JÉZUS MINDEN IDŐBEN❣️

"💞Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz." (Zsidók 13,8.)

Sokan úgy gondolják, hogy a Krisztusról szóló örömüzenet nem időszerű többé, a Biblia szempontjai pedig régen túlhaladottak és maradiak. Ha a bűn valóban túlhaladott álláspont lenne, akkor az emberiségnek nem lenne többé szüksége a bűnösök Megváltójára. És ha igaz lenne, hogy az emberi fejlődés által egyre inkább levetjük a bűnt, egyre inkább tiszták és igazak leszünk, akkor a keresztről szóló evangélium tényleg feleslegesnek bizonyulna.

De elég csak egy pillantást vetnünk az emberek életére, megnyilvánulásaira és máris látjuk, hogy az ember nagyszerű és nemes voltáról való derűlátó megnyilatkozások nem állják meg helyüket. 

Elég csak a történelem utolsó néhány évtizedére visszaemlékeznünk: a gyűlöletnek, igazságtalanságnak és erőszaknak micsoda mélységeibe tekinthetünk bele, az erkölcstelenségnek milyen szörnyű áradata önti el a világot! Igazán elmondhatjuk, hogy ma még nagyobb szüksége van az emberiségnek a Szabadítóra, mint valaha.

A modern emberen is csak az Isten megújuló kegyelméről szóló üzenet segíthet. 

Az emberiség nem jobb, hanem rosszabb lesz az idő előrehaladásával. 

Lehet, hogy külső, kulturális tekintetben emelkedik, technikailag tökéletesül, de ezzel egyenes arányban növekszik belső romlottsága is. Mennyire igaza van az Igének, amikor azt monda, hogy a világban egyre inkább fokozódik majd az erkölcsi szétesés és egyre nagyobb tért nyer az igazságtalanság.
Az Ige szerint csak egy valaki hozhat szabadulást, s ez Krisztus. Ma is neki kell közbelépnie, különben az ember menthetetlenül elvész.

Vajon megragadtad-e már ezt a Szabadítót és magadénak vallottad-e őt? És vajon ma is az-e a számodra? 

Sokan vannak ugyanis, akiknek csak tegnapi Krisztusuk van. 

Valamikor megaapasztalták megváltói erejét, de azután eltávolodtak tőle. 

Alakja ma nem úgy áll lelki szemeik előtt, mint az egyetlen Szabadító. Elfeledkeztek a régi bűneikből való megtisztulásukról (2 Pét 1, 9).

Ismét álomba merültek. Nem gondolnak arra, hogy mindennap szükségünk van Jézus szabadítására mindaddig, amíg hitből látásra jutunk. 

Hiszen mindennap dolgunk akad a bűnnel és csak őbenne van megtartatásunk. 

Naponta szükségünk van az ő vérében való megtisztulásra és neki naponta kell könyörögnie értünk. Istennek legyen hála, ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

HITÜNK SZILÁRD ALAPJA❣️

,,💞Nem kieszelt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hanem mint akik szemünkkel láttuk az ő isteni fenségét. "
(2 Péter 1, 16)

Hitbizonyosságunk az üdvösségnek azokra a nagy tényeire alapozódik, melyekről az Ige tesz nekünk bizonyságot.
A hit a megváltás elvégzett tényén nyugszik, amely itt és most azért érvényes számunkra, mivel Jézus Krisztus él és az Igén keresztül közel jön hozzánk.
A hit nem támaszkodik valami másra; valamire, ami bennünk megy végbe, mint például az érzéseinkre.
Ebben az esetben igen ingatag talajon állna. 

Érzelmeink hőmérője állandóan mozgásban van.
Gyakran mélypontokat ér el. 

A hitbizonyosság azon az átváltozáson vagy megújuláson sem alapulhat, ami az emberben megy végbe. 

Ez inkább csak erősíti a hitbizonyosságot, mely kizárólag az Igén alapul.
De vajon van-e magának a Jézus szabadító hatalmáról szóló Igének, mely újjáteremt minket, valami szilárd alapja?
Végső fokon mindez nem csupán valami légből kapott kitalálás? Vajon nemcsak okos és remekül kitalált mesék azok, amik az apostoli igehirdetésnek is alapul szolgáltak?
A hitetlenség az üdvtények közül szívesen minősítene több mindent mesének, így Jézus csodálatos születésének vagy feltámadásának tényét. 

Persze akkor Jézus halálának sem lenne engesztelő ereje és vérének sem volna szabadító hatalma.
De vajon nincs-e a hitetleneknek mégis igazuk?
Nem áll-e az evangélium szellemes emberi kitalálásokból csupán? 

Rettenetes lenne, ha ezen a ponton kétségek között kellene élnünk és egész hitéletünk csak kegyes kitalálás és elképzelés lenne csupán. Istennek legyen hála, egészen szilárd talajon állunk. 

Az apostolok saját maguk látták Jézus dicsőségét a megdicsőülés hegyén.
Feltámadásának is tanúi voltak. Valóban feltámadott.
A csodák ezen csodája az a szilárd pillér, melyen a Jézusról szóló evangélium nyugszik.
A Fiú feltámasztásával Isten nyomta rá a hitelesség pecsétjét az evangéliumra. 

Jézus valóban a bűnök bocsánatára ontotta ki a vérét. És mivel feltámadott, így látható módon vissza is tér majd. 

Mivel pedig él, hitünk nem egy elképzelt 

Megváltóhoz kapcsolódik, hanem valóságos, mindig jelenlevő Szabadítóhoz. 

Hitünk nem "hiábavaló".
Nem ábrándképhez kapcsolódik, hanem élő személyiséghez. 

Ezentúl pedig a hivő maga is meglátja, megtapasztalja Isten dicsőségét.

AZ ÖRÖMÜZENET BIZONYOSSÁGA❣️

"💞Igaz beszéd ez, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket."(1 Tim 1, 15)

Isten Fia otthagyta az atyai ház dicsőségét és eljött a bűnnek és a halálnak ebbe a világába, 

hogy megmentse a bűnösöket. Jézusban van az ember üdvössége. 

Sokan persze nem osztják ezt a véleményt. 

Kételkednek benne, sőt tagadják azt. Vajon tényleg valami bizonytalan dologról van itt szó? 

Igaz beszéd ez - mondja az apostol. Az ember feltétlenül ráhagyhatja magát. 

A hitnek is szüksége van valami kétségtelen bizonyosságra, mint alapra. 

A hit nem valami vélekedés vagy feltevés csupán. Istennek legyen hála, mi biztos tényre támaszkodunk.
Már az Ótestamentum prófétái bizonyságot tettek arról, hogy Jézus nevében mindazok, 

akik hisznek őbenne, bűnbocsánatot nyernek.

Ézsaiás úgy rajzolta meg Jézusnak a bűn miatt való szenvedését, mintha lélekben ott állt volna Krisztus keresztje alatt. 

Könyvének 53. fejezete nem egy zsidó embernek felnyitotta szemét a világ Megváltójának felismerésére.
Jézus maga tesz bizonyságot arról, hogy ő az elveszett bűnösök Megváltója. 

Csodái is ezt bizonyítják.

Amint a betegségeket megszüntette, ugyanúgy magától a bűntől, bajaink e végzetes forrásától is megszabadít. Gondoljunk csak a gutaütött meggyógyítására.

 "Megbocsáttattak a te bűneid" - mondja neki.

Ellenfelei rossz néven veszik ezt a beszédet, hiszen egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket! 

Jézus belelát gondolataikba és ezt kérdezi:
"Mi könnyebb; azt mondanom, megbocsáttatok a te bűneid, vagy ezt mondanom: kelj fel és járj?"
Kétségtelen, hogy valaki sokkal könnyebben mondhatja azt, hogy bűneid meg vannak bocsátva, 

mint a másikat. 

Ugyanis az utóbbi esetben pillanatok alatt kiderül, hogy az illető elbizakodottságból mondta ezt. 

Ha azonban valaki hatékonyon kimondja ezt a bátor felszólítást: 

"kelj fel és járj!" - akkor nyilvánvalóan a másik szava sem lehet istenkáromló beszéd.
A beteg, amint tudjuk, felállt és felvette az ágyát.
De ugyanekkor mint megújult ember, bűneiből is kilépett.

Jézus tehát a bűnösök Szabadítója. 

Halálának kiengesztelő jelentősége van s ezt lsten is megerősítette azáltal, hogy feltámasztotta őt.
Tehát minden bizonnyal igaz beszéd ez: Jézus a bűnösök Szabadítója.
- Miért nem hiszed ezt?
Nekünk a világ legbizonyosabb tényével van dolgunk.Nincs senkiben másban üdvösség Jézuson kívül.

DRÁGA ÖRÖMÜZENET❣️

,,💞Teljes elfogadásra méltó (beszéd) ez, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bûnösöket.,, (1 Tim 1, 15)

Teljes elfogadásra méltó, azaz drága ez a beszéd. 

A hitetlenség persze elutasítja, de a hit boldogan fogadja el. 

Aki ezt elutasítja, az saját kárhoztató ítéletét írja alá és kizárja magát az üdvösségbõl. 

Aki azonban elfogadja, nagyobb kincset nyer, mint bármi ezen a világon. 

Mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az életét (lelkét) elveszíti? 

A lélek mindennél drágább. 

Nincs semmi a világon, amit az ember odaadhatna, hogy lelkét, mely veszendõbe indult, megváltsa. Jézus drága vére az egyetlen váltságdíja lelkünknek.

Amint valaki, akit élve eltemetnek, nem tudja magát többé kiásni, éppoly kevéssé tudja magát a bûneiben halott ember megeleveníteni. „Elváltoztathatja-e bõrét a szerecsen és a párduc az õ foltosságát?" (Jer 13, 23). Éppoly kevéssé képes a bûnös vétkeinek sötét foltjait eltávolítani. 

Elhiteti önmagával, hogy ártatlan, de egy hang a szíve mélyén mást mond. 

Ezt a hangot egy ideig el lehet hallgattatni, el lehet nyomni, de egyszer csak robbanásszerûen tör majd elõ. 

Kicsoda tudja magát megszabadítani, ha egy sziklához láncolják? 

A bûnös éppen így képtelen szenvedélyeinek a láncát széttépni. 

És ha minden bilincstõl meg is tudna szabadulni, egytõl soha: önzésének és önszeretetének kötelékeitõl. 

Hitvány önszeretetünket csak Jézus szeretete tudja legyõzni.

Ezt a szabadulást a Jézusról szóló evangélium kínálja fel nekünk, amely evangélium szabadulást kínál leggonoszabb ellenségünktõl, a bûntõl is. 

És mivel e mögött mindig a Sátán áll, Jézus ettõl a sötét hatalomtól is megment, aki elõl egyébként senki nem tud elmenekülni.

Jézus szabadítása az örök haláltól és az örök életre való szabadítást is magában foglalja. 

Õ visszaviszi a megmentett lelket Istenhez, hogy részesévé lehessen az Atya szeretetének és az atyai hajléknak. Megszabadít a kárhozattól és megnyitja felettünk a mennyet. 

És hány ember utasítja vissza ezt a nagy üdvösséget! Hogyan menekülünk meg, ha nem törõdünk ilyen nagy ajándékkal? 

Figyelj tehát a Szabadítóról szóló beszédre, különben menthetetlenül örök romlásba jutsz. Sokba kerülhet az, ha ezt a drága beszédet megveted. 

Aki hittel megragadja, az megmenekül. Ez menekülésünk biztos és erõs horgonya.

A BELSŐ ELLENTÉT FELOLDÁSA❣️

,,💞Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadit meg engem a halálnak ebbõl a testébõl? 

Hálát adok az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.,, (Róma 7, 24-25)

A halálnak ez a teste velünk született természetünk, melybe belefészkelte magát a bûn és a halál. 

Ki hoz most már szabadulást? Nyilvánvaló, hogy ez a belsõ ellentét és hasadás nem maradhat mindig így, különben a keresztyén élet merõ nyomorúság lenne. 

Sok magyarázó a Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében a keresztyén ember természetes állapotát látja megrajzolva. Van is ebben valami igazság. 

A törvény nélküli állapotunk egyszer s mindenkorra megszûnt. 

Pál így mondja ezt: „Én pedig egykor törvény nélkül éltem". 

Akit egyszer igazán felébresztettek már a bûn álmából, nem maradhat meg abban továbbra is és nem követhet el többé bûnt büntetés nélkül. 

Az Isten törvénye újra meg újra fenyegetõleg mered az emberre még akkor is, ha csak olykor esik vissza. A belsõ hasadtság állapota tehát még azoknál sem szûnik meg azonnal, akik hitre jutottak.

Erre a fontos kérdésre: „kicsoda szabadít meg engem?" 

Istennek legyen hála, csak egy válasz van: Krisztus Jézus, a mi Urunk. Õ szabadít meg minket a bûn szolgaságától és átkától. De csak az él ilyen szabadsággal, aki hittel Krisztusra tekint. 

Amint tekintete hit dolgában meghomályosul, az ember ismét visszaesik a törvény alatti állapotába. 

Ezért van az, hogy még Isten gyermekei is gyakran így sóhajtoznak:

 „Nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok." 

Az ember a maga erejébõl nem is jut tovább, mint egy szívszaggató jajkiáltásig. 

A gyõzelem nincs bennünk, hanem úgy adatik nekünk Jézusban és hit által.

A Római levél 7, 25 pontosan ezt mondja: 

„Ezért bár én, azaz a magam személyében Krisztus nélkül, az Isten törvényének szolgálok az elmémmel, de testemmel a bûn törvényének." 

Ennyire viszi az ember önmagában. De Istennek legyen hála, nincs többé kárhoztató ítélet azok felett, akik a Krisztus Jézusban vannak, azaz õrá támaszkodnak. 

A cél: gyõzelmes élet a Krisztusban. De ez nem megy ingadozások és visszaesések nélkül. 

Addig nem is kaphatunk bepillantást ebbe az örömüzenetbe, amíg nem kerültünk elõször a törvény alá, nem vettük fel a harcot a bûnnel és nem ismertük fel megrendülten vétkeink és tehetetlenségünk halálos voltát.

A BELSŐ ÖSSZEÜTKÖZÉS❣️

,,💞Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok!,,
(Róma 7, 19)

Csak megtérésekor ismerte fel az apostol saját lelkében a fájdalmas hasadást az akarás és a tehetetlenség között. Vagy lehetséges az, hogy már megtérése elõtt ilyen belsõleg hasadt állapotba került? Ez elképzelhetetlen. Az üldözõ Saul nem volt belsõleg megbénult, tehetetlen ember.
Sokkal inkább a törvényért buzgólkodó zsidók büszke öntudata hatotta át.
Csak amikor a felülrõl adatott tövis a szívébe fúródott, került a belsõ forrongás állapotába.
Most vált világossá elõtte Isten akarata a maga teljes mélységében. Felismerte és akarta a jót, de nem tudta azt megvalósítani.

Így válik az ember önmaga elõtt is talánnyá: „Nem tudom, mit csinálok!" Alapjában véve gyûlölöm a gonoszt - és mégis cselekszem. Tiszta akarok lenni - és tisztátalanságnak adom át magam.
Isten minden parancsát helyeslem - és mégis áthágom azokat. Honnan jön mindez?
Aki egy idegen hatalomnak eladta magát, az kénytelen a végsõkig kiszolgálni azt. Ahhoz, hogy az ember a bûntõl megtartóztassa magát, önmagából kellene kiszakadnia. Benne lakik a bûn.
Ezért az „óembernek" meg kell halnia.

Amikor az ember önmagában semmi jót nem talál már, csak gonoszt, a törvény betöltötte feladatát. Nem tud új életet teremteni, csak felnyitja az ember szemét, hogy önmagát bûnösnek lássa.
Megmutatja neki lényének teljes romlottságát és sivárságát. Ez az állapot, amibe az ember kerül, annál nyomasztóbb, mivel belsõ embere, hajlamai, erkölcsi felfogása szerint a jót akarja.
A felülrõl jövõ ébresztés elérte azt, hogy az ember a jó felé vonzódik és jót akar.
Meg is kísérli, hogy Isten akaratának saját erejébõl eleget tegyen. De minél inkább harcol a bûn ellen, annál jobban érzi annak kényszerítõ hatalmát. Tagjaiban egy különös törvényszerûséget fedez fel, a bûn törvényét, amibõl nem tud szabadulni. Mély és tragikus hasadás: Isten törvényét szereti.
Kívánná a jót, de a testében jelentkezõ bûn hatalma ellen tehetetlen. Az ember kénytelen engedni neki és tehetetlen vele szemben. De közben érzi, hogy meg kell változnia. Õ maga is meg akar változni, azonban gyakran még ez az akarás sem teljes.
Csak hányódik ide-oda, s csupán újabb és fájdalmasabb vereségek megtapasztalása után formálódik ki benne a teljes és mindenre elszánt akarás: Adj szabadulást Uram, nekem, nyomorult embernek!

BŰNISMERET A TÖRVÉNY ÁLTAL❣️

,,Én pedig egykor törvény nélkül éltem. De a parancsolat eljöttével életre kelt a bûn, én pedig meghaltam.,, (Róma 7, 9-10)

Az apostol három állapotot különböztet meg: törvény nélkül, törvény alatt, törvényben.

 „Én pedig egykor törvény nélkül éltem."

 Ezzel az apostol nem gyermekkorának idejére gondol, hanem életének arra a korszakára, amikor az isteni akarat, a szent Isten követelményei a maguk mélységében még nem értek el a tudatáig. 

Így van ez a legtöbb emberrel. Ismerik ugyan Isten parancsait, még hiszik is, hogy eleget tudnak azoknak tenni, mivel kifejezetten nem vétenek annak betûi ellen.

A törvény betûi szempontjából Pál feddhetetlen volt (Fil 3, 6). 

Így vannak sokan a keresztyén tanítással is. Értelmükkel felfogják azt, de belsõ tartalma elõl szívük zárva marad. 

Csak akkor vált a bûn élõvé és égetõvé Pál számára, amikor belsõleg felfogta a törvény értelmét. Elõzõleg teljesen érintetlen maradt a szíve ebben a tekintetben. 

De késõbb különösen egy parancs nehezedett súlyosan a szívére: még csak ne is kívánd! 

Addig nem is gondolt a törvénynek erre az oldalára. Úgy gondolta, hogy „mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva". 

A bûnrõl mint cselekedetrõl gondolkodott. A szívbõl származó gonosz gondolatokat és vágyakat a maguk szörnyûségében nem látta meg. 

Milyen sokan vigasztalják magukat azzal: „hiszen én semmi rosszat nem cselekszem! 

Ez azt jelenti, hogy nem ismerik a bûnt a maga mélységében, nem értik meg, hogy „belülrõl, az ember szívébõl származnak a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések..." (Márk 7, 21-22). A lelkiismeret akkor ébred fel, amikor így ismeri fel a törvény lényegét. 

Most lesz az ember igazán bûnössé. Elõzõleg a bûn halott volt. Jelen van ugyan a lélekben, de úgy, mint a test belsejében meghúzódó betegség-csíra, melyet csak egy bizonyos gyógyszer hoz elõ. 

Amint az ember szívében megértette az isteni törvényt - a rejtett gonosz napvilágra kerül. 

Az önigazult ember, akinél hiányzik a voltaképpeni bûnismeret, még élvezi az életet és jól is érzi magát. De élete csak látszatélet. Mihelyt a bûn életre kel, egy haldoklási folyamat indul meg. 

A gondatlan életnek és az önigazultságból származó biztonságérzetnek vége. 

A bûn szörnyû hatalma most lesz igazán világossá az ember elõtt. 

Ha be tudná tartani a törvényt, ez életet jelentene a számára, de mivel nem tudja, az kiszolgáltatja õt a halálnak.