A HITRE VEZETŐ BIZTOS ÚT❣️

,,💞Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti a tanítás felől, vajon Istentől van-e vagy én magamtól szólok." (János 7, 17)

Hogyan jut el az ember a hit nagy élményére?
Valami szerencsés véletlen folytán vagy egy felülről jövő és nem várt ajándék révén jut valaki hitre?
Milyen gyakran halljuk ezt: "Igazán csak irigyelni lehet a kegyes embereket hitükért."
Nemrégiben ezt mondta valaki nekem: "Mindeddig még nem tudtam megragadni a megváltás lényegét."
Mire azt válaszoltam: "Mielőtt megragadhatná azt, kell, hogy az ragadja meg önt!"

 - Az Úr itt egy "megismerésről" beszél. Ennek az a lényege, hogy az igazság valami különös erővel megragad és fogva tart minket. Az Ige más szóval ezt hitnek nevezi. "Ó, bárcsak én is tudnék hinni!"
Az Úr Jézus rámutatott egy útra, amelyen minden bizonnyal hitre juthatunk.
"Aki akarja" - ami azt foglalja magában, hogy Isten akaratát akarja cselekedni -, az majd megismeri, hogy vajon Jézus-e az Istentől küldött Szabadító, vagy sem.
Péter is ezen az úton jutott hitbizonyosságra.
Teljes komolysággal akarta azt; így lett Keresztelő János tanítványa, majd Jézust követve haladt tovább az Isten akarata megismerésének útján.
Te is kíséreld meg egyszer komolyan, hogy életedet Isten gondolatai és parancsai alapján rendezed be s egészen biztosan felismered majd, hogy csak egyedül Jézus tudja megadni neked azt, amit addig a magad erőfeszítései révén hiába igyekeztél elérni.
Csak egyszer értsd meg Isten akaratát a maga teljességében és mélységében!
Csak egyszer szánd rá magad, hogy a harag és az irigység gonosz indulatait kiszakítod szívedből, csak egyszer próbáld meg, hogy úgy szeresd felebarátodat, mint magadat és próbáld meg letaszítani énedet a trónról.
Rájössz, hogy a magad erejéből soha sem viszed ezt végbe! Egyre inkább csak csődbe kerülsz önmagadra nézve.
A bűntudat fokozódik és tehetetlenséged tudata egyre jobban erősödik. 

Egyszer valaki, aki ezt komolyan megpróbálta - Luther Márton -, ezt a vallomást tette: "mindig mélyebbre süllyedtem a bűnbe, mind kevesebb jót láttam magamban s mind jobban foglyul ejtett a bűn".
- De így jutsz egyre közelebb a bűnösök Megváltójához, így leszel képes befogadni a kereszt üzenetét.
És Isten nyilvánvalóvá teszi előtted Fiát, mint aki egyedül segíthet téged életre és szabadságra, békességre és örömre. Hitbizonyossággá válik benned: csak ő és senki más!

A HIT KOCKÁZATA❣️

,,💞Péter így szólt: Uram, parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen. 

Õ pedig szólt: jöjj!,, (Máté 14, 28-29)

Jézus útja szakadatlanul a hit útja volt. De a mi utunk is - Jézushoz vagy Jézussal - mindig a hit útja, azaz állandó kockázat. Ilyen kockázat volt Péter tengeren járása is. 

Jézus ezzel nem Péter kíváncsiságát akarta kielégíteni vagy önelégültségét táplálni. 

Azt akarta minden idõkre leszögezni, hogy a hozzávezetõ vagy a vele járt út minden, csak nem könnyû. Csak a világ szerint való okosság gondol ki magának egy széles utat, amit saját természetes értelme világít meg. 

A hit útja viszont a természeti embernek mindig bolondság. 

Mindaz, ami ellentétes a megszokott emberi tapasztalatokkal, lehetetlen elõtte. 

Az ilyen ember nem hisz és nem is meri az Urat arra kérni: „Parancsolj, hogy hozzád mehessek!" 

Csak azon a széles úton, melyen az emberek sokasága jár, Iát magának szilárd talajt. 

Ott látszólag minden rendben van és nem lehet kétség a sikert illetõen. 

Milyen gyakran jutottak már emberek ingoványra, jóllehet mindent olyan okosan kiterveltek! 

És milyen sokan majd csak odaát ébrednek annak a tudatára, hogy eltévesztették a helyes utat és a kárhozatba jutottak.

A Jézushoz vezetõ út s a vele járt út nem hat csábítótag. 

Nem ígér megbecsülést vagy elõnyöket, sõt csak megvetést és gyalázatot. 

Pusztán és sötétségen vezet át, miközben mások napsütötte, széles utakon mennek tovább.

 „Úgysem szabadulok meg már soha régi énemtõl, megrögzött utaimtól" - monda egy hang belül, 

mert csak a láthatókkal számol. 

Jézus azonban azt monda: „Jöjj!" - Õ az, aki vágyat ébresztett lelkedben s ezen keresztül hív magához. 

Építs bátran és bizalommal arra, amit õ mond! 

Õ erõsebb, mint körülményeid és mindazok a nehézségek, melyek veled szemben tornyosulnak. Erõsebb azoknál a sötét hatalmaknál is, melyek nem akarnak elengedni téged. 

Kérd az Urat hittel: „Parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen!" 

És ne nézz közben magadra és bûneidre! Ne nézd a nehézségek tengerét sem, vagy a sátáni ellenállás viharát. 

Csak az Úrra tekints és hittel figyeli a szavára: „Jöjj!" 

- Azután lépj a kegyelem vizére és járj a hullámokon, magad mögött hagyva a régi megszokások, üres elõítéletek és kételyek hajóját!

KEGYELEM A MEGTŐRT BŰNÖSNEK❣️

,,💞A vámszedõ pedig távol állva, még a tekintetét sem akarta az égre emelni, hanem verte a mellét és így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bûnösnek!,, (Lukács 18, 13)

Távol állt. Érezte, hogy tulajdonképpen semmi joga sem volt ahhoz, hogy belépjen erre a szent helyre. Méltatlannak tartotta magát ahhoz is, hogy ott idõzzék. Érezte Istentõl való távolságát és az elválasztó falat. Szégyenében lesütött szemekkel állt Isten elõtt. Lelki szemei elõtt lebegett egész bemocskolt élete. 

A magában való bizakodásnak még csak a nyoma sem volt benne. 

Mellét verte, azaz nem tartotta magát jónak, csak ütésekre méltónak. 

Az önigazult ember valósággal szerelmes önmagába, gyengéden bánik önmagával és azt akarja, hogy mások is simogassák. 

A vámszedõ mellét verte, melyben ott dobogott gonosz szíve, minden nyomorúság forrása. 

„Szíveteket szaggassátok meg!" - kiáltja nekünk Jóel próféta (2, 13). 

A farizeus imája könnyedén pereg ajkairól. 

A vámszedõ csak hallgatagon áll ott, hosszú ideig, míg sóhaj szakad ki belõle. 

Nem tér könnyen napirendre a bûnei felett a megszokott módon: „hiszen mindnyájan bûnösök vagyunk, mindenki követ el hibákat". Csak magát látja bûnösnek, akinek kegyelemre van szüksége, különben elvész.

Mindaddig, míg valaki töretlenül bízik önmagában, nincs szüksége semmiféle kegyelemre. 

Ha azután az önigazság épülete itt-ott megrepedezik vagy inogni kezd, akkor esetleg szükségünk van még a kegyelemre is. De amikor az ember teljesen összetört, akkor csak a kegyelem az, amire szüksége van. Mindaz, aki összetörve és megalázkodva jön a kegyelem királyi székéhez, nem kap visszautasítást. „Megigazulva ment alá az õ házához." A bûn terhe lekerült róla. Isten kegyelmet nyert gyermekeinek a méltóságára emelkedett. Mert mindaz, aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

„Aláment az õ házához" -, de még az a ház is, amit elõzõleg otthagyott, most egészen más lett. 

Isten békéjét vitte oda magával és háza népe is megtapasztalhatta, hogy egy Istentõl megáldott és belsõleg boldog ember tért vissza. Tele lett napfénnyel a ház. 

A farizeus azonban úgy hagyta el a templomot, ahogy odament. 

Nála semmi sem változott meg. - Sokan maradnak minden imádságuk, igeolvasásuk vagy hallgatásuk ellenére is ugyanazok a régi, töretlen, alázat nélküli emberek, akikben Isten nem gyönyörködik. 

Aki porig alázza magát, azt Isten szeretettel a szívére vonja.

BEZÁRT AJTÓK❣️

"💞Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt." (János 1, 11)

Milyen fájdalmas lehet egy édesanya szívének, ha tulajdon gyermeke bezárja előtte az ajtót.
Az ilyen tudja csak igazán megsejteni, hogy mit érezhetett a Megváltó, amikor Izrael, az ő saját népe, nem fogadta őt be. Könnyek peregtek szeméből, amikor szeretetének ismételt hívogatását is elutasították (Luk 19, 41)

- Milyen jellemző, hogy az Úr Jézusnak már a születésekor sem volt hely a vendégfogadó háznál.
Ma ugyanez történik. Sok szív ajtaján kopogtat, de az emberek nem törődnek vele. 

Milyen sokáig kell sokszor várnia csak egy kicsike kis ajtónyílásra is! 

De mégis, miért nem fogadták őt be a zsidók? 

Ennek főoka önigazságukban rejlett. Úgy jött, mint a bűnösök szabadítója. Ilyenre nem volt szükség.
Olyan Messiás-királyra vártak, aki a nemzetek élére állítja a maga népét.

 
Ma is még az önigazság az egyik ok, amiért Jézus olyan sok ember előtt nem szívesen látott vendég. Ezenkívül olyan sok más vendég fészkelte be magát az emberi szívekbe s ott végleg letelepedési jogot is nyert, akikkel az Úr Jézus soha nem tudna együtt lakozni: nyereségvágy, becsvágy, élvezetvágy. Ezeknek a vendégeknek, noha határozottan el kellene utasnanunk őket, az ember nem akar felmondani, így az Úrnak kívül kell maradnia.

 
Az ember talán még hajlik is az Úr felé, sok minden nagyszerűt tud róla mondani, nem tagadja meg tőle elismerését, csak éppen nem engedi őt be. Pedig Isten hatalmat adott Jézusnak minden test felett.
Jogos igénye van mindenkire, mivel ő mindnyájunkért odaáldozta magát. 

Téged is megváltott, tulajdonává tett s most az lenne a kötelességed, hogy Jézusnak ezt a tulajdonjogát elismerd és szívedben helyet adj neki. Természetesen ennek érdekében sok mindent el kellene előbb távolítanod; az évek hosszú során át sok szenny halmozódott fel. 

De fogj már egyszer hozzá és az Úr melletted lesz.

 
Csak olyan lélekben tud lakozást venni, melyben végigjárt már a seprő.
Szakíts már végre azokkal az idegen vendégekkel, akik évek óta lakják szívedet és úgy viselkednek ott, mint jogos tulajdonosok, pedig egyedül Jézusnak van joga rád.
Légy bátor és szakíts azokkal a dolgokkal, melyek lelkedet nyomorúságos szolgaságban tartják és károkat okoznak benned.
Eltűnnek majd, mihelyt Jézust hitben jogos Uradnak ismered el.

JÉZUSBAN MEGÍTÉLŐDNEK A LELKEK❣️

"💞Íme, ez arra rendeltetett, hogy általa sokan elessenek és felkeljenek Izraelben és jel legyen, melynek sokan ellene mondanak, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek." (Lukács 2, 34-35)

Amikor az öreg Simeon a gyermek Jézust karjára vette, lelki szemei előtt a gyermek - jelül - hatalmas alakká növekedett, azaz olyan jelentős személyiséggé, aki mellett senki sem haladhat el anélkül, 

hogy fel ne figyelne rá.
De Simeon azt is hozzáteszi, hogy ez a jel ellentmondásokat vált majd ki.
Nem is lehet ez másként, hiszen Jézus nem emberi személy csupán, hanem Isten. 

- Ha csak ember lenne, akkor pontosan megfelelne az emberi elgondolásoknak és kívánságoknak. 

- Minthogy azonban Isten Fiaként jött el az emberek közé, így minden emberi elgondolásnak pontosan az ellentéte.
Még legközelebbi barátaiban, az apostolokban is csak ellentmondást vált ki, amikor elindul a szenvedés útján.
Az általa hozott megváltás nem felelt meg sem népe elgondolásainak, sem pedig az önigazult emberi szív mindenkori kívánságainak. Az embernek nincs szüksége a bűnösök Megváltójára, mert nem tudja és nem akarja belátni, hogy elveszett és kárhozatra méltó bűnös.
Azokból a büszke lelkekből, akik az önmegváltás lobogója alatt hajóznak, a Megváltó csak ellentmondást vált ki.
De ugyanígy azokból is, akik szeretik önmagukat magasztalni, nagyra tartani s akik alapjában véve önmagukat imádják.
A Megváltó előtt sem adják meg magukat, aki ezáltal szikla lesz számukra, melynek neki verődnek s szétzúzódnak rajta. De sokan éppen őáltala kelnek fel. Kik ezek?
Mindazok, akik tehetetlenül a földön feküsznek s bevallják, hogy nem tudják önmagukat megszabadítani.
Az ilyen összetört szívekhez odalép a Megváltó és felemeli őket.
Áldott az az ember, aki önmagában csalódott, önmagába vetett hitét elveszítette, mert az ilyennek odanyújtja kezét az Úr és kihúzza a mélyből. - Isten arra rendelte Jézus Krisztust, 

hogy vele kapcsolatban sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.
Őelőtte megítélődnek lelkek s nyilvánvalóvá lesz, hogy ki az, aki legbenső lényege szerint jobban szereti a sötétséget, mint a világosságot.
De az is nyilvánvalóvá lesz, hogy ki az, aki tisztaság után vágyódik, a békességet szomjúhozza, aki mindenképpen el akar jutni Istenhez és meg akar szabadulni a bűn megkötözöttségétől. 

Vajon mi is azokhoz tartozunk, akik feltétel nélkül átadták magukat Jézusnak?

JÉZUS MINDEN IDŐBEN❣️

"💞Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz." (Zsidók 13,8.)

Sokan úgy gondolják, hogy a Krisztusról szóló örömüzenet nem időszerű többé, a Biblia szempontjai pedig régen túlhaladottak és maradiak. Ha a bűn valóban túlhaladott álláspont lenne, akkor az emberiségnek nem lenne többé szüksége a bűnösök Megváltójára. És ha igaz lenne, hogy az emberi fejlődés által egyre inkább levetjük a bűnt, egyre inkább tiszták és igazak leszünk, akkor a keresztről szóló evangélium tényleg feleslegesnek bizonyulna.

De elég csak egy pillantást vetnünk az emberek életére, megnyilvánulásaira és máris látjuk, hogy az ember nagyszerű és nemes voltáról való derűlátó megnyilatkozások nem állják meg helyüket. 

Elég csak a történelem utolsó néhány évtizedére visszaemlékeznünk: a gyűlöletnek, igazságtalanságnak és erőszaknak micsoda mélységeibe tekinthetünk bele, az erkölcstelenségnek milyen szörnyű áradata önti el a világot! Igazán elmondhatjuk, hogy ma még nagyobb szüksége van az emberiségnek a Szabadítóra, mint valaha.

A modern emberen is csak az Isten megújuló kegyelméről szóló üzenet segíthet. 

Az emberiség nem jobb, hanem rosszabb lesz az idő előrehaladásával. 

Lehet, hogy külső, kulturális tekintetben emelkedik, technikailag tökéletesül, de ezzel egyenes arányban növekszik belső romlottsága is. Mennyire igaza van az Igének, amikor azt monda, hogy a világban egyre inkább fokozódik majd az erkölcsi szétesés és egyre nagyobb tért nyer az igazságtalanság.
Az Ige szerint csak egy valaki hozhat szabadulást, s ez Krisztus. Ma is neki kell közbelépnie, különben az ember menthetetlenül elvész.

Vajon megragadtad-e már ezt a Szabadítót és magadénak vallottad-e őt? És vajon ma is az-e a számodra? 

Sokan vannak ugyanis, akiknek csak tegnapi Krisztusuk van. 

Valamikor megaapasztalták megváltói erejét, de azután eltávolodtak tőle. 

Alakja ma nem úgy áll lelki szemeik előtt, mint az egyetlen Szabadító. Elfeledkeztek a régi bűneikből való megtisztulásukról (2 Pét 1, 9).

Ismét álomba merültek. Nem gondolnak arra, hogy mindennap szükségünk van Jézus szabadítására mindaddig, amíg hitből látásra jutunk. 

Hiszen mindennap dolgunk akad a bűnnel és csak őbenne van megtartatásunk. 

Naponta szükségünk van az ő vérében való megtisztulásra és neki naponta kell könyörögnie értünk. Istennek legyen hála, ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

HITÜNK SZILÁRD ALAPJA❣️

,,💞Nem kieszelt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hanem mint akik szemünkkel láttuk az ő isteni fenségét. "
(2 Péter 1, 16)

Hitbizonyosságunk az üdvösségnek azokra a nagy tényeire alapozódik, melyekről az Ige tesz nekünk bizonyságot.
A hit a megváltás elvégzett tényén nyugszik, amely itt és most azért érvényes számunkra, mivel Jézus Krisztus él és az Igén keresztül közel jön hozzánk.
A hit nem támaszkodik valami másra; valamire, ami bennünk megy végbe, mint például az érzéseinkre.
Ebben az esetben igen ingatag talajon állna. 

Érzelmeink hőmérője állandóan mozgásban van.
Gyakran mélypontokat ér el. 

A hitbizonyosság azon az átváltozáson vagy megújuláson sem alapulhat, ami az emberben megy végbe. 

Ez inkább csak erősíti a hitbizonyosságot, mely kizárólag az Igén alapul.
De vajon van-e magának a Jézus szabadító hatalmáról szóló Igének, mely újjáteremt minket, valami szilárd alapja?
Végső fokon mindez nem csupán valami légből kapott kitalálás? Vajon nemcsak okos és remekül kitalált mesék azok, amik az apostoli igehirdetésnek is alapul szolgáltak?
A hitetlenség az üdvtények közül szívesen minősítene több mindent mesének, így Jézus csodálatos születésének vagy feltámadásának tényét. 

Persze akkor Jézus halálának sem lenne engesztelő ereje és vérének sem volna szabadító hatalma.
De vajon nincs-e a hitetleneknek mégis igazuk?
Nem áll-e az evangélium szellemes emberi kitalálásokból csupán? 

Rettenetes lenne, ha ezen a ponton kétségek között kellene élnünk és egész hitéletünk csak kegyes kitalálás és elképzelés lenne csupán. Istennek legyen hála, egészen szilárd talajon állunk. 

Az apostolok saját maguk látták Jézus dicsőségét a megdicsőülés hegyén.
Feltámadásának is tanúi voltak. Valóban feltámadott.
A csodák ezen csodája az a szilárd pillér, melyen a Jézusról szóló evangélium nyugszik.
A Fiú feltámasztásával Isten nyomta rá a hitelesség pecsétjét az evangéliumra. 

Jézus valóban a bűnök bocsánatára ontotta ki a vérét. És mivel feltámadott, így látható módon vissza is tér majd. 

Mivel pedig él, hitünk nem egy elképzelt 

Megváltóhoz kapcsolódik, hanem valóságos, mindig jelenlevő Szabadítóhoz. 

Hitünk nem "hiábavaló".
Nem ábrándképhez kapcsolódik, hanem élő személyiséghez. 

Ezentúl pedig a hivő maga is meglátja, megtapasztalja Isten dicsőségét.