AZ ISTENNEL VALÓ ÉLET ALAPTÖRVÉNYE I. -II rész❣️

"💞Közeledjetek az Istenhez és közeledni fog hozzátok. " (Jakab 4, 8)

Isten Igéje és Lelke arra int bennünket, hogy közeledjünk hozzá. 

"Fordulj már végre Isten felé!" - ezt az igazság Lelke mondja neked. Ha azonban ezt hallod: 

"Nincs szükséged megtérésre, jó szíved van, nem vagy rosszabb, mint mások" - ezt a hazugság lelke sugalmazza neked.

A Lélek arra int, hogy ne halogasd a megtérést, a gonoszság lelke pedig azt suttogja: van még idő, élvezd az életet, még később is lesz alkalmad Istenhez fordulni.
- Persze Istenhez ne csak szájjal, hanem szívvel is közeledj. 

Panaszkodsz, hogy csalódtál, mert Isten nem hallgatta meg imáidat. 

De kérdezd csak meg őszintén önmagadat, kit ért alapjában véve több csalódás.
Nem sokkal inkább Isten a megcsalt és csalódott? (Malakiás 3,8 . 

Mag nélküli, üres héjat adunk neki. A lényeg, a szív valódi és őszinte átadása mindig elmarad. 

Az ember látszólag közelebb lép Istenhez, valójában azonban maga akar rendelkezni életével, idejével és javaival, s még arról mer panaszkodni, hogy csalódott Istenben.

Istenhez csak egy úton lehet közeledni: a bűntől való teljes és őszinte elfordulás és az Úr Jézusnak való átadás útfán.
Ő az az élő híd, amely Istenhez vezet. Ha fájdalmasnak találod Istentől való eltávolodásodat, akkor szabad az Úr Jézusra hagyatkoznod. Ő Istenhez visz téged, Jézusban pedig Isten közeledik hozzánk. Hogyan vesszük ezt észre?
Úgy, hogy Isten naggyá és dicsőségessé lesz előttünk. 

Mindaddig, míg távol vagyunk valamitől, csak homályosan látjuk azt; így vagyunk Istennel is. 

Mindaddig, míg távol vagyunk tőle, nincs világos szemléletünk lényével kapcsolatban.
Csak akkor pillantjuk meg dicsőségét, amikor közeledik hozzánk. 

Ha pedig ismét túlságosan elveszünk a földi és hiábavaló dolgokban, az éppen olyan, mintha Isten képe halványulna el.

A bűn mindig zavarossá teszi és homályba borítja Isten arcát előtted. - Továbbá abban mutatkozik meg az ő közelsége, hogy belekerülünk áldásának az áramlásába. Isten soha nem jön üres kézzel, amikor hozzánk közeledik.
Ez rendíthetetlen törvény: közeledsz Istenhez és ő is közeledik hozzád. 

Vannak, akik panaszkodnak, hogy nem éreznek semmit ebből a közellétből. 

Csak őszinte komolysággal közeledj. 

Ő már akkor közel van hozzád, amikor te még semmit sem érzel ebből. - 

Minden egyes ember vagy közeledik Istenhez, vagy menekül előle. Te melyik úton vagy?

Az Istennel való élet alaptörvénye(II.)

,,Ha az Urat keresitek, megtaláljátok, de ha õt elhagyjátok, õ is elhagy titeket.,,
(2 Krónika 15, 2)

Isten engedi, hogy megtaláljuk õt. Micsoda vigasztalás ez! Az eredménytelen keresés megbénít, nyomasztólag hat, elbátortalanít. Viszont mennyi mindent elér az ember, ha buzgón, törekvõ módon keres. Hány ember szeretne valamire jutni földi vonatkozásban és soha nem ér célt. 

De aki keresi Istent, az megtalálja õt. Persze e keresésnek teljes komolysággal kell történnie. 

Vannak ugyanis istenkeresõk, akik soha nem jutnak elõre, mindig csak keringenek, mert nem komoly náluk a dolog, inkább csak játék. Értelmük kételkedik és egyik kételybõl a másikba esnek. 

Lehet, hogy tényleg Istent keresik, de vagy nem akarnak alázatosan meghajolni, vagy valamiféle bûnükkel nem akarnak szakítani.

Istent mindenekelõtt ott és olyan úton kell keresnünk, ahol megtalálható, azaz Igéjében és Fiában, Jézus Krisztusban. Isten a Fiúban lépett hozzánk közel, úgyannyira, hogy testünket is felvette. 

Mihelyt Jézust mint Szabadítódat hitben megragadod, megtalálod az Istent. 

A legnagyobb nyomorúság az Istentõl való elhagyatottság érzése, mint ahogy minden boldogság teljessége az, mikor Isten szeretete vesz minket körül. 

Az ember azonnal ellenségei hatalmába kerül, mihelyt elhagyja õt az Isten.

 

Izrael népérõl olvassuk, hogy Isten „átadta õket ellenségeik kezébe" (Neh 9, 28). 

Isten minden lelket, mely elhagyja õt, ellenség kezére ad, azaz kiszolgáltatia õket sötét szenvedélyeknek és gonosz hajlamoknak. Mihelyt kezét leveszi valakirõl, annak lelkén az ellenség vesz erõt és feltartózhatatlanul levonja õt a mélybe. 

A vége mindig súlyos bukás. Isten olyan értelemben is elhagyhat valakit, hogy elveszi a bizonyságtevõket és helyükbe a hazugságot hirdetõk, vak õrállók kerülnek. 

Kérjük tehát az Urat, hogy ne vegye le rólunk a kezét, mert az minden csapásnál, még a halálnál is súlyosabb ítélet. De bármennyire is rettenetesen hangzik ez, hogy „ha õt elhagyjátok, õ is elhagy titeket" - még ebben is van rejtett vigasztalás. Isten nem ejt el senkit csak úgy, minden ok nélkül, mint valami szeszélyes zsarnok. 

Nem ötletszerûen jár el, hanem szent törvényszerûséggel. 

- És abban is vigasztalás van, hogy nem örökre hagyja el az embert. Izraelt, az õ népét is csak egy idõre hagyta el. 

Azért tette, hogy a bajok súlya alatt hozzá térjenek, ismét õt keressék és szívükben vágy támadjon az igazi békesség után.

Isten műhelyében: Csak a világos bizonyságtétel célravezető

"Hogyan higgyenek pedig abban, aki felől nem hallottak? Ámde hogyan halljanak igehirdető nélkül? " -(Róma 10, 14) 

A tudást nem lehet túlértékelni, de lebecsülnünk sem szabad. Hogyan hihet valaki, ha nem hall Krisztusról, sem pedig Istennek az ember megmentésére irányuló erőfeszítéseiről? A hit nem csupán tudás, hanem bizonyosság is. De ismeret nélkül nem jutunk bizonyosságra. 

Fontos, hogy világos módon mutassanak rá előttünk a lelki élet tényeire, különben nem tudjuk hitben magunkévá tenni azokat.

Vannak emberek, akiknél a hitélet érzésekben és hangulatokban merül ki. Azt állítják, hogy elég lelki hatást kapnak a természeten vagy a művészeten keresztül. Mikor egy nagyszerű hegyi tájat szemlélnek, a végtelenség érzése hatja át őket. Egy zenedarab élvezete közben emelkedett hangulatba kerülnek. Ez a vallásuk. Véleményük szerint a szavak csak zavarfák az érzések közvetlenségét és erejét. Azt vallják, hogy a "legfőbb lény" úgyis kikutathatatlan és megismerhetetlen. - Hála legyen azért, hogy Isten mentő munkája révén igyekszik megnyerni az elveszett embert; hogy elküldte, halálba adta, majd feltámasztotta Fiát és egyszer ismét elküldi nagy tervének befejezésére. Most is ő küld bizonyságtévőket dicsőséges dolgai hirdetésére, felruházza őket lelki erőkkel és hatalommal. Önmagától senki sem képes bizonyságot tenni az üdvösség dolgairól, ez felülről adatik s csak így segíthet a bizonyságtevés hitre. Az Isten titkaiba való bepillantás, a világos, határozott és a hallgatók szükségleteihez igazodó bizonyságtétel, a Léleknek a szívekben és lelkiismeretekben megnyilvánuló munkája - mindez imádságban elkért ajándék.

A hallgatót megragadja a hallott Ige, úgy érzi, hogy az egyenesen neki szól, az ő szükségeire válaszol. Kinyújtja a kezét utána, elfogadja és vele együtt Jézus Krisztust is, akiről az Ige bizonyságot tesz. Tehát nem csak meghall és megtud valamit, hanem megragadja, birtokába veszi azt. Csak így lesz nyilvánvalóvá az Ige csodálatos hatása és így tapasztalja meg a bűnös az Isten gyermekévé való átalakulás nagy élményét. Mindez a hit megtapasztalása.
De a hitnek is szüksége van valamire, amire támaszkodik, amire épül. Ködre nem építhetünk. 

Az egyetlen és biztos alap: Jézus Krisztus és az Ő Igéje: "az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak" (Lk 21, 33)

CSAK A VILÁGOS BIZONYSÁGTÉTEL CÉLRAVEZETŐ❣️

"💞Hogyan higgyenek pedig abban, aki felől nem hallottak? Ámde hogyan halljanak igehirdető nélkül? "(Róma 10, 14)

A tudást nem lehet túlértékelni, de lebecsülnünk sem szabad. Hogyan hihet valaki, ha nem hall Krisztusról, sem pedig Istennek az ember megmentésére irányuló erőfeszítéseiről?
A hit nem csupán tudás, hanem bizonyosság is. De ismeret nélkül nem jutunk bizonyosságra. 

Fontos, hogy világos módon mutassanak rá előttünk a lelki élet tényeire, különben nem tudjuk hitben magunkévá tenni azokat.

Vannak emberek, akiknél a hitélet érzésekben és hangulatokban merül ki. 

Azt állítják, hogy elég lelki hatást kapnak a természeten vagy a művészeten keresztül.
Mikor egy nagyszerű hegyi tájat szemlélnek, a végtelenség érzése hatja át őket. 

Egy zenedarab élvezete közben emelkedett hangulatba kerülnek. Ez a vallásuk.

Véleményük szerint a szavak csak zavarfák az érzések közvetlenségét és erejét. 

Azt vallják, hogy a "legfőbb lény" úgyis kikutathatatlan és megismerhetetlen.
- Hála legyen azért, hogy Isten mentő munkája révén igyekszik megnyerni az elveszett embert; hogy elküldte, halálba adta, majd feltámasztotta Fiát és egyszer ismét elküldi nagy tervének befejezésére. Most is ő küld bizonyságtévőket dicsőséges dolgai hirdetésére, felruházza őket lelki erőkkel és hatalommal. Önmagától senki sem képes bizonyságot tenni az üdvösség dolgairól, ez felülről adatik s csak így segíthet a bizonyságtevés hitre. Az Isten titkaiba való bepillantás, a világos, határozott és a hallgatók szükségleteihez igazodó bizonyságtétel, a Léleknek a szívekben és lelkiismeretekben megnyilvánuló munkája - mindez imádságban elkért ajándék.

A hallgatót megragadja a hallott Ige, úgy érzi, hogy az egyenesen neki szól, az ő szükségeire válaszol.
Kinyújtja a kezét utána, elfogadja és vele együtt Jézus Krisztust is, akiről az Ige bizonyságot tesz.
Tehát nem csak meghall és megtud valamit, hanem megragadja, birtokába veszi azt. 

Csak így lesz nyilvánvalóvá az Ige csodálatos hatása és így tapasztalja meg a bűnös az Isten gyermekévé való átalakulás nagy élményét.
Mindez a hit megtapasztalása. De a hitnek is szüksége van valamire, amire támaszkodik, amire épül.
Ködre nem építhetünk. Az egyetlen és biztos alap:
Jézus Krisztus és az Ő Igéje: "az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak" (Lk 21, 33).

AZ ÜDVÖS ELÉGEDETLENKEDÉS❣️

"💞Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék. "
(Jeremiás siralmai 3, 39)

Mikor Jeremiás a siralmait írta, nehéz idők jártak.
Szörnyű összeomlás történt. A népet Isten büntetése sújtotta és úgy látszott, hogy teljes pusztulás következik. A hatalmas Nabukodonozor nem ismert kíméletet.
Drágaság és éhínség uralkodott az elpusztult és kiürült országban. 

Volt tehát elég ok a panaszra és zúgolódásra. Sokan kételkedtek, hogy van-e egyáltalán Isten az égben, aki az emberek sorsát irányítja.
Nem tudták ezeket az eseményeket és állapotokat Isten igazságával összeegyeztetni.
Elégedetlenségre mindig és nálunk is van ok bőven.
Hányszor hallunk keserű kifakadásokat. De kritizálásunkkal vagy szitkozódásunkkal a legkisebb mértékben sem változtatunk a tényeken és helyzeteken. Nem is jutunk előbbre. 

Az élet haszontalan és értelmetlen panaszkodásban és szemrehányásban merül ki, ha az ember nem ismeri fel végül is nyomorúságának legmélyebb okát: a bűnt.

De "ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék!" Ha megszólal ez a hang:
"Keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak" (Zsolt 118, 18), 

akkor ez már félnyereség.
Mert ha minden nehézséget és rám jövő bajt úgy veszek, mint az Úr fenyítését és belátom, 

hogy az én engedetlenségem miatt van ilyen büntetésben részem, akkor már a helyes nyomon vagyok. 

Nem perlekedem sorsommal, hanem önmagamat vonom elsősorban számadásra.
Attól pedig nem kell félnünk, hogy nagyon keményen járunk majd el, mert természettől fogva túlságosan is tekintettel vagyunk önmagunkra. Soha nem ítéljük el magunkat túlzott szigorral.
Mihelyt elismerjük saját vétkeinket, a zúgolódás könnyen változik át imádsággá és kegyelemért való fohászkodássá. Sokszor rábírnak minket a külső bajok is az imádkozásra, de ez könnyen megtéveszthet, különösen ha a kért segítség elmarad.
Egészen más az, amikor az ember saját bűne és lelkiismerete dolgában kerül szorítóba. 

Ilyenkor imádságunk már nem felületes többé, hanem így szólunk:

"A mélységből kiáltok hozzád Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra" (Zsolt 130, 1-2).

Az ilyen könyörgés feltétlenül meghallgatásra talál és zúgolódásunk, panaszkodásunk dicséretté és magasztalássá változik át.

A FELÜLRŐL VALÓ MEGSZOMORODÁS❣️

"💞Az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre. "(2 Kor 7, 10)

Mint minden, ami felülről jön, az Isten által munkált szomorúság is áldott dolog. 

Van meddő szomorúság is.
A világ szerint való megszomorodás halált szerez, ahogy Igénk mondja. Az ilyenfajta szomorúságnál az ember nem szabadul meg nyomorúságától. Csak tépelődik s közben egyre mélyebbre fúrja magát a szomorúságba.
Állandóan csak önmaga körül forog.
"Bárcsak ezt vagy azt tettem volna..." - mondogatja folyton.
Az ilyesfajta szomorúság tébolyba vagy kétségbeesésbe vezet. Valami bekerült a lélekbe, ami ott bomlasztólag hat; valamiféle kedvetlenség vagy keserűség, ami egész bensőnket emészti s az embert használhatatlanná teszi.
Mennyivel más az a fajta szomorúság, melyet Isten Lelke kelt fel a lélekben. 

Először is az ember nem a bűn káros és kellemetlen következményei miatt szomorkodik, hanem a bűn miatt, amely azokat előidézte. Nem is emberek előtt szégyeljük magunkat, hanem Isten előtt.
Nem annyira az ideig való javak elvesztését sajnáljuk, mint a belső javaknak - békesség, tisztaság - eljátszását.
És ha az embernek meg is van mindene, amit csak szíve kíván, mégis mélységesen kielégületlennek érzi magát akkor, mikor ez a felülről való megszomorodás lelkében elkezdődik. 

Igen, az ilyen ember szívesen vesz magára még bajokat és szenvedéseket is, csakhogy a lelkiismeretét nyomó tehertől és a szívére nehezedő búskomorságtól megszabadujon.
- Előttem van például valaki, aki a háború folyamán házasságtörés bűnébe került. 

Hazatért és egy idő múlva felébredt lelkiismerete. Kínozta, gyötörte őt.
Nem talált nyugalmat, amíg feleségének be nem vallotta hűtlenségét.
Az szörnyű szemrehányásokat tett neki. A férfi nyugodtan tűrt mindent. 

Most, hogy szíve megkönnyebült, végre meg tudja ragadni a bűnbocsánat nagy kegyelmi ajándékát.
Meg is mondja, hogy most már azzal sem törődne, ha a városban mindenki megtudná a dolgot és gúnyolódnának rajta. Egy asszony többéves szolgálat után kénytelen bevallani főnökének kisebb hűtlen kezeléseit.
Közben világi fogalmak szerint mindig igen hűséges tisztviselő volt. 

Miután megtért, hajlandó volt mégis jóhírét is odadobni, csakhogy könnyítsen lelkiismeretén.
Valóban csodálatos erő van az Isten szerint való megszomorodásban.

 

ÉBRESZTÉS A HALÁLBÓL❣️

"💞Támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus. " (Ef 5, 14)

A meg nem tért ember számára az alvás mindig halálos alvás. E kettő, az alvás és a halál úgyszólván testvérek.
A halott megszűnik eddigi környezete számára létezni, nincs többé. 

A lelkileg halott ember nem létezik Isten számára és neki sem jelent Isten semmit. 

És ahogy a halott nem ad ki egy hangot sem többé, a lelki halottól sem hallasz bizonyságtételt a Megváltóról. A lelki halottak mindig némák.
Nincs mondanivalójuk. Egész kegyességük csak holt szokásokból, formális cselekedetekből áll.
"Támadj fel a halálból." Ha a felülről jövő ébresztő szó lelki hallószervedig hatolt, az első életjel éppen az lesz, hogy felismered bensőd halott voltát. Abban, aki nyugtalan lesz lelki állapota miatt és megriad, már meg is indult valamiféle élettevékenység. Már megmozdult benne az élet, kezdi Istent keresni és kérdezősködik utána.
- De még mindig nagy különbség van a megelevenedés és a halálból való feltámadás között.
"Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe" (1 Jn 3, 14) - mondja az apostol.
Ha azonban az ember nem jut végleges döntésre és nem szakad el egyszeriben a bűn és halál világától, a lelkében megfogant élet ismét elhalhat. Más szóval: sokan ébrednek fel és mégsem jutnak mind életre. Sokakat még az emberek ítélete s a tőlük való félelem is visszatart.
Mindaddig, amíg valaki a halottak között fekve marad, az avatatlanok nem sejthetik, hogy itt valami újfajta élet van már indulóban. Ha azonban valaki mint új életre támadt ember előjön, határozottan fellép, az már mindenkinek feltűnik, sőt sokaknak döntő indíttatást adhat.
Tehát - ezt mondja Igénk -légy bátor, kelj fel, azaz támadj fel és így világosít meg téged Krisztus, 

vagy ahogy egy más fordítás olyan szépen mondja: ő ragyog majd feletted.
A Bibliában a világosság és az élet szinte azonos fogalmak. Tehát Krisztus téged a maga életével itat át. S ezt ő mindig szívesen teszi. Vágyakozva vár arra, hogy életed halálos sötétségét a maga világosságával eloszlassa.
Íme, közel van világosságod! Ne félj attól és ne szégyeld, hogy így sötétséged is nyivánvalóvá válik.
Hajolj meg és szégyenkezz elsősorban Isten előtt, de ha kell, emberek előtt is. 

De tudd meg, hogy éppen sötétséged nyilvánvalóvá tétele hozza meg neked a világosságot.

ÉBRESZTŐ KIÁLTÁS❣️

"💞Serkenj fel, aki aluszol! " (Ef 5, 14)

A lélek mindaddig alvó állapotban van, míg felülről el nem éri őt az ébresztő szó.
Semmit sem hall, Iát vagy érez abból, ami körülötte végbemegy. 

Fogalma sincs a veszélyekről, melyek fenyegetik. 

Ha tűz üt ki a házban, az alvó semmit sem vesz észre mindaddig, míg a füst be nem tölti a szobát, 

vagy már lángok veszik őt körül. Tolvaj hatol a házba: az alvó mit sem tud róla. 

Rablógyilkos lép az ágyához, hogy halálos csapást mérjen rá, de ő nyugodtan alszik tovább. 

Ilyen annak az embernek is a képe, aki még mindig távol él Istentől.

Közömbösen, nemtörődöm módon tölti napjait s nem gondol a veszéllyel, melyben lelke van. 

Nem gondol az előtte álló romlásra sem, míg végül is már túl késő.

Az alvó ember álmodik is, akárcsak az alvó lélek. 

Ez utóbbi arról álmodik, hogy nem is áll ő olyan rosszul, a helyes úton halad és végül is jó helyre visz útja. Magáról azt gondolja az ember, hogy rendes, jószívű és nem is sejti, mennyire romlott, mennyire gonosz a szíve.

 
Vannak azután olyan emberek is, akik szándékosan altatgatják a lelkeket. 

Nyugtatgatják a bűnöst, ahelyett hogy ébresztgetnék.
Hamis reményekkel áltatják, megerősítik önszeretetében, önigazságában vagy könnyelműségében.

Szájaíze szerint beszélnek hozzá és ha megmozduló, ébredező lelkiismeretében nyugtalanság támad, igyekeznek azt elhallgattatni. A lelki alvók egymást kölcsönösen erősítgetik a rosszban.

"Serkenj fel, aki aluszol!" - ez az Igének ébresztő kiáltása.
Az élőhitű keresztyén, az igazság élő tanúja, aki nevén meri nevezni a bűnt s annak szörnyű következményeit nem hallgatja el, felébreszti az alvókat.
A szívben egyszerre csak vágyakozás támad a békesség után és a lelkiismeret ébredezni kezd. 

De nyugtalan is.

Hiszen még az sem kellemes, ha valakit hirtelen testi álmából riasztanak fel, de ha veszély van, 

az alvó mégiscsak hálás ezért és gyorsan összeszedi magát.
Amikor egy lelket felébresztünk a bűn álmából, először talán még fel is háborodik és dühös lesz arra, aki őt a hamis biztonságból felrázta. Kényelmesebb tovább aludni. 

Szegény, elkábított bolondok, akik kitartóan csak tovább alszanak, jóllehet az ébresztő kiáltás lelkiismeretükig hatolt.
Viszont áldott az, aki hagyja magát ébreszteni és szemét kinyitja a valóság meglátására.