2024. május 2., csütörtök

AMIKOR MÁR JÉZUS A MINDENEM❣️

"💞De én mindazt, ami nekem nyereség volt, a Krisztusért kárnak ítéltem. 
Sőt ezen felül most is kárnak ítélek mindent, az én Uram Jézus Krisztus ismeretének mindent túlhaladó nagyságáért. "  (Fil 3, 7-8) 

Pál minden drága kincse veszendőbe ment.
Most így szól: "Mindent kárnak ítéltem" - mindent, ami nekem olyan értékes volt. 
A befejezett múlt idővel, amit itt használ, azt fejezi ki, hogy ez az ítélete végleges és így is marad.
Nem mindenki ad fel annyi mindent megtérésekor, mint Pál.
Ő egyszerűen mindent kárnak és szemétnek ítél Jézus Krisztus megismeréséhez viszonyítva. 
Szemei megnyíltak és tudja, hogy mi mindent kapott Krisztusban, akivel összehasonlítva minden más csak értéktelen, sőt káros.
 
Mert a legnemesebb és legdrágább dolgok is kárunkra vannak, ha akadályoznak minket Krisztus megragadásában, vagy okot szolgáltatnak arra, hogy őt ismét elveszítsük.
Mindazt, ami útját állja annak, hogy Jézust megnyerjük, egyenesen gyűlölnünk kell (Luk 14, 26).
Aki a földi javakon elakad, nem tudja birtokába venni a legfőbb jót.
Aki arra törekszik, hogy emberek értékeljék, azt Isten nem fogja értékelni.
Aki testi örömöknek hódol, nem talál lelki örömöket.

Senki nem lett még azzal szegényebb, ha az Úrért mindattól távol tartja magát, ami ővele nem egyeztethető össze, sőt így lesz az ember valóságban gazdag. Krisztusban minden magasabb és igazibb értelmet nyer (Fil 3, 9-10).

Nincs az a földi származás vagy előjog, ami ehhez lenne fogható. 
Tagjai leszünk Isten népének, mely fölötte áll mindenféle nemzetnek. Olyan kegyelmi ajándékokat kapunk, amelyek minden természeti adottságot felülmúlnak.
 
Olyan öröm jut a birtokunkba, melyhez képest minden földi öröm és jó értéktelen és semmi.
Az új élet célkitűzése toronymagasságban lesz minden földi célkitűzés felett. 
Isten Lelke olyan buzgóságot ébreszt bennünk, melynek forrása többé nem a becsvágy, hanem az Isten iránt való szeretet.
Új képzettségünk és tudásunk túlszárnyal majd minden földi ismeretet (1 Ján 2, 20), mert Isten Lelke vezet be minket Isten titkaiba és érteti meg velünk az ő útjait.
Helyes ön- és istenismeretünk lesz.
 
Előzőleg az ember vak, önmagát imádja és Istent nem becsüli. Szegényes kis önigazságunk helyét isteni megigazulás váltja fel, mely Istennek tetsző és őt szolgálj
a (Róm 5, 1).


2024. május 1., szerda

AMIKOR MÉG A SAJÁT ÉNEM A MINDENEM❣️

"💞Ha bárki más úgy véli, hogy testben bizakodhatik, én sokkal inkább. " (Fil 3, 4)

A hitetlen embernek jellegzetes ismertetőjele a testi dicsekedés. 
Igen nagyra van azokkal a tulajdonságaival, melyek testi, természeti életéhez tartoznak, ellentétben az újjászületés életével. Különösen a maga személyiségének előnyös vonásaival pöffeszkedik.
Így volt ez Pál apostolnál is mindaddig, míg távol volt Jézustól.
Minden oka megvolt, hogy másokkal szemben bizonyos előnyökre hivatkozzék.
Büszke volt arra, hogy Isten népének a tagja, Benjámin törzséből. 
Tudatosan nevezte magát hébernek.
Izraelnek a kegyelmi kiválasztás miatt nevezték a népet, azaz hogy bennük áldatnak meg a föld összes nemzetségei.
Hébereknek viszont természeti sajátosságaik és bizonyos jellemvonásaik értelmében nevezték őket: éles értelmük, gyakorlati ügyességük és szívós kitartásuk után.
Büszkesége volt az is, hogy a farizeusok szigorú rendjéhez tartozott. 
Mindenekelőtt azonban igen nagyra volt a zsidóság iránti buzgóságával. Éppen ez tette őt a keresztyének üldözőjévé. 
Hitehagyott és káros személyeknek tartotta őket. Végül igazságával is dicsekedett.
Elmondhatta a gazdag ifjúval együtt: "Minden parancsolatot megtartottam ifjúságomtól fogva."

A megtérés előtt valamennyien el vagyunk telve saját dicsőségünkkel. 
Az ember büszke a származására, ügyességére, képzettségére, tanultságára, állására, tulajdonára. Milyen sokan büszkék például az erényeikre, vagy nagyra tartják kifogástalan magatartásukat és viselkedésüket. Jaj annak, aki ezen a ponton meg meri támadni őket! 
Az ember olyan nagynak és gazdagnak gondolja magát, pedig alapjában véve mindez csak értéktelen, mulandó testi dolog Isten előtt és az örökkévalóság szempontjából a nagy önhittség mindig a nagy vakságnak és visszásságnak a bizonyítéka.

A test szerinti Izraelnek semmi érdeme nem volt Isten előtt. Előtte csak a szív körülmetélt volta és a belső tisztaság számít. Saul azt gondolta, hogy Istennek szolgál, a valóságban pedig Isten ellen harcolt, mivel Isten gyülekezetét üldözte. 
Igazsága Isten szemében csak hamisság volt, csalóka látszat, hiszen szívében gonosz önzés és becsvágy élt. - Ilyen hiábávaló öndicsőítésben élünk valamennyien, mielőtt Jézus dicsősége felragyog előttünk.

A Biblia beszél azokról, akik "szívűk gondolatában felfuvalkodottak", s mindnyájan ilyenek vagyunk természet szerint.

2024. április 30., kedd

PÁL VALLOMÁSA A BŰNRŐL ÉS A KEGYELEMRÕL (I - III.)❣️

,,💞A bûnösök közül elsõ vagyok én.,,(1 Tim 1, 15)

Elõzõleg Pál ott állott az igazak elsõ sorában. A törvény betû szerinti értelmében feddhetetlen volt. 
A farizeusokhoz, ehhez a szigorú zsidó irányzathoz tartozott. 
Ugyan ki vádolhatta volna õt valami gonoszsággal? És most íme, a bûnösök közül az elsõ. 
Így van ez, amikor világosság támad egy lélekben. Pál is vak volt még Saul korában. 
Azt hitte, hogy ismeri Istent és õt szolgálja, közben pedig üldözte az Isten gyülekezetét. 
Úgy gondolta, hogy helyes úton van, pedig tévutat járt. 
A zsidóságért való fanatikus buzgóság arra hajtotta, hogy üldözze a keresztyéneket. 
Hitehagyottakat, eretnekeket látott bennük, akiket írmagostól ki kell irtani. 
Irgalmatlan keménységgel járt el velük szemben. 
Elhurcolta õket házaikból, elszakította szeretteiktõl, kínozta õket és némelyiket talán még hite megtagadására is sikerült rávennie. 
Másokat viszont, akik állhatatosak maradtak, kiszolgáltatott a halálnak. 
Mindent a saját erejébõl akart elintézni. 
Fogalma sem volt arról, hogy lelki dolgokban az Úré a cselekvés. 
Erõszakos, önzõ, szívtelen, ráadásul beképzelt volt ez a Saul megtérése elõtt.
 „Egyszerre mintha pikkelyek estek volna le szemérõl" - micsoda elvakult ember voltál! 
Hogy megbántottad Istent és ártatlan vért ontottál. Gonosztevõvé és bûnössé vált, mindenki mást megelõzve.

A legtöbb ember nagyon könnyen túlteszi magát bûnein. 
Keresztyéneknek tartják magukat, de semmi szeretet nincs bennük Isten és Jézus Krisztus iránt. 
Sokra tartják feddhetetlenségüket s közben sok rejtett gonoszt és undokságot hordoznak magukban. Nem Isten tökéletes akaratának szent mértékéhez mérik magukat, hanem másokhoz hasonlítják életüket és úgy látják, hogy nem roszszabbak, sõt jobbak, mint azok.

Ha valaki isteni világosságot nyer, akkor ismeri fel igazán lelke teljes sötétségét. 
Megrendül és belátja, hogy szörnyû önáltatás rabja volt. 
Elõzõleg talán azt mondta, hogy valamennyien gyarlók vagyunk, de ekkor: „a bûnösök közül elsõ vagyok én". 
Amikor az ember Isten parancsainak, de különösen a szeretet nagy parancsának mértéke alá áll, tévedéseinek és mulasztásainak tömegével találja magát szemben. Felismeri, hogy egész életét megmérgezte a bûn. 
De amikor valaki Isten Lelkétõl vezettetve erre a felismerésre eljut, már nyílóban van elõtte a kegyelem kapuja.

Pál vallomása a bûnrõl és a kegyelemrõl (II.)

,,💞De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsõsorban bennem mutassa meg az õ teljes hosszútûrését, hogy példaképe legyek azoknak, akik majd hisznek benne az örök életre.,, (1 Tim 1, 16)

Az az isteni irgalom, melyet az apostol megtapasztalt, nemcsak neki vált javára, hanem tanulság és vigasztalás lett mindazoknak, akik õutána hitre jutottak. Pál Jézus nevének gyalázója, gyülekezetének pedig üldözõje volt s az Úr mégis legyõzte õt.„Tudatlanul cselekedtem, hitetlenségben." 

Úgy hangzik ez, mint valami mentegetõdzés, pedig ha pontosabban megfigyeljük, nem az. 
A hitetlenség ugyanis a Szentírás szerint mindig valami kárhozatos dolog. 
Magva az igazsággal szemben való ellenállás. Amit magyar Bibliánk így fordít le, hogy „tudatlanul", az az egész Újszövetség tanúsága szerint olyasmit jelent, hogy valaki nem is akar valamirõl tudni. 

Pál tehát nem akarja egykori sötét állapotát szépíteni, mintha valamiképpen kiérdemelte volna Isten könyörületességét. Ezt mi soha nem tudjuk kiérdemelni, legfeljebb eljátszani s ezt is csak akkor, ha valaki, miután hitben állt és megismerte az igazságot, ismét istenkáromlóvá és a hivõk üldözõjévé lesz. - Pálnak bõségesen volt alkalma, hogy megragadja az evangélium igazságát. 

Akadtak ugyan a kezére került szegény áldozatok között olyanok is, akik hitüket megtagadták 
(Csel 26, 11), de sokan voltak olyanok is, akik állhatatosak maradtak mindhalálig. 
Látta és hallotta, mint fejezte be életét István, Jézusnak ez a ragyogó bizonyságtevõje, de behunyta szemét az ott szétáradó fény elõl.
Minden idõkben akadtak emberek, akik harcoltak a keresztyénség ellen, üldözték Isten gyermekeit és elzárkóztak Isten dicsõségének azokból kiáradó ragyogása elõl. 
De még az ilyeneket sem szabad feladnunk. Az Úr a legerõsebbet is rabjává teheti. 
Õ tudja egyedül, kik elõl zárja el az utat és kit enged magához. - 
Pál példája igen nagy vigasztalás lehet azoknak, akik hasonló utakat jártak. 
Amikor egy megrögzött bûnös megvilágosodik, lehet, hogy elõször azt gondolja: nálam már késõ, túl gonosz voltam.
Krisztus kifejezett ellenségei, akik másokat is elfordítottak, könnyen kételkedhetnek saját menekülésükben.
De Pál példája számukra is bátorítólag hathat. Bármilyen nagy is a bûn, Isten kegyelme még nagyobb.
Senki se kételkedjék a szabadulásban. 
Aki elõtt Isten felfedi elesett voltát, azt át is segíti az örök életre.

Pál valtomása a bûnrõl és a kegyelemrõl (III.)

,,💞Könyörült rajtam.,, (1 Tim 1, 16)

Emberi elképzelésünk szerint azt várnánk, hogy Isten az õ munkájának olyan tönkretevõjét, mint Saul, végképp félreállítja. Nem akadt akkoriban olyan keresztyén, aki arra még csak gondolt is volna, hogy dühödt ellenségüket Isten irgalmassága veszi majd körül. 
Csak azért imádkoztak, hogy Isten hárítsa el õt és állítsa le a maga gonoszságában. 
Ha villám sújtott volna le rá, abban az emberek csak Isten jól megérdemelt büntetését látták volna és magasztalták volna Isten igazságát. 
Ehelyett azonban Isten könyörült rajta valami érthetetlen és túláradó kegyelemmel. 
Jézus nem lesújtó ítélettel, hanem aggódó szeretettel állt eléje az úton: Saul, Saul! 
Mit csinálsz, te szerencsétlen? 
Nem kemény szavakkal, hanem szeretetteljes komolysággal kérdezi ezt tõle. Saul lelkiismeretéhez fordul. Miért üldözöl engem, hiszen nincs okod rá.

Így tesz Jézus ma is. Mi természettõl fogva ellene vagyunk. „Aki nincs velem, ellenem van." 
E világ szerinti gondolkodásunkkal és gõgünkkel ellenségei vagyunk. 
Semmibe se vettük õt, ellene szegültünk. Tanítványait nem tudjuk elviselni, kerüljük vagy szidalmazzuk õket. És még õ jön utánunk, kopogtat szívünk ajtaján és nem tágít, míg végül is megadjuk magunkat. Micsoda tengernyi szeretet, mely elnyeli vétkeinket és hamisságainkat! 
Saulon könyörült és értelmét, gondolkodásmódját megváltoztatta. 
Szívének hitetlenségét és vakságát fény váltotta fel, Isten dicsõségének ragyogása, melyet csak a hit szemei látnak. 
Kemény, szeretetlen lénye gazdaggá lett a szeretetben. 
Elõzõleg a keresztyének réme volt, most pedig a lelkek áldozatos gondozója.

Micsoda változás az isteni könyörület hatalma által! 
Amikor Timótheusnak ír, már egy emberöltõ telt el megtérése óta. 
Kétszer is hangsúlyozza egymás után. „Könyörült rajtam". 
Olyan új és nagy ez elõtte akkor is, mint az elsõ napon volt. 
Soha többé nem tudta elfelejteni Jézus nagylelkûségét. 
Az Úr soha többé nem gondolt Saul vétkeire. Éppen ez az isteni. 
Nekünk azonban jó visszaemlékeznünk ismételten is arra, hogy milyen vak és gonosz emberek voltunk. 
Akkor soha nem hal ki szívünkbõl a hála. Isten igazi gyermekei állandóan éheznek és szomjúhoznak Jézus kegyelme után. Az evangélium számukra mindig új és vonzó. 
Jaj nekünk, ha unalmas dologgá válik! 
A tanítványok soha sem tudnak betelni a Megváltóval, õ napról-napra vonzóbbá lesz.

2024. április 29., hétfő

Pál vallomása a bűnről és 2


"De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban bennem mutassa meg az ő teljes hosszútűrését, hogy példaképe legyek azoknak, akik majd hisznek benne az örök életre. "
(1 Tim 1, 16)


Az az isteni irgalom, melyet az apostol megtapasztalt, nemcsak neki vált javára, hanem tanulság és vigasztalás lett mindazoknak, akik őutána hitre jutottak. Pál Jézus nevének gyalázója, gyülekezetének pedig üldözője volt s az Úr mégis legyőzte őt.

"Tudatlanul cselekedtem, hitetlenségben." Úgy hangzik ez, mint valami mentegetődzés, pedig ha pontosabban megfigyeljük, nem az. A hitetlenség ugyanis a Szentírás szerint mindig valami kárhozatos dolog. Magva az igazsággal szemben való ellenállás. Amit magyar Bibliánk így fordít le, hogy "tudatlanul", az az egész Újszövetség tanúsága szerint olyasmit jelent, hogy valaki nem is akar valamiről tudni. Pál tehát nem akarja egykori sötét állapotát szépíteni, mintha valamiképpen kiérdemelte volna Isten könyörületességét. Ezt mi soha nem tudjuk kiérdemelni, legfeljebb eljátszani s ezt is csak akkor, ha valaki, miután hitben állt és megismerte az igazságot, ismét istenkáromlóvá és a hivők üldözőjévé lesz. - Pálnak bőségesen volt alkalma, hogy megragadja az evangélium igazságát. Akadtak ugyan a kezére került szegény áldozatok között olyanok is, akik hitüket megtagadták (Csel 26, 11), de sokan voltak olyanok is, akik állhatatosak maradtak mindhalálig. Látta és hallotta, mint fejezte be életét István, Jézusnak ez a ragyogó bizonyságtevője, de behunyta szemét az ott szétáradó fény elől.

Minden időkben akadtak emberek, akik harcoltak a keresztyénség ellen, üldözték Isten gyermekeit és elzárkóztak Isten dicsőségének azokból kiáradó ragyogása elől. De még az ilyeneket sem szabad feladnunk. Az Úr a legerősebbet is rabjává teheti. Ő tudja egyedül, kik elől zárja el az utat és kit enged magához. - Pál példája igen nagy vigasztalás lehet azoknak, akik hasonló utakat jártak. Amikor egy megrögzött bűnös megvilágosodik, lehet, hogy először azt gondolja: nálam már késő, túl gonosz voltam. Krisztus kifejezett ellenségei, akik másokat is elfordítottak, könnyen kételkedhetnek saját menekülésükben. De Pál példája számukra is bátorítólag hathat. Bármilyen nagy is a bűn, Isten kegyelme még nagyobb. Senki se kételkedjék a szabadulásban. Aki előtt Isten felfedi elesett voltát, azt át is segíti az örök életre.


2024. április 28., vasárnap

Pál vallomása a bűnről és..



"A bűnösök közül első vagyok én. " (1 Tim 1, 15)

Előzőleg Pál ott állott az igazak első sorában.
A törvény betű szerinti értelmében feddhetetlen volt.
A farizeusokhoz, ehhez a szigorú zsidó irányzathoz tartozott. Ugyan ki vádolhatta volna őt valami gonoszsággal? És most íme, a bűnösök közül az első. Így van ez, amikor világosság támad egy lélekben. Pál is vak volt még Saul korában.
Azt hitte, hogy ismeri Istent és őt szolgálja, közben pedig üldözte az Isten gyülekezetét. Úgy gondolta, hogy helyes úton van, pedig tévutat járt.

A zsidóságért való fanatikus buzgóság arra hajtotta, hogy üldözze a keresztyéneket. Hitehagyottakat, eretnekeket látott bennük, akiket írmagostól ki kell irtani. Irgalmatlan keménységgel járt el velük szemben. Elhurcolta őket házaikból, elszakította szeretteiktől, kínozta őket és némelyiket talán még hite megtagadására is sikerült rávennie. Másokat viszont, akik állhatatosak maradtak, kiszolgáltatott a halálnak. Mindent a saját erejéből akart elintézni.
Fogalma sem volt arról, hogy lelki dolgokban az Úré a cselekvés. Erőszakos, önző, szívtelen, ráadásul beképzelt volt ez a Saul megtérése előtt. "Egyszerre mintha pikkelyek estek volna le szeméről" - micsoda elvakult ember voltál!
Hogy megbántottad Istent és ártatlan vért ontottál. Gonosztevővé és bűnössé vált, mindenki mást megelőzve.

A legtöbb ember nagyon könnyen túlteszi magát bűnein. Keresztyéneknek tartják magukat, de semmi szeretet nincs bennük Isten és Jézus Krisztus iránt. Sokra tartják feddhetetlenségüket s közben sok rejtett gonoszt és undokságot hordoznak magukban. Nem Isten tökéletes akaratának szent mértékéhez mérik magukat, hanem másokhoz hasonlítják életüket és úgy látják, hogy nem roszszabbak, sőt jobbak, mint azok.

Ha valaki isteni világosságot nyer, akkor ismeri fel igazán lelke teljes sötétségét. Megrendül és belátja, hogy szörnyű önáltatás rabja volt. Előzőleg talán azt mondta, hogy valamennyien gyarlók vagyunk, de ekkor: "a bűnösök közül első vagyok én". Amikor az ember Isten parancsainak, de különösen a szeretet nagy parancsának mértéke alá áll, tévedéseinek és mulasztásainak tömegével találja magát szemben. Felismeri, hogy egész életét megmérgezte a bűn. De amikor valaki Isten Lelkétől vezettetve erre a felismerésre eljut, már nyílóban van előtte a kegyelem kapuja.

2024. április 26., péntek

A kegyelem Pál apostol életében❣️ (I.-II.)

"💞Saul, Saul, miért üldözöl engem? " (Csel 9, 4)

Saul nem magától tért meg, hanem az Úr Jézus akaratából.
A megtérés lényege mindig az, hogy az Úr ránk talál.
Akár hirtelenül, akár fokozatosan történik a megtérés, alapjában véve az mindig az Úr műve.
Az Úr Jézus nevén szólítja üldözőjét: Saul, Saul!
A névismétlésben Jézusnak az a sürgető kívánsága és vágya jut kifejezésre, hogy kiragadja őt a mélységből.
"Miért üldözöl engem?" Ezzel a kérdéssel gondolkodásra akarja őt késztetni; én, Jézus és az enyéim mivel adtak okot neked az üldözésre? Mondd meg nekem, mivel bántottalak meg téged? 

A fájdalmas szeretetnek ez a kérdése sokkal mélyebben hatolt Saul szívébe, mintha az Úr éles szavakkal ítélte volna el üldözőjét.
Saul Jézus tanítványait üldözte, de tulajdonképpen Jézus volt az, akit gyűlölt. 
Bűnünk mélyén rendszerint ez a Jézus iránti ellenségeskedés van elrejtve. 
Amikor valaki ellenszenvvel viseltetik komoly keresztyének iránt, nem más az, mint a Krisztus iránti gyűlölete. Jó ezt az alapbűnt felismernünk és nem szabad elakadnunk az egyes bűnöknél.
"Miért üldözöl engem?" Ezekből a szavakból a szeretet aggodalma csendül ki: mit csinálsz, te szerencsétlen?

Állj meg, különben vesztedbe rohansz. Hiszen a leghatalmasabbat üldözöd, én vagyok Jézus!
A hirtelen fényjelenség testileg vetette Sault a földre, Jézusnak ez a kérdése azonban bensőleg zúzta őt szét.
Az a názáreti Jézus, akinek még a nevét is kiirtani életfeladatának tartotta, valóban a Messiás és Isten dicsőségének képe. Akkor pedig ő mindezideig téves utat járt és céltévesztett életet élt.
A feltámadt Megváltó mély tövist helyezett el Saul szívében. Most már csak az a kérdés, ellenáll-e annak?

Az Úr még figyelmeztetőleg azt teszi hozzá:
"Nehéz neked" - azaz súlyos, meggondolandó és veszélyes "ez ellen rugódoznod".
Isten kegyelmi hívása mindig hatalmas erejű, de nem erőszakoskodó. Szeretné rabul ejteni az embert, de csak úgy, ha az szívből kész megadni magát.
Ellen is állhat, de rossz vége lesz annak.
Azok az emberek, akik gyakran hallják Isten Igéjét és mégsem engednek, igen meg tudnak keményedni és megtérésre soha nem kerül sor náluk.
Ragadjuk meg azokat az alkalmakat, amikor a kegyelem keres minket.


A kegyelem Pál apostol életében❣️ (II.)

,,💞És (Saul) három napig nem látott, nem evett és nem ivott.,, 
(Csel 9, 9)

A dühös üldözõ ott feküdt Jézus lábainál. Az, aki másokat reszketésben tartott, most maga is reszketett. De még mindig nem volt bensõleg összetörve; az azonban már eldõlt benne, hogy az ellenállást feladja. Jézust Urának nevezi. „Mit cselekedjem, Uram?" Engedelmeskedni akar Jézusnak. - 

A megtérés nem csupán érzelmi dolog, hanem saját akaratunk kiszolgáltatása. 
Az érzelmek változnak, az akarat azonban állandó és állhatatos. 
Saulnak oda lett a szeme világa és vezetésre szorult. 
Azt az erõs férfit, aki valósággal vágóhídra hurcolta a keresztyéneket, most mint valami gyenge gyermeket kezénél fogva kellett vezetni: Damaszkuszba legyõzöttként érkezik. 
Három napig sötétség veszi körül. 
A külsõ vakság szívének sötétségét is tudatossá teszi elõtte. Teljes magánosság szakad rá. 
De éppen ezáltal megy végbe benne az az imádságos tusakodás, mely végül is gyõzelemre vezeti. Három napig nem evett és nem ivott.

Micsoda harc tombolhatott Saul lelkében ezekben a napokban. 
Legsúlyosabban ez a gondolat nehezedhetett rá: mit mondanak majd népem vezetõ emberei, ha most én is Jézus tanítványa leszek? - Hiszen õ volt a kedvencük és büszkeségük. 
Micsoda megszégyenüléssel jár most annak bevallása: mindeddig utat tévesztett ember voltam. 
Egész addigi életét el kellett ítélnie s mindazt, ami benne érték volt, el kellett dobnia. 
A régi Saulnak meg kellett halnia. Ez volt a harc lényege. 
De megharcolta imádságban. Az ember csak térdein jut el az igazi megtérésre. 
Mindaddig az imádság csak valami megszokott dolog volt számára, most azonban Istennel való küszködéssé vált.

Jézus jól látta ennek a léleknek a küzdelmét és az egyszerû tanítvány, Anániás személyében elküldte hozzá a maga eszközét. Anániás így szólt Saulhoz: „Testvérem, láss újból!" 
- Ekkor nyerte vissza szeme világát, a szó mélyebb értelmében is.
Attól kezdve Jézust látta maga elõtt.
- „Most tehát miért késel?" - hangzott tovább (Csel 22, 16)

„Mosd le bûneidet!"
És Pál nem késlekedett. Megtérése teljes volt. Többé nem pillantott vissza.
 Milyen sokan elakadnak, sõt megtorpannak különféle fontolgatásaik miatt! 
A teljes megtérés a keresztyén élet kiindulási pontja. Csak az jut célba, aki kezdettõl fogva komolyan veszi azt.

Elõször le s azután fel (II.)

,,Ímé én azt gondoltam, hogy kijõ hozzám és elõállván segítségül hívja az Úrnak, az õ Istenének nevét. ,, (2 Kir 5, 11)


Naámán egészen mást gondolt, amikor gyógyulást keresve Elizeushoz jött: hogy Isten embere - legalábbis ezt várta - maga fog személyesen körülötte szorgoskodni s ünnepélyes kézrátétel után szívbõl az Úrhoz kiált majd. Ehelyett Elizeus egy követ útján csak annyit üzent neki, hogy fürödjék meg a Jordánban.

Isten gondolatai mindig egészen mások, mint a mi emberi elképzeléseink.
Legtöbbször helytelenül és fordított módon gondolkodunk, de annyira belebonyolódunk saját elképzeléseinkbe, hogy nehezen tudjuk elengedni azokat. A különösen mélyre gyökerezett kedvenc elképzeléseinket a világért sem adnánk fel.
Jézus tanítványai is azt gondolták, hogy Mesterük ügyének egészen más kimenetelt kell vennie. Elképzelésükben egy dicsõséges befejezés élt és nem a gyalázatos halál.
„Pedig mi azt reméltük, hogy õ az, aki meg fogja váltani Izraelt" - ti. a római elnyomás alól. Jézus ellene volt ezeknek a téves elképzeléseknek és ismételten bizonyságot tett arról, hogy az õ útja a szenvedés útja. - Pálnak a maga meg nem tért állapotában az volt a véleménye, hogy Istennek nem tehet jobb szolgálatot, mintha tûzzel-vassal irtja a Názáreti gyûlölt követõit. „Egykor én is úgy véltem, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem."
- Mózes „úgy vélte" Egyiptomban, hogy népének fel kell ismernie, hogy Isten éppen az õ - Mózes - keze által nyújt majd szabadulást, amikor önfejû módon erõszakhoz nyúlt.

Nincs veszélyesebb dolog, mint a hitetlen emberek téves elképzelése: „hiszen én már a helyes úton vagyok, miért ne jutnék célba? Semmi rosszat nem teszek és teljesítem Isten iránti kötelességemet". Keresztelõ János és elõtte valamennyi próféta ilyen téves vélekedések ellen harcoltak.
Jézus maga is ellene volt kortársai téves elképzeléseinek s utána ugyanígy volt ezzel az igazság minden tanúja.
Csak a hazug próféták erõsítették meg hallgatóikat fonák vélekedésükben, hogy a helyes úton vannak.

Engedd meg, hogy Isten Igéje korrigálja saját egyéni elgondolásaidat. Naámánnak is nehezen ment ez. Már-már kedveszegetten visszafordult, de azután mégis meggondolta magát.
Jó annak, akit Isten Igéje helyes belátásra bír és értelmét foglyul adva engedelmeskedik az igazságnak!