A Bibliát úgy is nevezhetnénk, hogy Isten kereső szeretetének könyve.
Rögtön a bűneset után ezzel a kérdéssel megy az eltévelyedett ember után:
Mindig felülről indul ki a kezdeményezés. Nem az ember, hanem Isten veszi fel a kapcsolatot. A próféták beszédeiben is állandóan ez a hívás ismétlődik:
Végül is maga Isten jelenik meg a Fiában, aki abban látja tulajdonképpeni feladatát, hogy megkeresse azt, ami elveszett.
Senki sem keres értéktelen dolgokat. Ki venne magának időt és fáradságot arra, hogy egy rozsdás szeget keressen.
Az emberi lélek drága kincs. Értékben felér az egész világgal.
Az ember nem restelli, hogy piszokba, porba nyúljon, ha egy darab arany hever ott.
A pásztor, ha száz juha van is, mindet ott hagyja, csakhogy megtalálja az egyetlen elveszettet; mert a juhok az ő tulajdonai.
A béresnek, akinek nem tulajdonai, nem szívügye az, ha egyikük elvész.
Az asszony, akinek csak tíz ezüst pénze van, nagy veszteségnek tartja, ha egy azok közül elgurul és elvész.
Az isteni szeretet is érzékeny veszteségnek tekinti azt, ha csak egy lélek is elkallódik.
Amint egy lélek elkezdi keresni az Urat, azonnal rájön, hogy Isten már régóta keresi őt.
Igéje által keres minket és szüntelenül hallatja szavát.
Nem egyszer súlyos csapásokat is felhasznál, hogy az elveszett bűnöst sarokba szorítsa, hogy ne tudjon többé kitérni és kénytelen legyen a Jó Pásztor kezébe adni magát.
Sok lélek, vágyva a teljes megfordulásra azt gondolja, hogy mindent fel kell adnia ahhoz, hogy az Urat megtalálja.
Pedig közben ő kínált fel mindent, beleértve saját életét is, hogy a lelkeket megmentse.

