottak, könnyen kételkedhetnek saját menekülésükben.
De Pál példája számukra is bátorítólag hathat. Bármilyen nagy is a bûn, Isten kegyelme még nagyobb.
Senki se kételkedjék a szabadulásban.
Aki elõtt Isten felfedi elesett voltát, azt át is segíti az örök életre.
Pál valtomása a bûnrõl és a kegyelemrõl (III.)
,,💞Könyörült rajtam.,, (1 Tim 1, 16)
Emberi elképzelésünk szerint azt várnánk, hogy Isten az õ munkájának olyan tönkretevõjét, mint Saul, végképp félreállítja. Nem akadt akkoriban olyan keresztyén, aki arra még csak gondolt is volna, hogy dühödt ellenségüket Isten irgalmassága veszi majd körül.
Csak azért imádkoztak, hogy Isten hárítsa el õt és állítsa le a maga gonoszságában.
Ha villám sújtott volna le rá, abban az emberek csak Isten jól megérdemelt büntetését látták volna és magasztalták volna Isten igazságát.
Ehelyett azonban Isten könyörült rajta valami érthetetlen és túláradó kegyelemmel.
Jézus nem lesújtó ítélettel, hanem aggódó szeretettel állt eléje az úton: Saul, Saul!
Mit csinálsz, te szerencsétlen?
Nem kemény szavakkal, hanem szeretetteljes komolysággal kérdezi ezt tõle. Saul lelkiismeretéhez fordul. Miért üldözöl engem, hiszen nincs okod rá.
Így tesz Jézus ma is. Mi természettõl fogva ellene vagyunk. „Aki nincs velem, ellenem van."
E világ szerinti gondolkodásunkkal és gõgünkkel ellenségei vagyunk.
Semmibe se vettük õt, ellene szegültünk. Tanítványait nem tudjuk elviselni, kerüljük vagy szidalmazzuk õket. És még õ jön utánunk, kopogtat szívünk ajtaján és nem tágít, míg végül is megadjuk magunkat. Micsoda tengernyi szeretet, mely elnyeli vétkeinket és hamisságainkat!
Saulon könyörült és értelmét, gondolkodásmódját megváltoztatta.
Szívének hitetlenségét és vakságát fény váltotta fel, Isten dicsõségének ragyogása, melyet csak a hit szemei látnak.
Kemény, szeretetlen lénye gazdaggá lett a szeretetben.
Elõzõleg a keresztyének réme volt, most pedig a lelkek áldozatos gondozója.
Micsoda változás az isteni könyörület hatalma által!
Amikor Timótheusnak ír, már egy emberöltõ telt el megtérése óta.
Kétszer is hangsúlyozza egymás után. „Könyörült rajtam".
Olyan új és nagy ez elõtte akkor is, mint az elsõ napon volt.
Soha többé nem tudta elfelejteni Jézus nagylelkûségét.
Az Úr soha többé nem gondolt Saul vétkeire. Éppen ez az isteni.
Nekünk azonban jó visszaemlékeznünk ismételten is arra, hogy milyen vak és gonosz emberek voltunk.
Akkor soha nem hal ki szívünkbõl a hála. Isten igazi gyermekei állandóan éheznek és szomjúhoznak Jézus kegyelme után. Az evangélium számukra mindig új és vonzó.
Jaj nekünk, ha unalmas dologgá válik!
A tanítványok soha sem tudnak betelni a Megváltóval, õ napról-napra vonzóbbá lesz.
