A BELSŐ ELLENTÉT FELOLDÁSA❣️

,,💞Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadit meg engem a halálnak ebbõl a testébõl? 

Hálát adok az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.,, (Róma 7, 24-25)

A halálnak ez a teste velünk született természetünk, melybe belefészkelte magát a bûn és a halál. 

Ki hoz most már szabadulást? Nyilvánvaló, hogy ez a belsõ ellentét és hasadás nem maradhat mindig így, különben a keresztyén élet merõ nyomorúság lenne. 

Sok magyarázó a Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében a keresztyén ember természetes állapotát látja megrajzolva. Van is ebben valami igazság. 

A törvény nélküli állapotunk egyszer s mindenkorra megszûnt. 

Pál így mondja ezt: „Én pedig egykor törvény nélkül éltem". 

Akit egyszer igazán felébresztettek már a bûn álmából, nem maradhat meg abban továbbra is és nem követhet el többé bûnt büntetés nélkül. 

Az Isten törvénye újra meg újra fenyegetõleg mered az emberre még akkor is, ha csak olykor esik vissza. A belsõ hasadtság állapota tehát még azoknál sem szûnik meg azonnal, akik hitre jutottak.

Erre a fontos kérdésre: „kicsoda szabadít meg engem?" 

Istennek legyen hála, csak egy válasz van: Krisztus Jézus, a mi Urunk. Õ szabadít meg minket a bûn szolgaságától és átkától. De csak az él ilyen szabadsággal, aki hittel Krisztusra tekint. 

Amint tekintete hit dolgában meghomályosul, az ember ismét visszaesik a törvény alatti állapotába. 

Ezért van az, hogy még Isten gyermekei is gyakran így sóhajtoznak:

 „Nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok." 

Az ember a maga erejébõl nem is jut tovább, mint egy szívszaggató jajkiáltásig. 

A gyõzelem nincs bennünk, hanem úgy adatik nekünk Jézusban és hit által.

A Római levél 7, 25 pontosan ezt mondja: 

„Ezért bár én, azaz a magam személyében Krisztus nélkül, az Isten törvényének szolgálok az elmémmel, de testemmel a bûn törvényének." 

Ennyire viszi az ember önmagában. De Istennek legyen hála, nincs többé kárhoztató ítélet azok felett, akik a Krisztus Jézusban vannak, azaz õrá támaszkodnak. 

A cél: gyõzelmes élet a Krisztusban. De ez nem megy ingadozások és visszaesések nélkül. 

Addig nem is kaphatunk bepillantást ebbe az örömüzenetbe, amíg nem kerültünk elõször a törvény alá, nem vettük fel a harcot a bûnnel és nem ismertük fel megrendülten vétkeink és tehetetlenségünk halálos voltát.

A BELSŐ ÖSSZEÜTKÖZÉS❣️

,,💞Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok!,,
(Róma 7, 19)

Csak megtérésekor ismerte fel az apostol saját lelkében a fájdalmas hasadást az akarás és a tehetetlenség között. Vagy lehetséges az, hogy már megtérése elõtt ilyen belsõleg hasadt állapotba került? Ez elképzelhetetlen. Az üldözõ Saul nem volt belsõleg megbénult, tehetetlen ember.
Sokkal inkább a törvényért buzgólkodó zsidók büszke öntudata hatotta át.
Csak amikor a felülrõl adatott tövis a szívébe fúródott, került a belsõ forrongás állapotába.
Most vált világossá elõtte Isten akarata a maga teljes mélységében. Felismerte és akarta a jót, de nem tudta azt megvalósítani.

Így válik az ember önmaga elõtt is talánnyá: „Nem tudom, mit csinálok!" Alapjában véve gyûlölöm a gonoszt - és mégis cselekszem. Tiszta akarok lenni - és tisztátalanságnak adom át magam.
Isten minden parancsát helyeslem - és mégis áthágom azokat. Honnan jön mindez?
Aki egy idegen hatalomnak eladta magát, az kénytelen a végsõkig kiszolgálni azt. Ahhoz, hogy az ember a bûntõl megtartóztassa magát, önmagából kellene kiszakadnia. Benne lakik a bûn.
Ezért az „óembernek" meg kell halnia.

Amikor az ember önmagában semmi jót nem talál már, csak gonoszt, a törvény betöltötte feladatát. Nem tud új életet teremteni, csak felnyitja az ember szemét, hogy önmagát bûnösnek lássa.
Megmutatja neki lényének teljes romlottságát és sivárságát. Ez az állapot, amibe az ember kerül, annál nyomasztóbb, mivel belsõ embere, hajlamai, erkölcsi felfogása szerint a jót akarja.
A felülrõl jövõ ébresztés elérte azt, hogy az ember a jó felé vonzódik és jót akar.
Meg is kísérli, hogy Isten akaratának saját erejébõl eleget tegyen. De minél inkább harcol a bûn ellen, annál jobban érzi annak kényszerítõ hatalmát. Tagjaiban egy különös törvényszerûséget fedez fel, a bûn törvényét, amibõl nem tud szabadulni. Mély és tragikus hasadás: Isten törvényét szereti.
Kívánná a jót, de a testében jelentkezõ bûn hatalma ellen tehetetlen. Az ember kénytelen engedni neki és tehetetlen vele szemben. De közben érzi, hogy meg kell változnia. Õ maga is meg akar változni, azonban gyakran még ez az akarás sem teljes.
Csak hányódik ide-oda, s csupán újabb és fájdalmasabb vereségek megtapasztalása után formálódik ki benne a teljes és mindenre elszánt akarás: Adj szabadulást Uram, nekem, nyomorult embernek!

BŰNISMERET A TÖRVÉNY ÁLTAL❣️

,,Én pedig egykor törvény nélkül éltem. De a parancsolat eljöttével életre kelt a bûn, én pedig meghaltam.,, (Róma 7, 9-10)

Az apostol három állapotot különböztet meg: törvény nélkül, törvény alatt, törvényben.

 „Én pedig egykor törvény nélkül éltem."

 Ezzel az apostol nem gyermekkorának idejére gondol, hanem életének arra a korszakára, amikor az isteni akarat, a szent Isten követelményei a maguk mélységében még nem értek el a tudatáig. 

Így van ez a legtöbb emberrel. Ismerik ugyan Isten parancsait, még hiszik is, hogy eleget tudnak azoknak tenni, mivel kifejezetten nem vétenek annak betûi ellen.

A törvény betûi szempontjából Pál feddhetetlen volt (Fil 3, 6). 

Így vannak sokan a keresztyén tanítással is. Értelmükkel felfogják azt, de belsõ tartalma elõl szívük zárva marad. 

Csak akkor vált a bûn élõvé és égetõvé Pál számára, amikor belsõleg felfogta a törvény értelmét. Elõzõleg teljesen érintetlen maradt a szíve ebben a tekintetben. 

De késõbb különösen egy parancs nehezedett súlyosan a szívére: még csak ne is kívánd! 

Addig nem is gondolt a törvénynek erre az oldalára. Úgy gondolta, hogy „mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva". 

A bûnrõl mint cselekedetrõl gondolkodott. A szívbõl származó gonosz gondolatokat és vágyakat a maguk szörnyûségében nem látta meg. 

Milyen sokan vigasztalják magukat azzal: „hiszen én semmi rosszat nem cselekszem! 

Ez azt jelenti, hogy nem ismerik a bûnt a maga mélységében, nem értik meg, hogy „belülrõl, az ember szívébõl származnak a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések..." (Márk 7, 21-22). A lelkiismeret akkor ébred fel, amikor így ismeri fel a törvény lényegét. 

Most lesz az ember igazán bûnössé. Elõzõleg a bûn halott volt. Jelen van ugyan a lélekben, de úgy, mint a test belsejében meghúzódó betegség-csíra, melyet csak egy bizonyos gyógyszer hoz elõ. 

Amint az ember szívében megértette az isteni törvényt - a rejtett gonosz napvilágra kerül. 

Az önigazult ember, akinél hiányzik a voltaképpeni bûnismeret, még élvezi az életet és jól is érzi magát. De élete csak látszatélet. Mihelyt a bûn életre kel, egy haldoklási folyamat indul meg. 

A gondatlan életnek és az önigazultságból származó biztonságérzetnek vége. 

A bûn szörnyû hatalma most lesz igazán világossá az ember elõtt. 

Ha be tudná tartani a törvényt, ez életet jelentene a számára, de mivel nem tudja, az kiszolgáltatja õt a halálnak.

EGY DOLGON FORDUL MEG MINDEN❣️

"💞 Egy a szükséges. " (Lukács 10, 42)

Látszólag sok minden szükséges ebben az életben, de alapjában véve valóságban és feltétlenül csak egy dolog: hogy Jézus Krisztust megnyerjük és megtartsuk.

Nyilvánvalóan igen fontos, hogy egészséges legyen az ember, tudjon dolgozni és megkeresse mindennapi kenyerét, de időközönként még arra is szüksége lehet, hogy Isten egy betegséggel csendet parancsoljon rá, amiben ideje van önmaga felett elgondolkozni és az üdvösség dolgában elmélyedni. 

A halál előtt pedig csak egyetlenegy fontos dolog van: az igazi, töredelmes bűnbánat.
Az élet nagyon drága dolog, mégsem feltétlenül szükséges, hogy ezen a földön nagyon hosszú ideig éljünk.

 
Az azonban nagyon lényeges, hogy elnyerjük itt az örök életet. - Márta sok mindenben foglalatoskodott.
Tele volt a két keze munkával, de valamit elmulasztott, ami szükséges lett volna. 

Amikor Jézus beszélt, neki arra figyelni kellett volna. Azt hitte, hogy Jézusnak szolgál és nem vette észre, hogy Jézus akar neki szolgálni.

 
Milyen sokan merülnek el például buzgó lelki munkában annyira, hogy szinte nincs idejük a csendre.
Nem látja őket az ember Jézus lábalnál ülni, mint Máriát, hogy az Ige igazán elmélyüljön bennük és maradéktalanul hasson. Milyen sokan vannak, akik nagy port vernek fel, de munkájuknak semmi maradandó gyümölcse nincs. Önmagukat és másokat megfosztanak a nyugalomtól, idegeskednek, de semmi olyan dolgot nem alkotnak, ami az örökkévalóság felé mutatna.
Keresztyén tevékenységük nem sok örömet jelent Jézusnak. Kénytelen figyelmeztetőleg ránk szólni, mint egykor Bethániában: "Márta, Márta, sok mindenért aggodalmaskodol és töröd magadat!" 

Csak a lényeget nem látod meg.

 
Ott vagy az élet forrása közelében és nincs hasznod belőle.
Egy a szükséges! Aki ezt megragadja, annak egységes, egyöntetű élete lesz. 

Aki azonban sokfelé szétszórja figyelmét, maga is szétszórt és hasadt ember lesz.
Az egy szükségesben benne van minden. Ha ez birtokodban van, akkor semmi nem hiányzik, mégha talán földi dologban nélkülözöd is a sokszínűséget és változatosságot.
Az egy szükségesnek kell alárendelnünk mindent, legyenek azok világi javak vagy ismeretek.
Az egy nélkül a sok minden semmit sem ér.
Mária ezt a "jó részt" választotta és ennél okosabb, vagy jobb választás ma sem lehet.

A DÖNTŐ LÉPÉS❣️

"💞Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek; valaki meghallja az én szómat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem. " (Jelenések 3, 20)

Ennél csodálatosabban nem lehetne leírni a megtérés lényegét. Eszerint a megtérés abból áll, hogy az ember kinyitja szívének ajtaját. Ő ott áll az ajtó előtt.
Gyakran nem is látjuk, hogy milyen közel van.
Ezért mondja: "Íme" azaz lásd, figyeld meg jól. Ő áll és vár; mintha neki lenne szüksége ránk, holott mi vagyunk teljesen reá utalva. Válaszfal van a lélek és Jézus között, mert a bűn elválaszt tőle mindaddig, amíg alázatosan meg nem valljuk azt. - Isten Fia türelmesen vár, míg az ember kinyitja az ajtót. Ismételten kopog.
A szíveken és lelkiismereteken történő kopogtatása az Ige által megy végbe. 

Az ember sokáig nem veszi tudomásul ezt. Egyéb hangok elnyomják és túlharsogják Jézus hangját és szívesen be is tapasztja az ember a fülét és nem is akarja hallani azt. 

Ekkor Jézus egyéb fenyítéseken és megaláztatásokon keresztül is folytatja a kopogtatást.
"Ha valaki meghallja az én szómat." Az igehirdetők szavát csak halljuk, de Jézus szavát nem. 

És amikor súlyos sorscsapások által beszél hozzánk, gyakran nem ismerjük fel a minket ért események értelmét és célját.
Keressük szorgalmasan a csendességet! Zajban sohasem hallja meg az ember a jézusi szót. 

Aki azonban megérti és találva érzi magát, elgondolkozik rajta és térdre borul.
A Megváltó kopogtatására a válasz mindig a lelkiismeret megszólalása. 

- Most következik a fődolog a megtérésnél, az ugyanis, hogy megnyitjuk az ajtót Jézus előtt, illetve eltávolítjuk útjából az akadályokat. Magadnak kell megnyitnod az ajtót, mert a Megváltó soha nem nyitja meg azt erőszakkal. EI kell jutnod eddig: Jézust akarom minden áron. 

Kerüljön bármibe, csak szabad legyen az út előtte! Amint szabaddá válik az út, rögtön betér. 

Nem ő az, aki nehezen nyerhető meg, hanem mindig mi. Amikor aztán betér, felüdülést hoz.
"Vele vacsorálok." Itt nem az úrvacsoráról van szó, hanem arról, ahogyan Jézus táplálja a lelket élettel és megelégíti.
Addig ugyanis a lélek csak senyved. Jézus maga az élet kenyere és itala. 

Először ő az, aki felüdít minket, de azután ő is akar valamit tőlünk. 

Ha egy lélek megnyitja magát előtte, akkor az ő Lelke is "megelégszik", lásd Ézs 53, 11 versét. 

Valóban érdemes Jézussal találkozni.

A DÖNTÉS IDEJE❣️

"💞Válasszatok még ma, akit szolgáljatok. "(Józsué 24, 15)

Nagy fordulóponthoz értek az izraeliták, akikhez Józsué ezeket a szavakat intézte.
Odáig jutottak, hogy negyvenesztendei vándorlás és harc után végre letelepszenek.
Hitetlenségükkel és bűneikkel gyakran megszegték az Úrral való szövetséget.
Most eljött az ideje, hogy ezt a szövetséget megújítsák.

Mint ahogy az Úr ezt a népet szabadon és szeretetből választotta ki, így nekik is annyi jótétemény után önként, hálás szeretetből és örömmel kell az ő szolgálatába szegődniök.

A szövetség most szabad döntést jelent, de Józsué közli velük, hogy ő a maga részéről már választott.
Most rajtuk a sor. Józsué nem erőlteti rájuk Isten szolgálatát.  

Ellenkezőleg, nem hallgatja el előttük a nehézségeket. 

Isten nagyon komolyan veszi a dolgot különösen azokkal, akik őhozzá akarnak tartozni. 

Ezt jól meg kell gondolniok tehát.

Józsué a maga személyében már döntött: háznépével együtt az Urat akarja szolgálni.

Boldog az, akinek ilyen gyorsan megy a döntés! 

Ezt még soha senki nem bánta meg, sőt aki az Úrnak átadja magát, később csak sajnálja azt az időt, 

amit visszatartott tőle.
Mindnyájunk életében adódnak különös fordulópontok és alkalmak, amikor válaszút előtt állunk és el kell döntenünk, kinek akarunk szolgálni.
Azt a bizonyos "má"-t, amikor döntenünk kell, amikor Isten kegyelme közel jön hozzánk, 

nem ember rögzíti, hanem Isten; ezért nem a mi tetszésünkre van bízva, hogy akkor ragadjuk meg a kegyelmet, amikor akarjuk.
Vannak gonosz napok, melyeken a sötétségnek különösen nagy a hatalma, de vannak kegyelmi napok is, amikor az igazság ránehezedik szívünkre, amikor különös isteni erők lépnek működésbe.
Ekkor érvényes ez: "Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket!"

Veszélyes dolog a halogatás. Lehet, hogy az eljátszott kegyelmi idő visszatér ismét, de lehet, hogy soha. Mindenesetre legközelebb már nem könnyebb, hanem nehezebb lesz a döntés.
Gondolj tehát erre az üdvösséges "má"-ra.
A kegyelemnek is megvannak a maga határai és az ideje. Józsué azt mondja ugyanott (a 19. versben):
"Nem szolgálhattok az Úrnak!"
Nem vagyok képes rá, így kiált a lélek, amikor szeretne őszintén az Úrnak szolgálni és észreveszi, 

hogy nincs hozzá ereje.
Ha azonban őszinte alázat mondatja ezt velünk, akkor ez első lépés lehet arra, hogy mégiscsak képesek legyünk rá. Mert Jézus munkálja a véghezvitelt.

MINDVÉGIG ISTENFÉLELEMBEN❣️

"💞Az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön."(Zsoltár 103, 17)

Nem olyan embereknek szól a kegyelem, akik minden további nélkül napirendre térnek vétkeik felett. Csak azok részesülhetnek benne, akik a bűnt komolyan veszik. 

A bűneit könnyelműen vevő bűnös gyakran azzal vigasztalja magát, hogy a "jó Isten" úgyis könyörületes. 

Az ilyen ember szeret a vámszedő imádságára hivatkozni: "Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" 

De Isten a maga kegyelmét csak azoknak kínálja fel, akik a bűn álmából felébredtek és a szent Isten jelenlétében tudják magukat.
Az ember a maga istentelensége következtében igen mélyre bukott. 

Amire feltétlenül szüksége van, az a Lélek által megvilágosított Ige, mely Isten világosságába állítja a szívet. Ekkor ugyanis a magabiztos bűnöst félelem és szorongás fogfa el. 

Eddig be nem ismert bűnei napfényre kerülnek. 

Vétkei többé nem "megbocsátható gyarlóságok", hanem iszonyatos vádlók. 

Az ilyen ember bocsánatért kiált. - Az istenfélelem tehát a kegyelem elfogadásának szükséges feltétele és előzménye, de egyszersmind a kegyelem gyümölcse, azaz következménye is.
Az ember rádöbben: nálad van a megbocsátás, "hogy féljenek téged".
Lehet-e nagyobb dolog a világon, mint a megkegyelmezett bűnös hálás szívéből jövő istenfélelem, azaz igazi gyermeki félelem Isten előtt?
Sokszor még hívő körökben sem veszik eléggé komolyan az istenfélelem gondolatát s azt az ótestamentumi kegyesség egyik fogalmának tartják csupán.
Elfeledkeznek arról, hogy a Zsidókhoz írt levél szerint Isten gyermekeinek életében a kegyesség félelemmel, azaz istenfélelemmel párosul (Zsid. 12, 28).
Sok ember csak lelki áradozásokban merül ki, de ugyanakkor nem látja meg az Isten jelenlétében való járás szükségességét, amikor az ember minden dologban csak őrá tekint és őt keresi. 

Sokszor még tapasztalt lelki emberek sem éreznek semmi félelmet Isten szent fensége előtt. 

A szeretet mellett szükség van istenfélelemre is, különben szeretetünk tiszteletlenséggé fajul. 

Isten féleleme az, ami valódi alázatosságban tarthat valakit.

Ezért mondja a hivőknek az apostol:
"Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez üdvösségteket!"
A bölcsesség azzal az istenfélelemmel kezdődik, amely visszariad a bűntől és azzal a félelemmel lesz teljessé, mely az Isten iránti szeretettel párosul.